3 évig voltam együtt az első igazi szerelmemmel, annyira egyformák voltunk, és annyira támaszai voltunk egymásnak, amit a családaink és barátaink nem tudtak addig nyújtani. Minden tökéletes volt, de egy idő után másra és többre vágytunk, nekem megtetszett egy fiú, neki egy másik lány. Könnyített a helyzetünkön, hogy mi meg mertük beszélni egymással, hogy mi a helyzet. De a szakítás így is nehéz volt, hisz tudtuk, hogy mit jelentünk egymásnak. Végül mégis (1 év gondolkodás után) szétmentünk. Én hamar összejöttem azzal a fiúval, aki már tetszett. Nehézkesen, pillangókkal a hasamban mégis elindult az új kapcsolatom. Már 5 éve vagyok vele, de szinte fél évente találok nála vonzóbbat és jobbat. Akár bele is élhetném magam, de nem teszem, miért? Mert akkor minek hagytam el az előző barátom? Vagy? Meddig fussak az új után? Ha a mostani barátom elhagynám, szerintem a következőt is elhagynám. Minden fiú (nő) egyforma, persze kicsit mindannyian mások vagyunk, de lényegében nem nyújthat jobbat vagy mást senkisem. Ha mindig elmenekülsz és nem oldod meg azt a problémát, hogy ne múljon el a szerelem, akkor sosem találod meg a helyed.

A probléma, hogy ezt sulykolják belénk a tévék, az újságok. Szerintem nincs az a férfi a földön, aki mellett én királynőnek érezhetem magam egy egész életen át. Előbb utóbb úgyis rám vár a takarítás, a veszekedés és a többi. Akkor meg minek menjek tovább, őt már ismerem, inkább vegyem a fáradságot és kérdezzem meg tőle, hogy hogy érzi magát, és mondja el, hogy mit érez, mi foglalkoztatja.
Amúgy még másik nagy segítségem a szerelem felidézésére, ha eszembe juttatom, hogy hogyan néztem rá az elején, amikor még felforgatott bennem mindent. Milyen szerelmes tudtam belé lenni, nekem ez segít.

Amúgy az ilyen fellángolásokat csak akkor érezzük, ha valaki olyannal találkozunk, akit előtte még nem ismertünk. Mindene új, amit mond, amit csinál, ahogy kinéz. Nem látjuk benne a rosszat, mert nem ismerjük. Pedig ugyan annyi hibája van, mint a mi partnerünknek, csak erről az ő előző barátnője tudna mesélni:)

Szerintem nem a félelemből kell kiindulni, hogy ha most nem megyek, akkor lekésem-elhalasztom a legédesebbet, amit kaphattam volna a világtól. Ha ilyen kérdés előtt vagy, akkor azt mérlegeld, hogy amúgy jó e a kapcsolatod, ha igen akkor maradj benne, pár hónap múlva nevetni fogsz, hogy mi tetszett abban a másikban annyira. Ha meg rossz a kapcsolatod amúgy is, és már nem tudjátok megjavítani, akkor menj el akkor is, ha félsz, ha tudod, hogy sokkal rosszabb lesz.