Szülő választás - miért éppen ők?
A spirituális utunk során valamennyien szembesülünk azzal a kérdéssel valamikor, miért pont a szüleinket választottuk ( később azzal is, gyermekeink vajon miért minket választottak )
Ahhoz, hogy a tudatosságunkat erősítsük, az életfeladatunkat megtudjuk valósítani, nagyon fontos befogadni hogy minden ami megtörtént velünk, értünk van, jó és rossz egyaránt. A gyermekkorban kapott negatív hatások nem feltétlen konkrét traumához köthetők, van amikor a probléma nagyon burkolt, jóformán nem történt semmi.
Nem kapott a gyermek az anyjától rossz bánásmódot, viszont a jót, a biztonság érzetet sem tapasztalta meg. A transzperszonális pszichoterápia úttörő terapeutája, Barbara Somers három típusú anyát ír le, ebből most az elsőt szeretném nektek bemutatni, a hatásokat negatív és pozitív következményekkel együtt. Ha az első életévekben nem az anya neveli a gyereket, akkor az őt "kézben tartóra" vonatkozik. Hozzáteszem, hogy természetesen nagyon ritka az a pszichológiai típus, akár a Barbara felosztását akár bármelyik más csoportosítást ha nézzük, ami teljesen tipikus, inkább azt lehet mondani a leírtak jó része illik rá.
Forrás: Barbara Somers és Ian Gordon-Brown A gyógyító utazás
Túl laza tartás: az anya gyenge, bizonytalan az anyai szerepben.( Az anya maga is neurotikus, esetleg gyógyszer vagy alkoholfüggő saját bej. ) Következetlenség, erős hangulati ingadozások, A bébi úgy érzi, "rossz kezekben" van, leejtik. Visszautasítják. Ezért rosszul fog kötődni. Következmény: szorongás, az élet kicsúszik a kezei közül, önkép homályos, hajlamos elveszteni a kapcsolatot saját testével és ösztöneivel. Gyökértelenség.
Passzív típusú gyermek laza tartás esetén
Fantáziában, múltban és jövőben élés. Kívülről várt megerősítések. Túl nagy árat hajlamos fizetni az erősebb partnernek a szeretetért. Fejben élés, elszakadás a szívtől. Depresszió, teljesen rossz önkép. Borzasztó, kényszeres, szünet nélküli segítség adása. Csak akkor fogadják el, ha tesz valamit, úgy érzi magáért, a lényéért sohasem. Folyamatos sóvárgás a külső megerősítésért. Belső üresség érzet. Túlérzékenység, sértődés, törékenység érzet. Öngyilkossági hajlam súlyosabb esetben.
Az elveszett paradicsom keresése. Jól értenek az állatokhoz. Kapcsolatokban vagy a nagyon gyengék vagy a nagyon erősek kapcsolatát keresik. Földi világ elutasítása.
Terápiás javaslat: megfelelő énkép kialakítása. Megtanítani elfogadni saját magát. A terapeuta addig adja a támaszt amíg megtanulják magukat elfogadni és szeretni.
Aktív típus: úgy reagál a túl laza tartásra, a leejthetőség érzésére, hogy harcolni kezd. Eszmék felkarolása felnőtt korban. Én határok merevek, hajlam a szadisztikus viselkedésre. Önbüntetés és mások büntetése. Nőiesség megvetése. Érzések, szubjektív belső élmények elutasítása. Félelem a testi kontaktustól. Félelem az elköteleződéstől. Szülőszerep a kapcsolatokban. Megaláznak másokat. Vágy a náluk még erősebb után, szerelmesek abba aki ellen harcolnak :-))
Érzés, szeretet egyenlő számukra a gyengeséggel.
Terápiás javaslat: meggyógyítani a fej, a szív és a test közötti elszakadást.
Problémák a nemi identitásban passzív és aktív típusnál egyaránt: mivel kevés ölelésben volt része kisgyermekként, minden közeledést, a barátit is szexuális kezdeményezésként fog fel, nem képes különbséget tenni. Ölelés esetén a reakció zavarodottság vagy teljes elutasítás: ne érints meg!!! Nincs tisztában a saját nemi identitásával. Rettegés a homoszexuális hajlamoktól. Homoszexualitás. Fétisek a szexben. Nőknél gyakran orgazmus képtelenség.
Különleges képességek a passzív típusnál: ha a pozitív énerőt sikerült megerősíteni, hiperérzékenység a másik belső világával, a szükségleteivel szemben. Erőt adó empátia. Az egyedüli helytállás képessége. Magas rendű kedvesség és diplomácia.
Különleges képességek az aktív típusnál: kreatív üzemmódban bátorság, vezetői képességek, újítói hajlam, nagy dolgok elérése, tudományos kutatások és nagy eredmények elérése.
Szerintem ez nem segít neki ha azt beszéljük be neki, hogy ő gyenge mert nem tud uralkodni magán. Nekem ez inkább lehúzásbak tűnik, még ha segítő szándék is van mögötte. Tapasztalatból tudom, hogy ez soksozr nem segít, sőt néha még mélyebbre húzza az embert.
Semmi baj a mesevilággal, mert az is példaképként szolgálhat. Tudom mit jelent ez, mert nekem is segített.
én nem akarok segíteni neki. Nyitottam egy fórumtémát - szerintem nagyon fontos témában - amit szétoffolt.
Ha valamit magára vesz, akkor az az ő inge.
"Ha valamit magára vesz, akkor az az ő inge."
Egy kommunikációs folyamatban mindig legalább két fél van. Ebből kifolyólag, egy bizonyos pontig minkét fél egyéni felelősége, hogy a másikat milyen helyzetbe hozza.
bár a témát nem ennek szántam, de visszalyukadtunk a felelősségvállaláshoz.Még egy kört nem óhajtok futni ebben a témában.
Az élet szépségei :)
Tényleg nem gyenge feltétlenül, aki érez ilyesmit, csak mert éppen vannak gondjai. A gyengeség/erő nem pillanatnyi állapotokon múlik szerintem. :) Mindenkiben ott van a belső erő, fény, és ha akarja, idővel egyre jobban összhangban tud vele élni, felszínre hozni, és egyre jobban ki tudja védeni a kellemetlen élmények hatását.
Ki mondta azt ,hogy ő gyenge?
Valamiért most hadakozik,mert valamit magára vett,bár azt mondja,hogy mások védelmében tette.
Akkor is ő az érintett.
A minap megvédtem Michaelitát.Kritikát kaptam érte,hogy azért csináltam,mert nekem van ezzel dolgom.
Először hárítottam,aztán rájöttem,hogy igen több eset volt,hogy nem álltam ki magamért,ezért,azért,és most itt kompenzációként kiálltam valaki másért.
Szóval sajnos így működnek a dolgok.Katinak valami betalált,és felzaklatta.Az egész reakciója ezt mutatja.
Én ezt itt már többször átéltem,már nem is nagyon kapálódzom ilyenkor.
Senki nem bántotta őt.egyébként az ominózus írásomban téged is megemlítettelek,neked akkor miért nem ilyenek a reakcióid? Mert nem érintett olyan hevesen a téma.
Én tudom mi zaklatta fel Katit,nem titok ,mert írt itt róla.Az hogy a szüleim válásáról írtam,és az azzal kapcsolatos szenvedésekről.Ez ütötte ki a biztosítékot,mert Ő is komoly szenvedéseken megy át,ami most feljött benne,és tökmindegy ,mit írtam,megy a hadakozás.
Mindegy,majd ha lehiggad,belátja,hogy szó nem volt semmiféle bántásról,se felé,se más felé.
Az ominózus mondat,/,,jobb ha meg sem születik''/ pedig két felől is értelmezve lett,és remélem ,hogy most már nem ad félreértésre okot.
Én a begyógyszerezett ,zombivá vált pszichiátriai betegekre gondoltam ,D.Kati pedig azokra akik életük végéig sem ismerik fel a sorsfeladatukat,azt amiért megszülettek.
Tehát ezek után végképp nem értem a felháborodás okát.
Éva, én írtam, hogy miért írom azokat a dolgokat, amiket. :) Szerintem kétszer is leírtam. Most épp nem vagyok annyira felzaklatva, persze nem vagyok teljesen felhőtlen kedvű, de nem annyira, mint látszik, hiszen írtam. Nem, nem a szüleid válása és hasonló témák. Csak azt nem értem, ha én egyszer leírom, miért írom, vagy mi zajlik bennem, miért próbáljátok megmagyarázni, hogy de biztos ez vagy az van. :)
Én részemről azért,mert nem kaptam elfogadható magyarázatot.Mert olyasmivel indokoltál,amit csak gondol-
tál,és én nem arról beszéltem.
Egyébként pedig semmit nem akarok rád erőltetni,e miatt én is korábban sokat bosszankodtam ezen az oldalon,hogy miért akarják nekem mások megmondani...mikor nem is ismernek,én talán csak jobban tudom...stb...De azóta másképp gondolom,mert egy két dolog tényleg kibukott,amikor már befogadóbb voltam,és több bizalmam volt.
Tehát semmiképp sem szeretnék semmilyen véleményt rád erőltetni.
Egyszerűen nem értettem a felháborodásod okát /felém legalábbis/,és még mindig nem értem,de szerintem
most már lapozzunk:),mert minden indokunkat,magyarázatunkat kimerítettük,és innen már csak egymás energiáját merítgethetnénk ki:D
"Senki nem bántotta őt.egyébként az ominózus írásomban téged is megemlítettelek,neked akkor miért nem ilyenek a reakcióid? Mert nem érintett olyan hevesen a téma."
Azért mert (kissé nagyképűen) megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ne zaklassam fel magam ezen ennyire. Nem érint meg annyira, mert nincs annyi vesztenivalóm vele. De neki lehet hogy igen, így nem árt odafigyelni. Oka van annak, hogy ő miért vette a szívére, és annak is ahogyan ti reagáltok. Nagyon hibás egyén itt nincs, csak néha úgy érzem a belelátás hiányzik.
én nem tudok segíteni Katipotternek. Én is szeretem a meséket, nagyon komoly szimbolikájuk van, használom meditációban. Csak nem kell összekeverni az élettel, a valósággal.
Azzal egyetértek, hogy nem kell összekeverni a valósággal. Nem járkálok varázspálcával, és nem mormolok varázsigéket. :) Én a lelki példákat szedem ki a mesékből, regényekből, filmekből, amikkel a valsóágban is találkoztam valamilyen formában. Szétoffolni nem akartam a blogod, viszont olyan értelemben kapcsolódik a beszélgetés a bloghoz, ha valakinek pl szülőkkel kapcsolatos az a fájdalma, amit éppen le kell győznie (gyakori).
Szia KatiPotter!
,,pl szülőkkel kapcsolatos az a fájdalma, amit éppen le kell győznie"
Nem akarok beszállni a beszélgetésbe,csak ez a sor szúrja a szememet.
Légyszi ezt gondold át mégegyszer! ;)
Nem akarok belemenni családállításos témakörbe,mert túlságosan tudatlan vagyok benne.
Pedig ebböl a szemszögböl is boncolható.
Szerény véleményem az hogy a fájdalmat,legyen az bármilyen nem legyözni hanem befogadni kell.
Hisz a fájdalom nem ellenség,hanem jóbarát aki figyelmeztet valamire. ;)
Talán tényleg sok Harry Pottert nézel....
Erika Szeretettel!
"Szerény véleményem az hogy a fájdalmat,legyen az bármilyen nem legyözni hanem befogadni kell."
Azért óvatosan vele, mindenből megárt a sok :)
Kati harcos.Neki most ezek az eszközei,hogy harcol és nem befogad.Én belátom ezt,csak hát ez most már túl sokszor vezet vitákhoz.
Mert olyankor is harcol,és olyan ellen is,amikor nincs rá oka,meg hát tudhatná,hogy ahogy ő értelmezte a dolgot az a másiktól nagyon távol áll. /Mivel ismeri a másikat,történetesen engem/
Szia Erika! A fájdalom, pontosabban az eltüntetése tényleg tanít dolgokra. Ez igaz. :) De szerintem senki sem szeretné, hogy sokáig érezze azt. Ez a szülőkkel kapcsolatos dolog: ez tényleg hosszú lenne most. Saját magánéleti példákat nem szívesen írok le ide részletesen, mert nem csak az én életem lenne ide leírva, és ez eléggé nyilvános blog. Már követtem el ilyen hibát még korábban, többet nem szeretnék. De a mesés példák pont erre jók, hogy ki lehessen fejezni velük dolgokat. :) Én szeretem ezt a módszert. Nem arról van szó, hogy sok HP-t néznék (pedig ez is igaz), írtam, hogy az életben tapasztalom, aztán mivel megéltem, felfedezem a mesékben is a hasonlót. Egyébként olvastam az írónő életrajzi könyvét is: és abból kiderül pár dolog, honnan szedi a mesébe ültetett példákat. Ez egy kifejezőeszköz, de ezt leírtam. :)
Pedig a fájdalom csak addig létezik amíg harcolsz ellene.
Ha befogadod eltünik.
Abban a pillanatban nyomtalanul,mint ha soha ott sem lett volna.
Érzelmileg legalábbis.
Viszont az emléke fájdalomból tapasztalássá változik át.
Nagyon érdekes!
Próbáld csak ki!
Mit veszíthetsz! ;)
Erika Szeretettel!
Ha belegondolok, akkor próbáltam hasonlót, és tényleg bevált. :) Végül is egy darabig megéled, tudatosul, aztán "feldolgozódik" Ez tényleg működik nekem is sok esetben. :) A harc az relatív, ezt is fel lehet fogni annak. :) Néha bizonyos fogalmak máshogy való értelmezése okoz félreértést, aztán kiderülhet, hogy amúgy hasonló dologról beszélünk. :)
Azt szeretném még hozzátenni,ami nagyon fontos,és ezek után biztos,hogy furcsa is,hogy mindezek ellenére,nekem NAGYON CSODÁLATOS GYEREKKOROM VOLT.
Ezek a dolgok,úgy 16 éves korom körül jöttek ki a felszínre,az egész gyerekkorom példa értékű volt.
Hálás vagyok a szüleimnek ,hogy ennyi értéket adtak nekem és szeretetet, törődést.
Annyi elvárásuk volt,hogy jól tanuljak,ami nem esett nehezemre,mert annyira érdekelnek a világ dolgai,hogy ez eleve fakadt belőlem.Azért kicsit eminensnek neveltek:)
Ami viszont végig kísér,az az ,hogy Apámnak csak annyi elvárása volt,hogy nem volt szabad hazudni,és veszekedni /már mint a tesómmal/.Na most ahhoz képest,hogy én kicsi gyerekkoromban csak ,,nagyot'' mondtam,igazat nem igen,ahhoz képest aztán felnőtten,ha lelőnének,akkor sem tudnék hazudni,és ez már úgy belém vésődött ,hogy így is fogok meghalni.
A másik kérése miatt ,pedig egész életemben konfliktus kerülő voltam.Egyfelől mindent megtettem minden helyzetben ,hogy megoldódjon,ne legyen veszekedés belőle,másfelől mindig én voltam mindenhol a békítő,közvetítő,konfliktus megoldó.Egy különös képesség alakult ki bennem ez irányban,gondolom azért ,hogy megfeleljek ennek az elvárásnak.
Na most ez milyen szerencse,hogy csak ennyi elvárása volt Apukámnak.Ahogy én imádtam ,istenítettem őt,ha nem ilyen ember,és mindenféle elmebeteg követelményeket állít elém,akkor egy beteg embert csinálhatott volna belőlem.
Annyira meghagyta a szabadságomat,még a pályaválasztásomba sem szólt bele.Mondj egy ilyen szülőt:)
Pedig a nyomdokaiba kellett volna lépnem,én meg elmentem énekelni,és így is büszke volt rám.
Szóval én hálát adok az Istennek,ezerszer is ,hogy ilyen szüleim voltak,és akkor az Anyukámról még nem is beszéltem.
Én nagyon jól választottam,amikor őket választottam!
Talán ez volt ,,életem'' legjobb döntése:)
Örülök, hogy így alakult az életed. :) Csak azon próbálj meg szerintem elgondolkodni: van-e jogod ítélkezni azok fölött, akik találkoztak nagyon durva dolgokkal, és azt különböző módon ugyan megoldják, de vannak nehezebb fázisok ebben, amikor gyengébbnek tűnnek, holott hosszú távon majd kiderül: egyáltalán nem azok. Ezért ítélkezel szerintem, mert olyan dolgokról írsz, amit valójában nem éltél, legyél bármilyen idős: de valamiben tapasztalatlan mégis. Ez nem baj, bár azt is megfigyeltem: pont azok szoktak ítélkezni, akik nem érthetik ezeket a dolgokat, mert soha nem látták meg. Én azt kívánom: ne is lássák. Bár tény, hogy lehet előnye, mivel aztán erősebb és bölcsebb lesz az ember, idővel, ahogy ezáltal megtanul dolgokat. :)
Újra szeretném elmondani neked,hogy valamit nagyon magadra vettél,amit egyáltalán nem neked szántam.
Most már azt kell mondanom,hogy lehet hogy valami betalált nálad,pedig nem volt szándékos,mint ahogy az előbb is írtam.
Miért akarod minden áron rám fogni ,hogy én ítélkezek fölötted,amikor nem is neked személy szerint írtam amit írtam?
Miért veszed magadra?
Ráadásul egyből védekezel is,hogy én azért ítélkezem,mert nem tudom a Te problémádat,mert nem éltem meg.
Értsél már szót,kérlek,nem a Te problémádról beszéltem,hanem saját magamról,az én megéléseimről.
Nagyon heves a reakciód.Támadsz és védekezel,pedig nem rólad volt szó!
Most tényleg gondolkodj el,milyen érzékeny pontodat érintettem,akaratomon kívül?
Vannak olyan dolgok amik nem korfüggők. A gyakorlati élettapasztalatok mint a munka, tanulás... stb. ezek lehetnek korhoz kötöttek bizonyos szinten, azonban a lelki tapasztalatok minden korban ugyanolyan érvényűek. Ezekre nem hiszem, hogy lenne olyan szabály, hogy aki idősebb az valóban több vagy kevesebb pozitív-negatív élménnyel gazdagodott. A kor inkább a világi tapasztalatoknál számít, de számomra nem csak ez a mérce.
Félre ne értsetek, ezzel nem az idősebbeket akarom lehúzni, csak attól még nem lesz senkinek sem nagyobb igazság tartalma mert idősebb. Van aki még 80 évesen is "tudattalanabb" mint egy 16 éves.
,,lelki tapasztalatok minden korban ugyanolyan érvényűek.''
Ebben nem tudok egyet érteni veled.Pontosan ,hogy ebben számít a kor.Ugyanazt a dolgot egészen másképp éli meg az ember huszonévesen,és egészen másképp 50 évesen.akármilyen az az idősebb ember,mindenképpen érettebben fogja megélni ugyanazt,pontosan az addigi megélések ,tapasztalatok tanulságok miatt.
Ezt megint csak nem tudom neked bebizonyítani,mert majd Te is csak idősebb korodban tudsz ebben különbséget tenni,most nincs erre rálátásod,csak gondolod,amit gondolsz.
Csak egy példa./ma úgy látszik őszinteségi rohamom van:,maradjunk nálam/
Én fiatalon ,20 évig énekesnő voltam.Nagyon jó hangom volt,túl fiatalon kivittek külföldre.
Mindenem megvolt ,elismerés,pénz,jó élet,stb...és valami baj volt mégis.Sokáig nem jöttem rá,sokat szenvedtem e miatt,és egyszer csak leesett a tantusz,hogy hiába van gyönyörű hangom,de nem vagyok igazi művész,és ez minden elégedetlenségem forrása.
Azért nem vagyok igazi művész,mert nincsenek az életben tapasztalataim,igazi nagy dolgokat nem éltem meg a szerelmen kívül,és így nem is tudom azt visszaadni,a színpadon,amit sohasem éltem meg.
És ez bizony a koromból adódott,hogy túl korán felkaptak,még semmit nem tudtam az életről,és aztán már meg sem élhettem ,mert túl jó dolgom volt,mindent intéztek helyettem,vigyáztak rám mint a hímes tojásra,és kész,amikor erre rájöttem,ott hagytam csapot -papot ,hazajöttem és elkezdtem Élni.
Vége lett az arany életnek,a pénzbeli gazdagságnak,de egy másik gazdagodás pótolta,pedig iszonyatos megélni valókat zúdítottam a nyakamba.
Most ,ha visszamennék a színpadra,ott megtörténne a csoda.De ehhez kellett a másik húsz év ,a megélések,tapasztalatok.
Én azért védelmembe venném az időseket.A nálam sokkal idősebbeket főleg.
Néha beszélek olyan 80 körüli emberekkel,lehet hogy csak 8 általánosa van,vagy még az sem,de az a bölcsesség,ami csak egyetlen mondatából is árad...szóval elmehetek én a sunyiba minden tudományommal együtt:)
Nem egyszer tapasztaltam ezt.
Azt természetesen senki sem állíthatja,hogy valakinek azért van igaza,mert idősebb.
Szerintem ezen az oldalon nem is állította senki.
"akármilyen az az idősebb ember,mindenképpen érettebben fogja megélni ugyanazt,pontosan az addigi megélések ,tapasztalatok tanulságok miatt."
Feltéve ha voltak ilyenek megfelelő mértékben, és mennyire azonosul ezekkel, nehogy a végén a saját személyisége szűrje meg a valóságot. A tapasztalatok nagyon kondicionálják az ember gondolatvilágát, erre vigyázni kell, ezért kell különválasztani a tapasztalatot önmagadtól. És hogy saját magadat miként azonosítod és érzed az már megint egy befolyásoló tényező lehet.
Igaz Ademon.Ez is igaz.
Először egy korábbi hozzászólásra reagálnék. (Mindkettő "korfüggőségre" utal ezért vontam egybe.) Nem tudom ki számít öregnek, és fiatalnak, de én 31 évesen inkább az öreg kategóriába tartozom, ha azt vesszük, hogy egyetértek-e D. Katival.
Azt gondolom, el kell dönteni, hogy hiszünk-e a felelősségvállalásban vagy sem. Ha igen (én erre szavaznék ;), és azt mondjuk, hogy igenis tőlünk függ, hogyan zajlik az életünk, akkor nem lehet valahol egy vonalat húzni, hogy ez még az én felelősségem, hogy így élek meg valamit, de az már a kormányé, világválságé meg mittudoménmié. Mert akkor az a vonal nagyon könnyen mozoghat attól függően, hogy mi kényelmes nekünk. Mi az, amit szívesen bevállalunk és mi nem.
Nyilván én sem tudok mindig tudatos lenni, és valószínűleg elhangzik olyasmi a számból, hogy "de ez azért történt...", stb, de aztán észbe kapok és rájövök, hogy bármi is történik kívül - ami lehet sok ember felelőssége - de az, hogy hogyan csapódik le bennem, csak az enyém.
A mostanival viszont nem értenék egyet, mert azt gondolom, nem korfüggő, hogy valaki mennyire tudatosan, "bölcsen" tud megélni valamit. Ennyi elvvel nem ülnének Sanyi előadásán nála idősebbek...:) Pedig akadnak jócskán.;)
elérkeztem ugyanehhez a problémakörhöz, amit Éva, így írtál le
"na én a nagy ostoba ,,felvilágosult'' modern liba". A jelenbeli és a múltbeli hülyeségeim befogadása. A visszafordíthatatlan, a jóvátehetetlen befogadása és feldolgozása. Az a helyzet, hogy Éván is érzem még az ön-el-nem fogadottság megnyilvánulásait, magamról pedig azt tudom mondani, az elme, a racionalitás szintjén már elfogadtam, de a szív még nem dolgozta fel. Mert amikor úgy érezzük - bár ez nem igaz - hogy miattunk halt meg valaki, hát a hárítás jóval könnyebben megy. De amíg túlfűtött érzelemmel reagálunk az jelzi, még nincs a helyén. Kíváncsi vagyok, a Sanyi milyen gyakorlatot ad erre ma este.
Ezt a Jelzőt a 16 éves korombeli Évára adtam,aki ettől még nagyon klassz ember volt,és soha semmiért nem tudnék haragudni magamra,semmilyen életkoromban sem./sőt sok dologért büszke is vagyok rám:)
/
Talán túlságosan is elnéző,és megbocsátó vagyok magammal szemben./én tökre bírom magamat,azért is szeretek egyedül lenni,mert nagyon jól elvagyunk:)/
Szóval bennem ezzel nincs semmi baj.Biztos sok minden mással,tudod,írom azt is amikor beletrafálsz.
Hál istennek ilyen elfogadásos problémám nincs,hiszen így dolgozok fel mindent.
Én szeretem magamat,és amit hibáztam az életem során,azt én nem kudarcnak veszem,hanem egy fejlődési vonalnak,mert látom ,honnan hova jutottam,és hogyan./sokszor még élveztem is a nehézségeket,mert nagy kihívásnak,tanulási feladatnak láttam./
Azt nem mondom ,hogy minden tökéletesen rendben van nálam,de a java igen,azt állíthatom.
És ami nem ,az meg feladat,de pont azért mert szeretem és elfogadom magamat,nem akarom kínozni sem magam,ezért nem megyek ajtóstól a háznak,tartok pihenőket ,feltöltődési időket is,mert utána sokkal könnyebben megy a további munka.
Az Apukám ,ami el van téve még /egy része/,és ami viszont a legégetőbb problémám,az nem kimondottan az anyagi sik,az rendben van,hanem csak egy szelete,a pénz.
Ez az ami a legsürgősebb megoldani valóm most ,és már jó ideje ezzel nyűglődök.
Meg a harmadik életciklusommal,ami valahogy sehogy sem akar kialakulni,vagy csak nem vagyok elég türelmes.
Bár most értek meglepetések:)
Amit valamilyen okból átmenetileg elteszek,azt úgy csinálom,hogy sem érzelmet,sem gondolatot nem adok neki,nincs elfojtva,lenyomva,mert ahhoz kéne valami/érzelem ,gondolat,amit elfojtok ,lenyomom/,
Szóval nekem ez bevált,tudok dolgokat teljesen semlegessé tenni,addig amíg rá kerül a sor,mert fontossági sorrend van.Nálam legalább is,mivel nem akarom kinyírni magamat.
Így végig stabil,kiegyensúlyozott tudok maradni,sem a munkám,sem a környezetem kárára nem megy a magamon való munka.
Ezt azt hiszem ,írtam már,hogy eszemben sincs úgy érezni ,hogy miattam halt meg valaki.Ez annál sokkal bonyolultabb dolog,ráadásul nem lehet tudni,hogy mi lett volna ha....
Az egész sztorit azért írtam le,mert úgy gondolom,hogy igenis tőlünk is függenek a dolgok,ami nem azt jelenti,hogy mindenért magunkat kellene okolnunk,de ettől függetlenül mégiscsak közünk van mindenhez.
Ha esetleg valami ilyen töltete lett volna az írásomnak,az valószínű a halottak napjának tudható be,valóban nekem is feltűnt,hogy kicsit nyomott a dolog az nap a temetőkben,mondjuk a tavalyi állapothoz képest,de most talán többet vettem magamra,a nagyszülőket nagynéniket nagybácsikat,
és az én szoros családomat.Lehet ,hogy kicsit sok volt.
Mindenesetre másnap ennek már nem éreztem a nyomát.
Lehet hogy ez fárasztó amit írtam,inkább magamnak írtam .Gondolkodtam azon ,amit felvetettél velem kapcsolatban.
Köszi,mert legalább még egyszer átgondoltam.
Jó olvasni amit írsz önmagad elfogadásával kapcsolatban. Még van mit tanulnom Tőled, köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat.
"Talán túlságosan is elnéző,és megbocsátó vagyok magammal szemben./én tökre bírom magamat,azért is szeretek egyedül lenni,mert nagyon jól elvagyunk:)" írod.
Nos én nem vagyok ennyire elnéző most még magammal - de dolgozom rajta!:) -, de én is szeretek egyedül lenni, mert csak ritkán kerülök önmagammal konfliktusba, az esetek nagy részében béke és harmónia van belül és igazad van, időközönként jó együtt a békés, harmónikus önmagammal ez bármennyire önzően is hangzik egy kívülálló számára.
Az egyedüllét nem magányt jelent, hanem csak a fecsegés hiányát (jó ha a belső fecsegését is:) egy belső, nyugodt, elfogadó, szeretetteljes hozzáállást önmagunkhoz, a világhoz, a szeretteinkhez, a sorsunkhoz, az életünhöz.
Hát igen,csak nálam már ez nagyon érdekesen alakul,mert egy ideje már a munkám is ,,zavar''
mármint ha nincs legalább fél napom,hogy emberek nélkül lehessek,úgy értem,hogy a munkám nélkül.
Mert egyébként ha az utcán ,vagy bárhol vagyok,ott az emberektől függetlenül tökéletesen tudok csak magammal lenni,mert úgy beolvadnak a többiek is,nem szentelek nekik külön figyelmet,valahogy teljesen természetes.
A párkapcsolatom is már elég rég óta olyan ,hogy nem lógunk egymáson,mindketten elvagyunk magunkkal ,
és a tudat ott van ,hogy ott a másik,és nem kell lógunk egymás nyakán,hanem mindketten csináljuk otthon,ami épp jólesik. Persze beszélgetünk ,meg egyebek.:),meg csinálunk közösen is dolgokat.De van olyan is,hogy 1-2 órán keresztül nem szólunk egymáshoz,és az is teljesen normális.
Azért írom ezt ,mert nekem egyre inkább arra tendál a dolog,hogy minél inkább magammal legyek,pedig mindig közösségi ember voltam,de ez már nem igényem annyira ,sőt... E miatt egyre égetőbb nekem,hogy munkát is változtassak,és ezen totyogok itt vagy 2-3 éve már,de csak nem jön a megoldás.
Szóval arra szerettem volna kilyukadni,hogy ahogy alakul,változik az ember,hát azt sem könnyű megélni,amíg az kialakul,helyére kerül.
,,Az egyedüllét nem magányt jelent''
-hát igen,csodálkoztam is mindig ezen,és írtam is már erről,hogy mennyire nem értem ezt az ,,egyedül vagyok''problémát.Arról az igazi lényemről már nem is beszélek,de hát benne vagyok a világban,hogy a fenében lehetek egyedül,amikor minden velem van,azt sem tudom hova nézzek,minek örüljek.
Nem tehetek róla ,de úgy érzem,hogy sok olyan dologtól szenvednek emberek,amiről csak is ők tehetnek,és ezzel most nem ítélkezni akarok.