ArkAngyal teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

ArkAngyal teljes hozzászólásai

Hozzászólás Edit link Comment Widget
Beállni a sorba?
2009. ápr. 15. szerda 08:53
/Eltitkolt információk/

Igen, egyelőre jobb ez, mintha nem lenne semmi. DE! Amiket leírtál, az számomra azt jelöli, könnyebben beállnál mások mögé a sorba (a készbe), mint netán magad indítanád el azt, amit gondolsz, és szeretnél megélni. Még egy megjegyzés. Valamit, valamiért van. Felsoroltad, miket nem akarsz felvállalni, azt is gondold végig, mit tudnál felvállalni, hogy ilyen közegben, közösségben élhess?
Egyre nagyobb, illetve több lehetőség nyílik arra, hogy hasonló gondolkodású, kreatív, és lehetőségekkel (akár materiális, vagy kapcsolati rendszerrel) megáldott embereket gyűjthess magad köré (akik hasonlóképpen gondolkodnak mint Te), és megvalósítsátok azt, amit akartok, és ahogy akarjátok. Igenis ki lehet használni az Internet adta lehetőségeket, és akár más lehetőségeket is.
Remekül látod, mik azok, amik nem tetszenek neked. Akkor miért nem látod ugyanígy remekül, hogy tudnád magad megvalósítani, amit szeretnél? Elsősorban DÖNTENI kell, mert a döntés segít abban, hogy megfelelőképpen orientálódni tudj. Cél eléréséhez 3 dolog elengedhetetlen.

1.Akarat
2.Kitartás
3.Eszköz

Igen, akarom (akarat)! Hú, de ki is tartok, pozitívan gondolkodom, míg meg nem lesz amit akarok (Kitartás)!
Jó...de mivel érem el mindezt (eszköz)?

Dönts, és utána az orientálódással (ami ezzel a fogalommal jár, ennek a hozadéka, pld: Prioritások felállítása, lehetőségek megtalálása, stb.), megvalósíthatod terved, amit megálmodtál. Mert gondolom, már megálmodtad. Ha nem tetted ezt meg, akkor, honnan tudod, pontosan mit is akarnál?

ArkAngyal

Minden értünk van!
2009. ápr. 14. kedd 07:54
/Ezt jól megkaptam: Alázat/

Minden értünk van!
Mikor tanácsot kérnek tőlem, állandóan elmondom: Tőlem két "fajta" ember menekül el :)
Mind a két embernek ugyanazt mondom el, egyik mégis sírva, zokogva távozik, másik nevetve, szinte ugrálva. Mi a különbség? Első nem értette, vagy akarta megérteni, hogy minden érte van, így nem is tudja ezt használni, a második megértette, mindjárt fényt látott az alagút végén (de az nem dudált), és ennek megfelelően ezt így is fogja használni.

Mellesleg az eredeti Tmához szólva: 2 válás után (amikből persze levontam a tanulságot, tapasztalatként éltem meg, és ezek segítenek most is) megfogalmaztam, hogy valójában milyen társra, párra vágyom. Belső tulajdonságai mellet, még a külsőt is megálmodtam (megfogalmaztam, átéreztem, "kiadtam"). Minden be is jött! Minden stimmel! Egyetlen egy dolgot felejtettem ki, hogy ne legyen lusta... Hát, olyan lusta, hogy még én is sokat lustulok vele :D Figyeljetek oda, hogy semmit ne hagyjatok ki, mikor kívántok :D
DE! Minden másban a kívánságommal teljesen azonos. 9 éve ismertem meg egyik Chat-en (nem párkeresőn), azóta is boldogok vagyunk...

ArkAngyal

Minden értünk van!
2009. ápr. 14. kedd 07:54
/Ezt jól megkaptam: Alázat/

Minden értünk van!
Mikor tanácsot kérnek tőlem, állandóan elmondom: Tőlem két "fajta" ember menekül el :)
Mind a két embernek ugyanazt mondom el, egyik mégis sírva, zokogva távozik, másik nevetve, szinte ugrálva. Mi a különbség? Első nem értette, vagy akarta megérteni, hogy minden érte van, így nem is tudja ezt használni, a második megértette, mindjárt fényt látott az alagút végén (de az nem dudált), és ennek megfelelően ezt így is fogja használni.

Mellesleg az eredeti Tmához szólva: 2 válás után (amikből persze levontam a tanulságot, tapasztalatként éltem meg, és ezek segítenek most is) megfogalmaztam, hogy valójában milyen társra, párra vágyom. Belső tulajdonságai mellet, még a külsőt is megálmodtam (megfogalmaztam, átéreztem, "kiadtam"). Minden be is jött! Minden stimmel! Egyetlen egy dolgot felejtettem ki, hogy ne legyen lusta... Hát, olyan lusta, hogy még én is sokat lustulok vele :D Figyeljetek oda, hogy semmit ne hagyjatok ki, mikor kívántok :D
DE! Minden másban a kívánságommal teljesen azonos. 9 éve ismertem meg egyik Chat-en (nem párkeresőn), azóta is boldogok vagyunk...

ArkAngyal

Öntermelés, önfenttartás...
2009. ápr. 14. kedd 07:36
/Eltitkolt információk/

Nem, nem látod rosszul. Kiszolgáltatottság nem véletlen, és az "agymosás" sem. Érdekösszefűződések, lobbik sosem (max. látszatra) értünk vannak, hanem a világon egy egész kis csoportért.
Ebből profitálnak sokan, pl. a média, energia, és közmű szolgáltatók, gyógyszer, élelmiszergyártók, bankok, pénzintézetek, fegyvergyárosok-kereskedők, stb. stb.
Lentebb ajánlottunk 2, illetve három filmet, nézd meg azokat... Sztem meg fog erősíteni látásmódodban, hitedben, és célodban...

ArkAngyal

Jövőkép...
2009. ápr. 14. kedd 07:26
/Eltitkolt információk/

jaguarete megadta azt a címet, amit én is meg akartam adni - válaszodhoz illően -, mert ebben a sorozatban a Tmákat részletesebben taglalja, és némi jövőképet is előre vetít.
Megoldást nem adhat nekünk más, azt mindenkinek magának kell megtalálnia, hisz nagyon igaz, hogy társas lények vagyunk, egységben, de azon belül mindenki egyéniség, és egyéniségének megfelelően lehet úgy továbbfejlődnie, továbblépnie, hogy a közösséget megfelelően, önmagát nem lenézettnek, elnyomottnak érezve tudja támogatni. Még minden képlékeny, viszont az egyértelmű, hogy ez az út, amin most voltunk, vagyunk még, az tovább ilyetén formában nem járható. "Találjuk" ki a jövőt, és alkossuk meg. Beszéljünk róla, csiszoljuk össze meglátásainkat, ötleteinket. Mindenki hozza be magával, amit tud, ismer, elképzelt, és biztos vagyok benne, hogy a sok behozatal, és csiszolódás meghozza eredményét. Lényeg, induljunk már el ;-) :D

Én is beteszem a két filmet, ami még segíthet. 3. részes összeállítás. Ami itt, ehhez fontos támpont, az ez a két (2. és 3. rész) epizód.

2. rész http://video.google.com/videoplay?docid=-7875957910374889889&ei=86rcSYDR...
3. rész http://video.google.com/videoplay?docid=-3176819700539858901&ei=NKvcSeCE...

Korrektség azt mondatja velem, hogy ha már a két rész megadtam, adjam meg az elsőt is, mert visszásnak tetszik, hogy ha Te találod meg, és joggal kérdezheted, ezt miért nem adtuk meg? Manipulációnak hathat. Így megadom, és rábízom ítélőképességedre:

1. rész

http://video.google.com/videoplay?docid=4357079350414065219&ei=NKvcSeCEH...

ArkAngyal

Itt az igazság!
2009. ápr. 14. kedd 07:04
/Mit kell tennem, hogy valódi alázatot érezzek?/

Hűha, köszönöm a teljes körű választ! Így már teljesen érthető számomra, amit előtte leírtál! Fogadok, hogy ezzel a válasszal megválaszoltad a legfontosabb kérdést, milyen az, amikor az erő, és az alázat együtt szerepel. Igenis erő kell ahhoz, hogy ne azonnal akarjak segíteni, és alázat kell ahhoz, hogy tudjam, mikor kell segíteni. Amikor eljön az idő, akkor az erő, és alázat együttesen egy olyan "módszert" talál meg az illetővel szemben, illetve Ő érte, amivel valóban a megfelelő hatásfokkal tudsz neki segíteni.
Mellesleg megerősítettél abban az intuíció alapú 'gondolatomban', ami akkor jött elő (mondhatni pofonként), mikor egy kedves ismerősöm lénye "kiabált" segítségért, és én csak Őt hallottam meg, magát, az ismerősömet nem vettem figyelembe. Lényének adtam egy mankót, mert azonnal tudta, hogy rám számíthat, de az illető elméje azonnal elnyomta, és úgymond "bezárt". Hírtelen nem értettem, miért olyan elutasító (hisz eddig mindenki, akivel beszélgettem, elsőre elfogadta segítségem), miért nem érti meg, hogy érte mondom, nem ellene. Gondoltam, hogy ez lehet a baj, amit most leírtál, és ebben meg is erősítettél. Arányaiban kb.: 1:50-hez (1elutasítás:50elfogadás) van "sikerem", de az az egy is sok ahhoz, ami a cél, és feladatom. Vallom, hogy nincsenek véletlenek, nem véletlenül kerül valaki elénk. Viszont, ebben ugyanúgy benne van a mi tanulásunk is, hogy kivel, mikor, és, hogyan kell (tudunk) beszélni.
Mindenkihez van út, és rajta egy vastag, tömör kapu, csak a kulcsot kell megtalálni.
Ehhez kell erő+alázat...
Köszönöm a kiegészítő válaszod! Így kerek!

ui.: Ezt a levelet is alázattal írtam, sztem érezhetően jelen volt, mert az elfogadáshoz kell az Alázat.
Viszont az erő is képbe került, ami pedig a hibám, és másik igazának elismeréséhez, beismeréshez, szükséges...

Kedves Beatrix ;-) Remélem segítünk megérteni, mi az alázat, és erő együttes létének a hatása, de főleg a célja :)

Megerősítés
2009. ápr. 13. hétfő 18:25
/Jézus, megváltás, feltámadás/

Köszönöm...ez megerősítheti, kiegészítheti azt, amit leírtam, és egyet értek veled...

ArkAngyal

Önellátás, öntermelés?
2009. ápr. 13. hétfő 18:19
/Eltitkolt információk/

Abszolút egyetértek! Nevetni fogsz, de kb. 4-5 évvel ezelőtt egyik reggel úgy ébredtem, hogy önellátás, öntermelés!

Egy pillanatra se hagyott nyugodni a gondolat, mégis félretettem. 2007-től olyan intenzitással éreztem, hogy ahol tudtam, ennek hangot adtam. Szerinted, hányan néztek hülyének, és hányan mondták, hogy ez lehetetlen, és felesleges? Ezt a káoszt, amit világválságnak is hívnak, erről is beszámoltam... kinevettek, vagy azt mondták, hogy a politikusaink ezt úgysem engednék, és ha igen, majd jön a politikai másik oldal, és az majd rendet teremt.

Csapkodtam a homlokom. Most, amikor bekövetkeztek a dolgok, események, ugyanúgy megírtam ugyanazoknak amit 2007-ben. Több mint a fele nem is reagált, másik része pedig azt mondta, mázlid volt, véletlenül bejött, de minket úgy sem érint, csak a felsőbb köröket. Újra csapkodtam a homlokom. Viszont, elmondhatom, a vonzás törvénye segített, mert az új ismik már igazán hasonlóan gondolkodnak, és megbeszélgetjük ezeket, egymásnak küldözgetünk cikkeket, leírásokat, ilyesmikről szóló híreket. Magyarországon is megalakult az első ilyetén közösség, ahol alternatív energiák használnak, és a házakat is ezzel üzemeltetik, vagy passzív házakat építenek, valamint önellátó gazdaságot építettek ki. Olyan közösség, amibe mindenki beleviszi, amiben nagyon jó, és saját, akár kölcsönösségi alapon segítenek egymásnak, vagy adnak munkákat egymásnak. Úgymond pénzzel valaki reálértékét kifejezni nem lehet. Közösségekben derül ki, ki, mennyit is ér úgy emberileg, mint tudásilag, és akár szakmailag is. Jó lenne kialakítani ilyen közösséget, akik ugyanígy gondolják a jövőt, és tenni is hajlandóak érte, és így egymásért.

Vélemény?

Észrevétel. Milyen állam az olyan, ami azt is megadóztatja pénzben, ha valakik egymásnak pénzbeli térítés mentesen segítenek?

ArkAngyal

Nincsenek véletlenek... ;-)
2009. ápr. 13. hétfő 12:46
/Jézus, megváltás, feltámadás/

Nincsenek bizony, hogy nincsenek véletlenek, már vagy 3000 éve ezt hajtogatom :D

Ellenben, nézd meg az Eltitkolt információk c. blogomat, ott is kapsz egy filmet...

ArkAngyal

Szeretet ereje...
2009. ápr. 13. hétfő 11:27
/Jézus, megváltás, feltámadás/

Én egyvalamit nagyon, de nagyon nem értek (és erre kérnék megvilágosodást :D ). Több helyen fenn vagyok, blogokba írok, és egyre több helyen fedezem fel a következő kérdéseket: Jézus létezett, vagy sem? Feltámadt, vagy sem?
Kérdem én, ez utóbbi miért fontos? Ha nem létezett, már nem hiszünk abban - amit azok szerint, akik hiszik, hogy élt - képviselt, és tanított?
Nem egyértelmű, hogy a szeretet, főleg a feltétel nélküli szeretet a legerősebb olyan érzés, ami bármit, bárkit - aki csak erővel rendelkezik -, "legyőzve" (alázatra is tanítva), bármi, és bárkihez elvezethet? Olyan nagy baj, hogy felhívta a figyelmet a valódi értékekre? Ha azon kezdünk el tanakodni, hogy most akkor létezett, vagy sem, elveszítjük az egész lényegét.
Tulajdonképpen "mindegynek" kéne lennie, ki hozta közénk ezt a tanítást, és érzést vagyis életérzést, lényeg, arra figyeljünk, hogy meglegyen, és használjuk...nemde?
Feltámadás, vagy sem... ez is egy olyan kérdés, ami miért kap ekkora figyelmet? Mert a Mártír szerep annyira nyomatékkal bír, hogy az ilyetén önfeláldozás nélkül nem jutna, vagy maradna fenn tanításainak oka, lényege? - vagy, mert egy olyan lehetőséget nyújt felénk, ami csoda, megmagyarázhatatlan, és mi is ezt akarjuk magunknak, ha meghalunk (mert annyira ragaszkodunk az élethez)?
Kérdem én. Mi is valójában a lényeg? A tálalás fontos, de a tartalom a legfontosabb!
Többi majdhogynem színjáték, arra jó (és ez is fontos), hogy állandóan szinten tartsa a tanítást, az örökséget. Egyiptomi posztumusz ó vallás, szinte szóról-szóra ugyanazokat az elemeket tartalmazza, mint a kereszténység. Még a számok 12, 7, 3, stb. is ugyanott, és ugyanabban a mennyiségben vannak jelen. Ha azt mondom, hogy ez a sokkal régebbi vallás lett felújítva, átültetve azért, hogy ne feledkezzünk meg róla, akkor én most inkvizíció elé kerülök, és ki leszek kiáltva pogánynak?
Pogány hitekből is rengeteg rész át lett emelve a katolicizmusba, és erre is, mint az Egyiptomi vallásra hivatkozásomra is, írásos, és tárgyi bizonyítékok is vannak. Kinek fáj, ha már sokkal régebben élt akár ugyanez a vallás, csak az akkori embereknek, és hozzáállásuknak szólt? Ők nem Isten gyermekei voltak? Miért ragaszkodunk, és kiáltjuk ki ennyire csak a kereszténységet igaznak, és legobjektív vallásnak?
Ne hagyjuk, hogy lényeg elvesszen, és azok a tanítások lényegüket veszítsék bizonyos formai, külalaki (tálalási) csomagolások miatt. Éppen elég ember távolodik - vagy nem is fogadja (fogadta) el -, vagy éppen túlmisztifikálja az egészet (nem csak a kereszténység vallásban), pont a feltámadás, nem feltámadás kérdése miatt.

Amennyit "segített", legalább annyit "rontott" is ennek az eseménynek a kihangsúlyozása...

Szeretet, és hála érzéseknél nincs erősebb. Ha ez benned létező, és domináns, sokkal kevésbé (vagy egyáltalán nem) leszel bármiben "hitszegő, vagy "bűnös".
Szeretethez két alkotóelem kell:
1. A szerető
2. Akit/amit szeretnek
Ehhez, hogy ez létrejöjjön, csak Te, mint szerető, és egy valami kell, amit, vagy akit szeretnek... A mindenség, az egység is egy valami. Így a mindenséget, az egységet is Te szereted. A mindenség/egység szeretete, a feltétel nélküli szeretet jelenlétét mutatja meg... ;-)

Hú, ez hosszú lett, de sztem, ami lényeg, az benne van, ha elsőre nem is érthető (én most olvasom át harmadszorra, és még mindig nem értek belőle mindent, de rátok bízom, hátha a leendő kérdésekből, állításokból rájövök, mi nem volt egyértelmű...talán most még nekem sem :D ;-) ).