Szülő választás - miért éppen ők?
A spirituális utunk során valamennyien szembesülünk azzal a kérdéssel valamikor, miért pont a szüleinket választottuk ( később azzal is, gyermekeink vajon miért minket választottak )
Ahhoz, hogy a tudatosságunkat erősítsük, az életfeladatunkat megtudjuk valósítani, nagyon fontos befogadni hogy minden ami megtörtént velünk, értünk van, jó és rossz egyaránt. A gyermekkorban kapott negatív hatások nem feltétlen konkrét traumához köthetők, van amikor a probléma nagyon burkolt, jóformán nem történt semmi.
Nem kapott a gyermek az anyjától rossz bánásmódot, viszont a jót, a biztonság érzetet sem tapasztalta meg. A transzperszonális pszichoterápia úttörő terapeutája, Barbara Somers három típusú anyát ír le, ebből most az elsőt szeretném nektek bemutatni, a hatásokat negatív és pozitív következményekkel együtt. Ha az első életévekben nem az anya neveli a gyereket, akkor az őt "kézben tartóra" vonatkozik. Hozzáteszem, hogy természetesen nagyon ritka az a pszichológiai típus, akár a Barbara felosztását akár bármelyik más csoportosítást ha nézzük, ami teljesen tipikus, inkább azt lehet mondani a leírtak jó része illik rá.
Forrás: Barbara Somers és Ian Gordon-Brown A gyógyító utazás
Túl laza tartás: az anya gyenge, bizonytalan az anyai szerepben.( Az anya maga is neurotikus, esetleg gyógyszer vagy alkoholfüggő saját bej. ) Következetlenség, erős hangulati ingadozások, A bébi úgy érzi, "rossz kezekben" van, leejtik. Visszautasítják. Ezért rosszul fog kötődni. Következmény: szorongás, az élet kicsúszik a kezei közül, önkép homályos, hajlamos elveszteni a kapcsolatot saját testével és ösztöneivel. Gyökértelenség.
Passzív típusú gyermek laza tartás esetén
Fantáziában, múltban és jövőben élés. Kívülről várt megerősítések. Túl nagy árat hajlamos fizetni az erősebb partnernek a szeretetért. Fejben élés, elszakadás a szívtől. Depresszió, teljesen rossz önkép. Borzasztó, kényszeres, szünet nélküli segítség adása. Csak akkor fogadják el, ha tesz valamit, úgy érzi magáért, a lényéért sohasem. Folyamatos sóvárgás a külső megerősítésért. Belső üresség érzet. Túlérzékenység, sértődés, törékenység érzet. Öngyilkossági hajlam súlyosabb esetben.
Az elveszett paradicsom keresése. Jól értenek az állatokhoz. Kapcsolatokban vagy a nagyon gyengék vagy a nagyon erősek kapcsolatát keresik. Földi világ elutasítása.
Terápiás javaslat: megfelelő énkép kialakítása. Megtanítani elfogadni saját magát. A terapeuta addig adja a támaszt amíg megtanulják magukat elfogadni és szeretni.
Aktív típus: úgy reagál a túl laza tartásra, a leejthetőség érzésére, hogy harcolni kezd. Eszmék felkarolása felnőtt korban. Én határok merevek, hajlam a szadisztikus viselkedésre. Önbüntetés és mások büntetése. Nőiesség megvetése. Érzések, szubjektív belső élmények elutasítása. Félelem a testi kontaktustól. Félelem az elköteleződéstől. Szülőszerep a kapcsolatokban. Megaláznak másokat. Vágy a náluk még erősebb után, szerelmesek abba aki ellen harcolnak :-))
Érzés, szeretet egyenlő számukra a gyengeséggel.
Terápiás javaslat: meggyógyítani a fej, a szív és a test közötti elszakadást.
Problémák a nemi identitásban passzív és aktív típusnál egyaránt: mivel kevés ölelésben volt része kisgyermekként, minden közeledést, a barátit is szexuális kezdeményezésként fog fel, nem képes különbséget tenni. Ölelés esetén a reakció zavarodottság vagy teljes elutasítás: ne érints meg!!! Nincs tisztában a saját nemi identitásával. Rettegés a homoszexuális hajlamoktól. Homoszexualitás. Fétisek a szexben. Nőknél gyakran orgazmus képtelenség.
Különleges képességek a passzív típusnál: ha a pozitív énerőt sikerült megerősíteni, hiperérzékenység a másik belső világával, a szükségleteivel szemben. Erőt adó empátia. Az egyedüli helytállás képessége. Magas rendű kedvesség és diplomácia.
Különleges képességek az aktív típusnál: kreatív üzemmódban bátorság, vezetői képességek, újítói hajlam, nagy dolgok elérése, tudományos kutatások és nagy eredmények elérése.
"ráadásul nem lehet tudni,hogy mi lett volna ha...." - csak egy rövid kitérő, de nagyon ide vágott a Pillangó effektus c. film. A főszereplő vissza tud menni az időben és az élethez képest apró dolgokat megváltoztatva a jövő merőben megváltozik minden. Az állandó beavatkozásokkal mindig másfelé mozdul el az élet. Folyton felelősséget akar vállalni mások életéért, úgy gondolja jó felé mozdítja el a dolgokat, de soha nem tudja kiszámolni, mi lesz a következmény.
Érdemes megnézni!!
Ez a leírás teljesen rám illik (passzív típus), és valószínűleg innen ered, hogy nem hiszek magamban. A szüleim mindig túl sokat vártak el tőlem, és keveset adtak. Természetesen választhatunk, hogy ki miben hisz, (mi választottuk-e a szüleinket) de engem ez a felfogás visz előre. Ezzel tudom kibogozni az összekuszálódott szálakat. Segít a megbocsátásban, és segít a lépegetésben. Most éppen a megfelelő énkép kialakítása a cél. Megszabadulni a félelmektől, és hinni magamban, és hogy "Elég Jó" legyek! :)
Hajrá Vera!
Eddig azért nem szóltam hozzá, mert túlságosan is érintve érzem magam benne.
Én úgy érzem, hogy Őket választottam (az Édesapámat és az anyai Nagymamámat mindenképp) és örülök neki, mert mindkettő nemeslelkű ember volt.
Viszont túl sok hatás ért, ami az énképemen módosított és még mindig azon dolgozom, hogy kihozzam az életemből, amit csak tudok.
Sok minden ered a szüleimtől, de nem okolnám őket érte, mert azt adták, amit a saját tapasztalataik alapján az előző generációktól átörökítettek.
Úgy gondolom, hogy mindegy is, hogy én választottam, vagy nem, inkább az a lényeg, hogy az éppen adott lehetőségekkel mihez kezdek.
A "miért éppen Ők"-ön meg sokat gondolkodom, de ez sokkal összetettebb és hosszadalmasabb számomra annál, mint hogy így levelezve kifejthessem. (Több kinez oldás után is lenne még mit megértenem, úgy érzem)
mást is, akit mélyen, fájdalmasan érintett, nem reagált az oldalon. Van mit megemészteni valamennyiünknek.
Pedig szívesen folytatnám a témát, a túl szorosan tartó, fojtogatva szerető anyai típussal és annak a következményeivel. Ha nem ezen az oldalon, akkor máshol :-D
Engem a túl lazán, túl bizonytalanul tartottság, és a nehezen megélt anyaszerep viselt meg és annak következményeit igyekszem korrigálni valahogyan az életemben, immár felnőtt fejjel.
Az igazi lelki kötelék és a legtöbb szeretet az Édesapám felől áramlott felém, sajna Ő már 24 éve nincs velünk.
Az Édesanyám jelenleg 88 és fél éves, itt van velünk és ha együtt vagyunk igyekszem vele sokat beszélgetni. Ő a bizonytalan anyaszerep és más jellegű dolgok miatt nem volt túl bőbeszédű velem, a sors iróniája, - és a saját belátásom, - hogy nem azt kapja tőlem, amit én anno...
A fiamat pedig elég öntudatosra "sikerült" felnevelnem, s eléggé meghagytam az igazságérzetét is.
Az élet nagy tanítómester és a fiamon keresztül nagyon sok mindent megtanított nekem az életről, a mások megértéséről, a tiszteletről, a lovagiasságról, a szeretetről.
Még az is meglehet, hogy az Ő felneveléséhez kaptam segítségül az anyai "lazán tartás"t... ki tudja?
Tudod Katikám a túl szorosan tartó anyai szeretethez hozzászólva: azt látom, hogy van olyan is, (ez nem Neked/Rólad szól, csak most egy megfigyelésről írok) amikor a másik fél - mármint a gyermek - még jobban igényli ezt a köteléket, ezt a helyzetet, - mint az Anya - mert így sok mindent könnyebben és kényelmesebben tud berendezni az életében, s mert valamiféle bizonytalanság vagy félelem is visszatartja az igazi függetlenség, szabadság megélésétől (s lehet, hogy mindez még nem is tudatosul igazából, csak valami sorsszerű kényszernek tűnik fel).
Megközelíthetem egy másik oldalról is ezt a - szerintem is nagyon helytálló - felvetést? Én úgy olvastam, hogy nemcsak azért választjuk ki szüleinket, hogy az adott életünkben a megfelelő tapasztalatokat megszerezzük és ezáltal magunkévá tegyük ezen keresztül a tanítást. Hanem mi magunk, gyermekként is hordozunk tanítást a szüleinknek. Én pl. ezt nagyon tisztán érzem a nagyobb lányomon, amióta magam is anya lettem. Bevallom, gyermekkoromban a saját édesanyámmal is voltak érzelmi kötődés beli problémák, 6-8 évesen már arról álmodoztam, hátha csak tévedés történt és nem ő az anyám, illetve nem ők a szüleim. Aztán már felnőtt fejjel, a spiri érdeklődésemnek köszönhetően "világosodtam meg" és úgy gondolom, hogy ahogyan az én nagyobb lányommal rengeteg konfliktusom volt és még néha most is van, nekem is így volt ez édesanyámmal, ami nem lehet véletlen. Mind anyai, mind az apai ágon generációkon át jellemző volt, hogy a gyermeket valamiért nem fogadták el szüleik, ezért a gyerekek egyre nehezebben kezelhetőbbé váltak és ezért azt hiszem gyermekként akármelyik generációt nézem a családunkban, mindegyiknek valahol szerepe/feladata volt gyermekként, hogy "ébressze" a szülőket, rávilágítson mintegy tükröt tartva saját belső rendezetlenségeikre, azonban ezeket a jeleket eddig csak én véltem felfedezni a lányomban. Én voltam az első a családunkban, akit a köztünk lévő konfliktusok gondolkodásra késztettek és nem a szokásos nyűgös napja van a gyereknek, meg én is fáradt vagyok c. hárítással zártam le a dolgot. Hanem átgondoltam, mi lehet a mögöttes ok és feltettem a kérdéseket, hogy miért is nyugtalan ez a gyermek és mi közöm van nekem ehhez? Most már szép lassacskán már a válaszok is jönnek, saját belső rendezetlenségeim is kezdenek elsimulni. Persze azért van még dolgom bőven, úgy gondolom.
Kriszti
Nagyon jó az új képed, Nekem legalábbis tetszik:)
Osztom a véleményedet, mivel én is úgy látom, hogy nem kevés kihívást jelentettem a szüleim életében, nem irígylem őket a feladatért, hogy egy nyitott, érdeklődő, kíváncsi nyilas szülöttet kellett felnevelniük. Édesapám még csak megbirkózott vele valahogy, de Édesanyámnak ez nem egy hétköznapi kihívás volt abban az időben, egy egyszerű ingerszegényebb háttérből indulva.
Isten áldja meg őket érte, hogy vállalták és lehetőségükhöz képest igyekeztek helytállni a szülői szerepben.
A fiam általi tanításomról meg már írtam fent is.
Köszönöm a sorsnak, hogy a fiamon (és korosztályos barátain, barátnőjén) keresztül tanított és tanít.
Én így látom (most) ezeket a dolgokat.
Én azt gondolom, hogy azért választottam a szüleimet a leszületésem előtt, hogy megtapasztaljam a szeretetlenséget, a bizonytalanságot, a hatalmaskodást, a kiszolgáltatottságot. Azt gondolom, hogy nagyon kevés "emberi" életem volt eddig, mert nem érzek túl sok "felhalmozódást". Szerintem az a feladatom, hogy megtanuljam a biztonságot magamban megtalálni, megtapasztalni a szeretet, az elfogadást. (Köszi D. Kati, Eszter, Kriszti!) Nekem ez elég nagy falat.
Ott van azonban a párom, aki kapott egy kiegyensúlyozott családot 16 évre, majd meghalt az apukája, és szerintem azóta se dolgozta fel, valahol elakadt. Folyton átvágják, lehúzzák. Meg kéne tanulnia elengedni, megbocsátani. De mivel nem hisz a spiris dolgokban, és persze kemény pasi, nehogy már engedje, hogy valaki meggyógyítsa!!!
Dolgozik az egóm. Tudom, hogy én jó úton haladok, de azt érzem, hogy ő visszahúz, mert nem tud gyógyulni. Mi lesz ebből? Van jogom győzködni? Most megint ott tartunk, hogy én szépen megyek előre, ő meg most hívott, hogy már megint nem akarják kifizetni a bérét...
Kati! Engem tényleg érdekelne a második típus! Nem folytatnád mégis?
Hát ez döbbenet, hogy milyen egyforma a sorsunk, legalább is nagy vonalakban. :-)
Kriszti
Annak ellenére, hogy jól szétoffolták ezt a blogodat, nagyon örülök neki, hogy megírtad! A kérdés igen elgondolkodtató, az általad beírtak nagyon megállják a helyüket! Már reggel 1/2 7 óta olvasgatok és gondolkodok itt - elég sok felismerésre jutottam. Jó magasra tudod a labdát dobni! :) Ezért szeretem az írásaidat.
Teljesen más aspektusba került nálam jónéhány dolog. Így már egyszerűbb lesz dolgozgatni rajtuk. Részemről kíváncsian várom a folytatást, mert ez így azért hiányos...Légy kedves írd tovább a típusokat.
Úgy sejtem, vannak átfedések. Erre lennék kíváncsi.
Köszi: Bodza
Vannak átfedések, természetesen. Mert lehet valakinek lazán tartó anyja és mondjuk apja nincs. Egész más a történet, ha van apja, és az a bizonytalan anya mellett élő zsarnok.
Most megint kicsit el kell mennem pénzt keresni, meg a könyvvel is kellene haladnom...
Szóval két héten belül indítom a következő témát :-D
Köcke, addig dolgozom ezen...:)))
Én is nagyon kíváncsi vagyok a többire.:)
Remélem nem offolás, ha egy részben kötődő kérdést teszek fel.
Nekem valahogy mindig alap volt az, hogy a szülőket mi választjuk, attól függetlenül, hogy soha nem volt saját megtapasztalásom ezzel kapcsolatban, és nem igazán ástam mélyre a témában.
Viszont éppen emiatt nincs is sok tudásom a részletekkel kapcsolatban.
Lehet, hogy kicsit naiv kérdés, mert a világban miden olyan összetett és lehet, hogy innen nézve nincs is értelme a kérdésnek, de engem érdekel, hogy mikor is választjuk ki őket.
Annyira specifikus egy szülőpár, hogy a gyerek inkább vár a leszületéssel, ha a szülők még nem készek vagy az idő esetleg jobban meghatározó és van néhány alternatíva hasonló karakterű szülőkből? (Most ez kicsit lecsupaszított, és talán materiálisan hangzó, de remélem érthető a kérdés.)
Vagy pont az összetettségből fakadóan minden egyből passzol?
A leszületés időpontjával kapcsolatban az asztrológia jutott eszembe.
Az asztrológia számomra egy olyan terület, amiről nem alkottam éles véleményt. El tudom képzelni, hogy sok mindenre választ ad (kaptam is már sok igazságot tükröző elemzést), másik oldalról meg vannak néha kétségeim, de azt biztosan tudom, hogy nagyon kényesen kell fogalmaznia egy asztrológusnak a kijelentéseit.
Szóval az ötlött fel bennem, hogy ha az asztrológia pontos leírást tud adni bizonyos tendenciákról, egy ember személyiségjegyeiről, stb., akkor nagyon nem mindegy, hogy mikor születik le. Vagyis megint csak rengeteg mindennek kell passzolnia.
Mit gondoltok erről?
Ez nagyon jó kérdés,Virág.
Ha elhisszük azt ,hogy a köztes létben előre minden eldől ,születési terv van,tudjuk a szülőt,barátokat,
és bizonyos lelkek együtt születnek ,,le'',akkor valóban minden, percre pontosan kell hogy történjen.
Van egy kis barátnőm ,ő látó,meg egyébként is vannak dolgai:).Mikor kérdeztem ,hogy miért pont Dávidnak nevezte a fiát,azt mondta hogy azért mert úgy hívták,úgy mutatkozott be.Ahogy előtte a lánya is,tehát a gyerekek már jóval születésük előtt megjelentek és beszélgettek vele.Ő teljesen normális,ismerem 20 éve.
Köztes lét a keleti ,,vallásokban'' is van,bár az indiaiak beszélnek olyan lehetőségről is ,hogy ha valaki nagyon szomjazik az életre ,a létre,az ahogy meghal és távozik a lélek,azonnal ,,beleszédül''az első alkalmas anyaméhbe,és ebben az esetben nincs köztes lét,azonnal folytatja tovább.
Lehet hallani különböző érdekes esetekről is.Magyarországon is volt egy híres eset a két háború között,ami teljesen igazolt volt és be is járta az egész világot.
Egy jómódú család iskolás lánya,tüdőgyulladás nagyon magas láz.Így aludt el,és úgy ébredt ,hogy egy spanyol munkásnő beszélt már reggel,madridi gyárakról,szegény negyedről a családjáról,spanyolul .
A kislány már magyarul nem is tudott,teljesen eltűnt minden emlék,ez a nő volt ez után egész hátralévő életében.
Hát vannak ezek szerint tervtől eltérő furcsa dolgok is.
Ezt leszámítva,és is abban hiszek,hogy a lélek egy preegzisztenciális létben egy számára megfelelő terv szerint kiválasztja a fejlődése számára ,a legoptimálisabb feltételeket,és ehhez a szülőket ,és a többi
,,közreműködőt is''.Én ezt elhiszem ,bár azt mondom,hogy az életterv nincs szóról szóra megírva,csak egy irányvonal,amin a lélek szeretne menni,és itt van a szabad akarata az embernek,hogy a hogyanokról, mikéntekről szabadon dönthet.
Én személy szerint úgy érzem,mintha lenne bennem egy program,és aszerint csinálnék mindent.
Nem kötelező,és sokszor egészen mást gondolok,de sohasem az eszem dönti ezt el,hanem e szerint a belső indíttatás szerint cselekszem,még ha úgy is tűnik,hogy nem jó nekem.Ezen mondjuk már túl vagyok,hogy mi az hogy jó,meg nem jó, ,merthogy kinek ,minek nem jó az egónak?
A lényeg az ,hogy én hiszek ebben az előzetes tervben,mert a saját életemben is nap mint nap tetten érek dolgokat,ezzel kapcsolatban.A kezdeti értetlenségből olyan szépen összeállt ez az egész.
Szóval mi választunk mindent,a szüleinket is,én erre voksolok.
Mert mi van ha nem választottuk öket?
Ha csak azért éppen ök mert ök biztosítják az optimális körülményt ahhoz amiért a fizikai formát választottuk eszköznek!?
S mi van ha a szüleink személye a saját döntésünkön múlt?
Akkor talán jobban fogjuk szeretni,megbecsülni öket?
Hm?
Tényleg olyan fontos ez!?
Nem az a lényeg hogy itt vagyunk,itt és most,és azzal kezdjünk valamit amink adatott nekünk?
Persze Kati a kérdés jó,mert ez a kérdés felmerül az emberben aki keres,aki nem
elégszik meg annyival hogy csak él,hanem miértek merülnek fel benne,és azokra választ keres.
Szerintem a választ leírtam odafent,és aki nem hiszi járjon utána! :))))
Itt a vége fuss el véle!
Jó éjszakát Gyerekek!
Üdv!Erika
Szerintem érdemes elolvasni a szüleink elfogadásával kapcsolatos régebbi blogot:
tp://onmegvalositas.hu/cikk/bert_hellinger_mukodo_szeretet
Kedves Katalin!
Még csak most ismerkedem az oldallal és a hozzászólásokat sem mindig sikerül követnem...
Soha nem hallottam még arról, hogy "A gyerek három éves koráig van az anyja aurájában". Kifejtenéd ezt nekem kicsit, hogy mivel jár ez vagy tudnál könyvet ajánlani, ahol utána tudnék olvasni?
A kislányom kettő múlt...:-)
Megragadtad a lényeget velem kapcsolatba, köszönöm, hogy tükröt tartottál nekem.
Három hónappal ezelőtt a „véletlen” elém hozta - Susan Forward : Mérgező szülők c. könyvét. Sajnos nem tudtam elolvasni akkor, már látom ezzel MOST már szembe kell néznem. El fogom olvasni amit ajánlottál, John Bradshow : Vissza önmagunkhoz című könyvét is. Köszönöm!
Mióta a belső fejlődés útjára léptem, mindig sikerült kezelnem a felmerülő „leckéket”.
Sokat dolgoztam a belsőmön és TELJESNEK, BOLDOGNAK éreztem magam. Ezután kaptam egy társat. Ismét sok ÚJ dolgokat kellett megtanulnom. Ahogy harmonikus lett a kapcsolatunk, kaptunk egy gyereket. Hááát a mostani leckék nagyon durvának tűnnek, de persze minden viszonyítás kérdése. :-)
Úgy gondoltam a szüleimmel rendeztem a kapcsolatom. Sokat „neveltem” őket mióta férjhez mentem. Nagyon szeretem őket, de ha őszinte vagyok édesanyám irányító, szavakkal verő, édesapám pedig alkalmatlan szülő kategóriába sorolható lenne. Persze nekik sem volt egészséges szülői mintájuk, így nem is tudhatták hogyan kellene jól csinálni. Kisgyerekként közöltem velük, hogy engem biztosan adoptáltak, vallják csak be! Ráolvastam a hibáikat… Nem volt szép gyerekkorom.
Végig csináltam Brandon Bays : Belső utazását és szívből megbocsájtottam nekik. Most jó a kapcsolatunk, a karácsony is veszekedés és manipulációk nélkül telt el. :-)
Most jött el az ideje, hogy a csontvázakat kiszedegessem a tudatalattimból. Űgy tűnik csak így válhatok jó anyává… és az önértékelésem is így lesz újra teljes.
Kicsit sokat írtam, de tényleg hálás vagyok, hogy pályára állítottál.
Minden jót neked
Üdvözlettel: Karola