nos... nagy elvárásokkal mentem transzolni és (természetesen) jó nagy pofáraesés lett belőle: mert egyrészt ott motoszkált bennem, hogy túl akarok már lenni a dolgon, kiverni a biztosítékot, másrészt pontosan tudtam, hogy mit akarok átélni. És jött a fityisz: :DDDD jól átéltem, csak váratlanul. Más megközelítésből. Máshogyan. Erőteljesebben. Azt, hogy nem tartozom oda. A transzolók közé. A transzolók közé SE! Azt, hogy ha kikalkulálom, hogy nekem hogy lesz jó, akkor nem úgy lesz, és szenvedek, hogy miért nem, aztán bebizonyosodik, hogy mégiscsak úgy "JÓ", akkor is ha fájt. Mert hát azért mentem :) Csak az Élet nem hagyott dirigálni (ez is rajta volt a listán :D hogy megadom magam)

Kevésbé virágnyelven: 2 turnusban transzoltunk, és amikor segítő voltam, sokkal jobban el tudtam lazulni, belelzuhanni, mint amikor transzoló voltam. Akkor zavart a zene stílusa, ami korábbi alkalmakkor nem okozott gondot. De valahogy ez a zavar hozta el mégis azt a kívülállás, kirekesztettség, egyedüllét, meg nem értettség, elválasztódás érzést, amiért odamentem :) csak nagyobbat szólt a pofon így, hogy másik oldalról érkezett, mint vártam volna.