Kedves Éva,

Nagyon hálás vagyok Neked, amiért megosztottad velem a személyes tapasztalataidat.

Azt írod "szerintem másnak is lehet ilyen tapasztalata,tehát nem lehet ez valami különös dolog". Ilyen különösek vagyunk, mi emberek. Azt gondoljuk, hogy amire mi képesek vagyunk, ami velünk történik az természetes és ez mással is így történik. Nekem, személy szerint még soha nem volt olyan tapasztalatom, mint Neked. Arra gondolok, amikor felébredsz álom közben, ennek ellenére az álmod is folytatódik. Amiről Te azt gondolod, hogy ez nem valami különös dolog, az számomra nagyon is különös!

Nagyon sokat segítettél. Több szálon indított el bennem gondolatokat az írásod.

Meg kell tanulnom jól feltenni a kérdéseimet, hogy jó választ kapjak rá. Valamiért Te is először egy könyvet ajánlottál, ami szintén nagyon jó, valószínűleg meg is fogom venni otthon.

Azt is tudom viszont, hogy a személyes válaszod nekem sokkal (ezerszer) többet ért a könyvnél.

Azt is írhatnám, hogy miért nem ezzel kezdted :-)

Köszönöm szépen

Szép napokat
Andi

Kedves Michaelita,

Miért gondolod azt, hogy a hozzászólásod "nagyon negatívnak" számít?

Én egy másik szemszögből nézem a hozzászólásodat.

Számomra az ön-megismerés útján nagyon fontos, hogy őszinte legyek magamhoz. Te őszinte vagy magadhoz és be mered vallani, hogy érdekel a téma, de a te tudatosságod még nem tart ott, hogy erről tapasztalati véleményt tudj mondani.

Az is fontos, hogy merjem vállalni önmagam. Te vállalod önmagad és elmondod mindenkinek, hogy Te még nem tartasz itt.

Az is nagyon fontos, hogy már észrevegyem mikor létezem szívből és mikor elméből. Te teljes mértékben tisztában vagy vele, hogyha erről a témáról nyilatkoznál, akkor az elmédet tornáztatnád, és azt meg minek.

Az én szemüvegemen keresztül nézve a lehető legjobb hozzászólás, amit írhattál (kivéve persze a negatív hozzászólás részét :-).

Üdvözlettel
Andi

Tudatos álom – 4. szint

Álom:

Egy számítógép billentyűzete előtt vagyok. Kiválaszthatok és beírhatok egy város nevet és megnézhetem, hogy milyen az adott város, vagy épp mi zajlik ott. Mit is nézzek meg, valamiért Új-Delhit írom be. Talán megfordult a fejemben, hogy miért épp ez jutott eszembe, mindegy megnézem, mi van ott. Amikor enter-t nyomok, hogy megnézzem, milyen képet látok ott, akkor egy kicsit megijedek. A képernyőn sok-sok dinoszauruszt látok, mintha tömött sorban lennének. Gondolkodni kezdek, hogy ez nem lehetséges. Új-Delhi az egy város, arra számítottam, hogy nagy emeletes épületeket fogok látni, egy nyüzsgő város képét, kicsit felülről nézve. Mi ez? Nem értem, hogyan lehetséges, ha beírom egy város nevét, akkor a dinoszauruszok jönnek fel. Valami össze van keveredve benne. Nem jó a program a gépen. Már éppen be akartam írni egy másik város nevét, hogy teszteljem a programot, amikor felébredtem.

Az, hogy egy adott álom nekem mit jelent, azt legjobban ébredés után tudom értelmezni. Már nem álmodom, de még ébren sem vagyok teljesen.

Több jelentését találtam az álomnak.

Mielőtt beírtam Új-Delhi nevét, már megvolt a fejemben a kép, hogy mit fogok látni a képernyőn. Nagy épületeket, nyüzsgő várost. Amikor megláttam a dinoszauruszokat, akkor a fejemben elképzelt város-kép nem egyezett a képernyőn látott képpel. Én eddig úgy tudtam Új-Delhi egy város, arra számítottam, hogy egy várost fogok látni és nem dinoszauruszokat. Álmomban azt gondoltam az én fejemben levő gondolat a helyes, hisz tudom, hogy Új-Delhi egy város és a program a hibás. Mi van ha fordítva van? Mi van ha a program jó…és a fejemben levő gondolat a hibás. Azt éreztem, hogy az álom azt üzeni nekem, hogy nem akarom elfogadni azt, ami a valóság, amit látok, vagyis a dinoszauruszokat. Mert azt akarom látni, amit elképzeltem, vagy ami a tudatomban van és nem azt, ami a valóság. Mi van, ha Új-Delhiben tényleg dinoszauruszok vannak. Azt üzente az álom nekem, hogy fogadjam el azt, ami van és úgy, ahogy van. Új-Delhit akartam látni, Új-Delhiben pedig dinoszauruszok vannak. Ez a valóság.

Aztán eszembe jutott, hogy amikor a tudatos álomban vagyok, akkor szoktam felébredni, amikor összehasonlítom az „éber” valóságomat az álomképpel, és ha eltérést találok, akkor felismerem, hogy álmodok és utana rögtön fel is ébredem. Most is ez történt. Ez nem egy tudatos álom volt, de akkor ébredtem fel, amikor nem fogadtam el azt, amit látok. Álmomban Új-Delhiben dinoszauruszok vannak, de én ezt nem fogadtam el. Keresni akartam egy másik várost. Azt akartam, hogy amennyiben én beírok egy város nevet, és a fejemben van egy kép, hogy egy város, hogy nézhet ki, azt várom el a programtól, hogy ezt mutassa meg nekem. Csakhogy a valóság lehet más is, mint amit én elvárok.

Ez segített megérteni, és talán válasz arra a kérdésemre, amit feltettem, hogy hogyan tudnék tovább lépni a tudatos álmodás 4. szintjére. A tudatos álom 4. szintjén az álmodó képes irányítani az álom cselekményét, szereplőit, önmagát. Sanyi írása szerint: „Ha sikerül elérned a tudatos álmodás tudatállapotát, akkor ott megidézhetsz: feldolgozatlan emlékeket, konfliktusokat, személyeket, vagy saját érzéseket, fájdalmakat, gátlásokat. Ezek sokkalta könnyebben fognak előjönni, mint éber vagy meditatív állapotban és a feldolgozásuk is ezerszer könnyebben megy majd”

Igen ám, csak ehhez az is hozzátartozik, hogy a tudatos álmomban megláthatok, megtudhatok valamit, ami a tényleges valóság. Vagyok-e olyan tudatossági szinten, hogy amit látok, hallok, azt el tudjam fogadni, bármi legyen is.

Most úgy érzem, azért ébredek fel a tudatos álmomban abban a pillanatban, mikor rájövök, hogy álmodom, mert ha rájövök, hogy álmodom, akkor képes leszek írányítani az álmomat, esetleg meglátni a valóságot, erre viszont még nem állok készen. Hiszen az előző álmom is azt mutatta, hogy nem fogadtam el, amit láttam.
Ha a tudatosságom eljut oda, hogy bármi történik is velem a tudatos álom 4. szintjén az el tudom fogadni úgy, ahogy van, akkor tovább tudok lépni a tudatos álmodás 4. szintjére. Meg kell dolgoznom magamat, ahhoz, hogy a valóságot képes legyek meglátni, és ne legyenek elvárásaim, hanem egyszerűen fogadjam el a valóságot.

Az, hogy tényleg így van-e és én úgy tudok tovább lépni a tudatos álmodásban, hogy elfogadom, bármit tapasztalok is ott, azt most még nem tudom. A tapasztalatom fogja megadni rá a választ.

Az is felmerült bennem, hogy furcsa, hogy feltettem a kérdésemet az oldalon és én most úgy érzem, hogy a saját álmom adott választ a kérdésemre. Azt szokták mondani, hogy minden kérdésre bennünk van a válasz. Biztos így van, csak én még nem tudom, mert elég sok kérdésemre még nem tudom a választ megadni saját magamnak. A tudatom azt nem hittel el, hogy én saját magamnak erre a kérdésemre tudnék választ adni. Azt viszont el tudtam hinni, hogy valaki, mondjuk Sanyi tudna nekem válaszolni. Szívből tettem fel a kérdést és tényleg szerettem volna tudni rá a választ. Feltettem a kérdést és a lelkem megadta rá nekem a választ.

Attól függ, hogy egy kérdésre megkapjuk-e a választ, hogy a tudatunkkal el tudjuk-e hinni, hogy tudjuk rá a választ valahol belül mélyen. Amit el tudunk hinni, arra képesek is vagyunk.

Mostanában van egy olyan érzésem, hogy nagyon gyorsan változnak az érzéseim és a véleményem egy adott témában.

Reggel azt írtam, hogy én támogatom azt az oldalt, amit a Sanyi elképzelt. Ez így is van. Jó lenne, ha minél többen írnának saját tapasztalatokról, ki hogyan oldott meg egy adott helyzetet.

Azt is írtam, hogy márciusban én is belekeveredtem egy kis vitába, amire azt mondtam, hogy én már nem így akarok tanulni. Már nincs szükségem ezekre a vitákra. Igen, a vágyam az ez, csakhogy az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még vannak helyzetek az életemben, amelyeket csak veszekedés által tudok felszínre hozni és megoldani. Vagyis a tudatosság szintem még nem tart ott, hogy megússzam a tanulást veszekedés nélkül. A veszekedés még az én önismereti utamnak is a része. A különbség annyi, hogy én itt az oldalon nem kívánok veszekedésbe keveredni, viszont az életemben igenis vannak személyek, akikkel belekeveredem.

Mi, akik már járjuk az utunkat, tudjuk, hogy a veszekedés is lehet tanítás és akarunk is tanulni belőle. Aki viszont épp csak keresi az útját, vagy épp csak rálépett az útra az még egyáltalán nem biztos, hogy tisztában van vele, hogy a veszekedés is lehet egyfajta tanítás. Nem lehet tudni, hogy egy útkereső, aki idetéved az oldalra az milyen következtetést von le. Vagy marad, vagy elmegy. Igaz elmehet más miatt is.

Egyetértek Évával, talán lehetne köztes megoldás. A „haladó” önismeretisek, amikor elolvasnak egy bejegyzést és érzik, hogy kezd felszínre jönni bennük a „na, majd én jól megmondom” érzés, akkor kihívhatnák „párbaj”-ra azt, akinek az írása kiváltotta bennük ezt az érzést. Ha az ellenfél elfogadja, akkor ők „kiveszekedhetik” magukat. Vagy elmennek a chat-szobába, vagy jelölni kellene a bejegyzéseknél, hogy épp „tudatos veszekedés” zajlik. Ha mindenki megtanulta a magáét, akkor az eredményt meg lehet osztani a többiekkel, abból is tanulhat valaki más. Ha a másik fél nem fogadja el a kihívást, akkor a kihívó egyedül gyakorol önismeretet. Természetesen az egyedüli gyakorlás után is meg lehet osztani az eredményt. Mi váltotta ki az ellenérzést, hogyan dolgoztam vele, mire jutottam. Ehhez a megoldáshoz hozzá tartozik, hogy már tudni kell elkapni a gondolatot, amikor készül a mélyből a felszínre törni és kihívni párbajra a másikat.

Illetve marad, hogy itt az oldalon veszekedés nincs, aki még veszekedés által tanul, az tanul az élete más területén.

Üdv
Andi