Ez a mondatod tűnt fel, és számomra azt jelenti, hogy azért mégiscsak bevonódtál valamelyest. Nem üvöltöztél vele, oké, de mindenképp megkülönbözteted magad... próbáld ki meditációban, hogy ő vagy... ;)
hátha hoz vmi új tanulnivalót...

...érte tettem volna? (kijelentette az elején, hogy ne érte csináljam :D) régóta vágytam már ezekre az állapotokra, ahova általa eljutok, de ÉN jutok el, ÉN érzem... és ÉN teszem :) teszem nélküle is, amikor nincs jelen.
...szeretném azt hinni, h magamért teszem, nem érte, nem neki-megfelelésből... de most úgy érzem hogy is-is :) Ha nem látna így keresztül rajtam, valószínűleg többet pancsolnék a megszokásaimban :D

A ragaszkodásra értettem a letépést: hogyha letépsz egy virágot, azt azért teszed, mert magadnak akarod. Gyönyörködni benne, MÉG. Otthon is.
Mikor elhatalmasodik, csinálok valami olyat, ami gyakorlati elengedés... ma pl bicóztam egy órát csakúgy. Nem mentem sehova, csak magáért a bicózásért. :) néztem a vizet... folyik. ÉL ;)

Hűha! Ez komoly!... így fülig szerelmesen meg egyenesen lelohasztó... első olvasatra legalábbis ;)

Mint írtam, a változás már elindult. És igen, van bőven párhuzama az életemben: cseszegetnek =szembesítenek, énmeg világfájdalmat csinálok belőle. Most éppen az történik, hogy lépten-nyomon látom a hatását. Újabb és újabb helyzetekben. Ahogy belemegyek abba az érzésbe, ott akkor vele, úgy belemegyek mással is... a szereplők cserélődnek, a kabátok maradnak...

Ha nem lesz az érzés, mi lesz? Határtalan boldogság felszabadul? Vagy végetér a dolgunk egymással és fájdalmas vagy fájdalommentes búcsú következik? ...egyikse? mindkettő? felváltva? ebben a sorrendben, vagy boldogság nélkül??? (íme a félelmek :)))

Már aznap, mikor megismertem, órák hosszat meditáltam csak arra az érzéstömegre amit felhozott bennem (meg se tudnám fogalmazni, mire hasonlított, akkora halom volt), és egy halálélmény jött... jó nagy kontraszt volt a meditáció előtti rózsaszín ködös röpködéshez képest!
Utána, a fizikai síkon ezt a halálélményt fedeztem fel a "megsemmisüléseimben"... amire azóta is folyamatosan ráhangolódok (nem meditációban, csakúgy jártamban-keltemben, bármikor) igen, szereplőktől függetlenül... és talán ennek is köszönhető, hogy legutóbb nem volt szükség szurkálódásra (feljebb írtam: "aznap már nem is piszkált").

Az érzés (fájdalom, "lehurrogottság", elnyomás) pusztán az ellenállásom hozománya. Ha ellenállok, megjelenik. Ha engedem beszivárogni, amit mond, nem kezdem el hasonlítgatni, meg farigcsálni, meg átszínezni kellemesebbé, akkor transzformálódik... és ha ez így megy tovább akkora önértékelés lecke lesz belőle, hogy... fogalmam sincs mekkora! :D illetve már most az! :)

Erika, ez a lépcsős példa óriási!!! :) külön köszönet érte!

Szerintem előző életeket egészen addig másolunk, míg nem tudatosul. Valahogy úgy gondolom, hogy a belénk égett (meg gyerekkorban másolt - legalábbis a pszichológia erre fogja, mert ugye az előző élet hitkérdés) tudattalan reakcióink jó része valóban onnan gyökerezik...
Persze nem mindhez kell utazgatni, jól nyakon csíphetőek, mert lelkesen ismétlődnek :D