A magam részéről több "irányból" közelítettem már meg Isten fogalmát, hátha Ő magához is elérek:-)
Én a tudást, az ismeretet és a hitet egymásban lévő fogalmaknak élem meg, úgy, hogy egyik nincs meg a másik nélkül, feltéve, ha mindhárom az egyéni őszinteségen alapul - s másként szerintem nincs értelme.
Ennek alapján csak és kizárólag kérdéseim vannak - egyre több választ kapok, de nyughatatlan nem lelek olyan válaszokat, amik az emberi agyamat kielégítenék - az a fránya tökéletesség és újdonság szomj:-)

Egyáltalán észlelhető-e a mi képességeinkkel Isten és képesek vagyunk-e a rendszerezésen, viszonyításokon, érzékeléseken át valami egészen mással felfogni? Vagy szükséges-e egyáltalán értekezni róla, hanem inkább elég-e az, hogy hagyjuk magunkat tapasztalni és hagyjuk magunkat megtanulni a tapasztalatokat továbbadni?

Fel kell-e fognunk egyáltalán, vagy csak egyszerűen el kell-e fogadnunk, hogy alapjában véve szüksége van az embernek arra, hogy valamihez, ami a tökéletességével biztonságot nyújt, az ehhez való tartozását kifejezze (az általa ismert környezetben, legyen az egy család, vagy az Univerzum egy része, vagy "egésze") és, hogy ezért próbálunk teremteni egyszavas elnevezéseket arra, amit amúgy konkrét szavakkal, megnevezésekkel egyáltalán nem tudunk kifejezni.

Többször foglalkoztam Isten kérdésével. Lehet, hogy sokat olvastam (a fentieket is), lehet, hogy sokat beszélgettem, lehet, hogy voltak tapasztalásaim, valamiért mégsem elég arra, hogy bizonyítékkal szolgáljak. Egy egyén képes-e bizonyítani (szükséges-e letisztultnak lenni a megtapasztaláshoz)? Elhinnénk-e neki (hiszen a megkérdőjelezéseink ugyanolyan erővel hatnak ránk, mint a folytonos tudásszomj)? Egy csoportban pedig a dominancia és a kreativitás (itt tudás és tapasztalás minőséget és mennyiséget értek ezalatt) kerekedik felül és nem feltétlenül maga az Igazság - hiába az Igazság kéne hogy a célja legyen - - Isten adja, hogy evvel kapcsolatban ne legyen igazam:-) Mégis: lehet, hogy a minőségben megélt tapasztalatokkal rendelkező embereknek kéne leüni egy asztalhoz és egymás szemébe nézni evvel kapcsolatban. De ki határozza meg a minőséget tapasztalat és életmód terén, hol vannak a mércék?

Mennyi és mennyi írás, mennyi és mennyi festmény, mennyi kimondott és kimondatlan szó, ami mind közelíthet a bizonyításhoz. Van-e, volt-e aki végtelenül, tisztán és őszintén úgy tudja/tudta-e befogni bármelyiket is, hogy azzal teljesen egyé is tud/tudott válni kétkedés nélkül?

Megpróbáltam megfesteni Őt. De csak azt sikerült az ecsetnek adnom, amit én belegyömöszöltem az Isten szó jelentésébe.
Igazán nem tudom, hol tartok "magamhoz képest" és a "világhoz képest" a képességeimet illetően. Írtam egy mankót vagy tíz éve Isten megértéséhez, de úgy érzem, olyan dolgot próbáltam leírni, amit inkább szó nélkül hagyni a legőszintébb, mert a legközelebb van akkor minden érzékszervemhez - ebből is látszik, hogy más őszinte viszonyításra, mint hogy nekem mit jelent, nem vagyok képes (ezért lírai):

"Hit

Ha van Isten, rajta jársz.
Élvezze a talpad a homok selymét. A homok élete példakép a javából: a durva szikla önként adja meg magát a nagyobb hatalomnak: önmagának. Önmagával csiszolódik, társra lel minden önmagával. Öröm és bánat nélkül. Csak lenni létezik.
Közben itt-ott selyemülni kényszerül: önmagával vetekedő nagy hatalomnak alázkodik. A víznek engedelmeskedik. S milyen tisztává mossa, gömbölyíti éles részeit.
S nézd a fűzt; a földet kívánja simítani, legyen bármily talaj az ágya, téged is simít, s így önmagát. Nézd a tűlevelűt: önfeláldoz, nem bújik magába vissza, örökké mutatja drága pompáját, nyugodtan. Így nyer halhatatlanságot. S mi általa lehetünk jó tanítványok.
Mennyi példa még. Sorolni mély alázat kell. Mély figyelem. Éber lelkesedés. Beteljesülésre vágyás. Felfedezés. Mennyi példa még. Mintha minden csoda itt lenne magunkban. S mi lennénk az egyetlen csodák, mert mi látunk, érzünk, létezünk. Mint a szikla, a homok, a víz, a fák. Mert mind vagyunk. Belőlük vagyunk, s ők belőlünk nyerik drága fényüket. Csillagporos szemünkkel nézzünk néha másképp. S hát minden csillagpor-szülött.
S, ha van Isten, rajta jársz. Puhán élvezd, magadon járkálsz. Istenül.
Értened kell, ha Istent nevezel."