Önmagunk teljességét - ember lévén - csak akkor tudjuk megtapasztalni, amikor rájövünk, hogy egy másik ember hogyan képes bennünket kiegészíteni, és hogy mi hogyan vagyunk képesek az ő hiányosságait pótolni. Ha nincsenek barátaid, nincsenek olyan emberek körülötted, akikkel ezt a "teljességet" meg tudod élni - akkor vajon valóban "teljes" vagy?
Eta

"Összegezve, le kell vonjuk a tanulságot, mit tettem be és mit kaptam a kapcsolattól" - nos igen. Nem árt rajta elgondolkodni. Vajon amit adtál, arra volt szüksége a párodnak? Vajon amit kaptál, arra volt szükséged? Megkérdezted-e gyakran, hogy mire van szüksége? Elmondtad-e, hogy mire van szükséged?
A párkapcsolatok sokszor mennek tönkre azért, mert ki akarjuk találni, hogy mire van szüksége a párunknak - pedig, ha tudnánk, hogy ami ilyenkor kipattan fejünkből, arra igazán nekünk volna szükségünk, akkor inkább megkérdeznénk. Sokszor a partnerek - akár fogvicsorgatva is - olyasmikkel bombázzák egymást, amire a másiknak nincs szüksége, de nem meri elmondani, hisz szereti a párját.
A másik dolog, amin megbuknak a kapcsolatok az, hogy azt hisszük, hogy ha már megtörtént az összeköltözés, esetleg a házasságkötés, akkor nem kell "csábítónak" lennünk, nem kell szerelmes szavakkal becéznünk, vagy épp dícsérnünk a partnerünket - hisz már úgyis a "miénk". Ilyenkor szokott belépni a "harmadik", aki nem csinál mást, mint azt, amit mi, amikor még csak ismerkedtünk a párunkkal.
Nem árt ezen elgondolkodni - már csak azért is, hogy a következő kapcsolatban figyelhess ezekre a dolgokra.
Kivánok sok szerelmes élményt és több figyelmet a következő kapcsolatodban!
Eta

A „világ” bennünk van. Ha mi belül egyensúlyban vagyunk, akkor jöhet nagy változás, nagy vihar, mi akkor is gyorsan vissza tudunk állni az egyensúlyba. Ha én egyensúlyban vagyok, akkor a környezetemben élőket is helyre tudom hozni, hogy ők is megtalálják a saját egyensúlyi állapotukat. Ha velük megtaláltattam, akkor ők is tovább tudják vinni a saját környezetükbe, ami nem biztos, hogy számomra is ismert. Ez úgy működik, mint egy láncreakció.

Képzeljünk el egy hatalmas termet, melyben vannak ugyan 25-ös égők – mindegyikhez egy-egy kapcsoló, de nem találjuk a kapcsolókat a sötétségben. Elkezdjük tapogatni a falat és a hozzánk legközelebb álló kapcsolót felkapcsoljuk. Ekkor lesz egy pici világosság, mely a hodály megvilágításához kevés, de arra elég, hogy meglássuk a következő kapcsolót. Ha így szépen végigjárjuk a termet, egyszercsak fényárban fog úszni. Nos, ha a terem a „világ”, az égők az emberek, a kapcsoló pedig az emberhez tartozó egyensúly, akkor vajon mitől lesz a teremben világosság? Mágiától biztos nem, hisz az olyan, mintha bedobnék egy bombát – hirtelen nagy világosság – utána a romok.

Amíg az emberek nagy része nem tudja ezt az egyensúlyt önmagában létrehozni, addig hiába bármilyen mágia – a világ marad olyan, amilyen – vagy inkább egyre rosszabb.

Eta