Szia Kedves Csaesz!

Nagyon szíven ütött az amit írtál, hogy "az elfogadás ellentéte nem a szeretni nem tudás, hanem a lázadás"
Azonnal éreztem, hogy igen, ez az. Ez van bennem is sokszor, a LÁZADÁS!

Úgyhogy nagyon köszi, hogy ezt megosztottad velünk!!

Ahogy vizsgálgattam a dolgot, a lázadás mögött az elhatárolódást, a különváltságot találtam. (ez nem a szeretet hiánya?)

Lenne egy kérdésem az általad írottakkal kapcsolatban:
"Nem elfogadó szeretet, hanem szelíd elfogadás"

Megteszed, hogy ezt kifejted bővebben?

Nagyon köszönöm:

Mackó

Lehet, hogy kicsit utópisztikusan tálaltam a dolgokat, és nem mondom, hogy én már ott tartok, hogy soha nincs szükségem senkire, csak úgy gondolom, hogy nekem nem azért kell egy társ, hogy legyen aki segít.
Egyébként nekem sokáig ezért volt "társam", de a sors ironiája, hogy szinte mindig mindennel egyedül maradtam. Mondanom sem kell, ku..ára szenvedtem, majdnem belehaltam.
És most ott tartok, hogy bár még ugyanabban a kapcsolatban vagyok, de már nem érzem magam magányosnak, és nem érzem hiányát annak, hogy nem segít nekem semmiben (fizika sik, lelki sik).

Most azt érzem, hogy igen, amit írtál, az összebújás, a gyengédség az, ami nekem jelenti a párkapcsolatot, illetve nekem még egy fontos dolog tartozik bele: a közös beszélgetés az "élet dolgairól", a gondolatainkról. Ezt szeretném megosztani egy párkapcsolatban, és tényleg, komolyan mondom és tudom, hogy nincs szükségem támaszra, mert megvannak az eszközeim hozzá (legalábbis azt hiszem) hogy meg tudjam oldani egyedül a nehézségeimet. Persze nem azt mondom, hogy nem osztanám meg valakivel, de nem azért mert szükségem van rá, hanem mert ha a társam, akkor nyilván ezt is megosztom Vele.

Nem értek Veled egyet az 50-80-100 év fölötti párkapcsolatot illetően, mert szerintem amiket irtál az olyan idősebb embereknél van, akik már belefáradtak az életbe, csalódtak, nem mernek kinyílni egy másik ember előtt, mert már "megkövültek". Azért kövültek meg, mert nem tanításnak vették az életet, hanem szenvedésnek. Ők az utat nem élevezték, hanem végig szenvedték.

A gyerekek: Kínos téma, be kell vallanom, halvány lila fogalmam sincs, hogy mi van a gyerekekkel egy mingli kapcsolatban.
Sanyitól hallottam, és csak ezt tudom leírni Neked, mert érzek benne igazságot, hogy a lelkek évszázadokon (évezredeken) keresztül úgy nőttek fel, hogy együtt voltak a szüleik. Most eljött az ideje, hogy azt is megtanulják a lelkek, hogy milyen az, amikor nincsenek együtt a szüleik.

Mivel ennek a folyamatnak az elején vagyunk, ezért lehet,hogy sok defektes gyerek lesz, mire ez kialakul a világban, valamennyire megtalálják az emberek rá a megoldást.

Egy biztos: minden lélek tudja hova születik, mert Neki pont arra a megtapasztalni valóra van szüksége ahhoz, hogy tovább fejlődhessen.
Én sokáig azt hittem, hogy a gólya nagyon eltévedt velem annak idején, mostanra azonban egyre több dolognak látom az értelmét, a szükségességét. Tehát gólya bácsi nem tévedett.:)

DE IGEN, LEGYEN MÉG KÉRDÉS ÉS ÍRD IDE KEDVES ALMÁS:))))

Üdv.: Mackó

Beatrixel teljesen egyetértek, hogy azt kell vizsgálni, hogy félelemből nem akarok együtt élni valakivel, vagy annyira egy egész vagyok egyedül, hogy semmilyen szinten nincs rá szükségem. (gondolom, a ma élő emberek igen nagy százaléka nem ez utóbbiak közé tartozik:)

Kedves Almás a kérdésedre a válaszom:

Előnyök:
Vannak akik társfüggők, egyedül nem tudnak létezni. Nekik mindenképpen hasznos, hogy megtapasztalják, nincs mindig ott valaki mellettük, egyedül is meg kell tanulniuk jól érezni magukat.
Vannak akiknek az státusz szimbólum, hogy ő nem egyedül él. Hát nekik is van mit tanulni:)
Van aki képtelen megállni a saját lábán, kell egy "anyuci" vagy "apuci".
És még sorolhatnám a példákat, a lényeg az, ha valaki tudatosan teszi amit tesz, akkor abból tanulhat.
De még ha nem tudatosan teszi, akkor is tanul, hiszen valamit megtapasztal, és jó esetben az élete vége felé megteszi a saját felismeréseit.

Hátránya:
Lehet, hogy csak menekülésből, félelmből teszi, és akkor soha nem szembesül azokkal a problémákkal, megoldandó feladatokkal, amikre egy párkapcsolat nagyon durván rá tud mutatni.

Lehet, hogy nem éli meg az "intimitás" olyan formáját, amit egy együtt élő párkapcsolatban megélhetne, de szerintem Ők ott sem élnék meg, mert valamiért képtelenek rá. Tehát teljesen mindegy, hogy együtt él valakivel vagy sem.

Egyébként együttélve egy párkapcsolatban lehet ugyanúgy élni, mintha külön élnének. Csak akkor a külvilág számára nem tűnik fel. (Tv nézés, őszinte beszélgetések, beszélgetések hiánya, egymásra nem figyelés, nem is ismerik egymást a felek stb.)

Tehát, aki képes az igazi párkapcsolatra, az éli, aki meg nem, annak teljesen mindegy, hogy együtt, vagy külön laknak-e.

Üdv.:Mackó

Szia Drága Almás!

Ne méregesd Magad senkihez, mert Te pont úgy vagy jó, ahogy vagy!!!! Lehet, hogy valmit megértesz, bekattan valami, és "magasabb szinten" leszel, mint akikről most azt gondolod, hogy ők előrébb járnak.

Az én lelki fejlődésemért egy lukas garast nem adott volna senki még 2-3 évvel ezelőtt, most meg önmagamhoz képest (mert ez számít) szerintem is, és mások szerint is sokat haladtam előre, ha lehet ilyet mondani, hogy előre.

Tök jó, hogy kiváncsi vagy, érdekel a téma és fejlődni, tanulni akarsz. A SZÁNDÉK mindennél fontosabb!!! Ez az az energia ami előre visz. Higyy magadban, és keress. ("Zörgessetek és megnyittatik" valahogy így álla bibliában, és mondhatom Neked saját tapasztalatból, hogy ez így van.)

És ilyen "butaságokat" ne írjál, hogy zavartál, mert kit zavartál? Ha valakit zavarsz, majd nem olvassa el az írásodat, egyébként is az az ő tanulni valója ha zavarja valami.
Addig is megnézheted magadban ha van hozzá kedved, hogy honnan táplálkozik az a tévképzet, hogy Te zavarsz valakit? Gyerekkorodban éltél meg ilyesmit valakivel szemben? (anya, apa). Mert nagyon sokszor úgy reagálunk a világra, ahogy gyerekként nekünk visszatükröztek minket.

A magad fejlődésének segítségéhez nagyon hasznos eszközöket kaphatsz a Sanyi CD-i által.

Üdv.:
Mackó