Vannak alapgyakorlatok, amelyeket éber állapotban is tudsz gyakorolni és vannak haladó gyakorlatok, amelyeket meditációban kell elvégezned.

Alapgyakorlatok:
- Gondolj magadra pozitívan!
- Érezz magad felé pozitívan!
- Öleld meg magad!
- Mosolyogj magadra a tükörben pár percig!
- Ajándékozz magadnak valamit, aminek örülsz!
- Dönts a magad javára!
- Úgy élj, amitől jól érzed magad!

A haladó meditációkat a Szeretet és elfogadás Sirály Cd-ről tudod elsajátítani.

Eredményes gyakorlást kívánok!
Sanyi

Köszönöm, alkalmazom a tanácsaidat. A legnehezebb számomra azoknak a határoknak a megvonása, amikkel a saját jóllétemet védem, tehát nemet mondani. Viszont utána nagyon jó érzés, ha sikerült. Még annyit kérdeznék, hogy ha valakivel kapcsolatosan kifejezett melegséget érzek szívcsakra táján, annak van-e valamilyen különleges jelentősége? Miért van az, hogy valakivel kapcsolatosan érzem ezt, mással pedig nem?

Egy éjszaka, miután férjemmel újra átéltem a földi szerelem és egység beteljesülésének legmagasabb fokát, ahelyett, hogy boldogan elaludtam volna, hosszú ideig ültem csak az ágyamban, és határtalan kétségbeesést érezve tépelődtem. Sírtam, zokogtam és ezen az éjszakán, a sötétben kíméletlen önfaggatásba kezdtem, hogy megtudjam, miért vagyok annyira elégedetlen és olyan rettenetesen boldogtalan. Magamban akartam rátalálni a magyarázatra. Mindenem megvan, ami embert boldoggá tehet. Honnan jön akkor ez az elégedetlenség?
Kérdésemre lassan körvonalazódni kezdett a válasz. Elkeseredésem oka lassan alakot öltött, és a tudatalattimból a tudatos gondolatok szintjére emelkedett.
Azt az embert kerestem, aki a másik felem, aki kiegészít engem. A szerelem olyan erő megnyilvánulása, amely két egymást kiegészítő részt késztet az egyesülésre. Az egyesülés utáni tudat alatti vágyat nevezik “szerelemnek”. Én átéltem ezt az egyesülést, elértem a lehető legnagyobb testi és lelki kielégülést, mégsem vagyok boldog, minden kielégülés után csak növekszik boldogtalanságom és nyugtalanságom.
Ott ültem a sötétben az ágyamon, és elkeseredetten kérdeztem magamtól, miért nem vagyok képes a boldogságra. Választ akartam, és mélyen magamba néztem, ekkor rájöttem, hogy az egyesülésből fakadó boldogságotegészen másként képzeltem el. Tudattalanul kutattam valami után, valamilyen beteljesülés után, és amíg ezt nem éltem át, azt hittem, hogy ezt a beteljesülést a testi szerelem fogja számomra meghozni. Amikor viszont ez bekövetkezett, be kellett látnom, hogy másra számítottam! A lehető legnagyobb testi kielégülésben volt részem, de látnom kellett, hogyvalójában másra vágytam!De mire?
Arra vágytam, hogy tartósan éljem át a beteljesülés érzését!Valódi, maradandó egységre vágytam! Olyan egységre vágytam, amelyben a társammal azonossá válok. A lelkével, a gondolataival, az egész lényével akartam eggyé válni! Azt akartam, hogy én ő legyek!
Semmiképpen nem azt akartam, amit a testi egyesülés nyújtott. A testi egyesülés kétségbeesett erőfeszítés az eggyéválásra - az ember minden erejét megfeszíti -, és abban a pillanatban, amikor mindkét szerelmes azt hiszi, már elérték a beteljesülést, újra kettéválnak… az egységet pedig végülegyáltalán nem érték el!
Ott, a sötétben egy gyermekkori kép merült fel előttem: a családi asztalnál ülök, és a kanalammal egyesíteni próbálom a leves felszínén úszkáló zsírcseppeket. Igen! Ahogy akkoriban a zsírcseppeket akartam egyesíteni, most arra vágytam, hogy kettőnk lelke, kettőnk lénye váljon eggyé. Kettőnk “énjéből” egyetlen egységet akartam formálni. Vágyam azonban teljesíthetetlennek bizonyult. A szerelem esetében mindkét szerető átéli magában a vágyat, hogy a másikkal eggyé váljon. Csakhogy ezt mindketten testilegpróbálják megvalósítani, és elkeseredett erőfeszítésekkel szorítják egymást magukhoz. Megfigyelhető, hogy a szeretők a szívük tájékán szorulnak egymáshoz, tehát a szívüket igyekeznek egyesíteni, a szívükben akarnak eggyé válni. Próbálkozásuk azonban eleve kudarcra van ítélve! Miért? Közéjük áll a testük. A test ellenállása megakadályozza az egyesülést! A szeretők tehát éppen testük ellenállása miatt képtelenek a teljes eggyéválásra. Milyen különös - gondoltam -, hogy szeretőmmel a testemen keresztül akarok egyesülni, és éppen a test áll közénk. Lehetséges akkor, hogy a testem kívánja az egységet? Akarja a testem ezt az egységet? Kívánhat a test olyasmit, amit a test mibenléte tesz lehetetlenné? Amit éppen a test akadályoz meg? - Nem! A test nem hordozhat magában olyan vágyat, amelynek beteljesedését saját maga hiúsítja meg. Ki és mi kívánja akkor a teljes egyesülést? Nem lehet másról szó, mint az “énemről”, amely test nélküli. Vajon miért kívánom az egységet? Miért akarok olyasmit, ami megvalósíthatatlan? Azért, mert tudom, csak a teljes egyesülés, a teljesen azonossá válás elégíthet ki, és csak ebben az állapotban érhetem el a valódi, a tökéletes boldogságot. Amióta csak élek, erre a boldogságra vágyom, De miért kutatok olyasmi után, ami elérhetetlen? Azért, mert tudom, teljes bizonyossággal tudom, hogy mégis lehetséges, valamilyen formában mégis létezik - csak nem tudom,hogyan. Mi akadályoz meg az elérésében? A test! A test áll közénk! Ezek szerint elérhető, csak éppen test nélküli állapotban!? Visszavágyom ezt az egységet. Már része voltam, valahol és valamikor, csak aztán újra elkülönültem. Elképzelhető, hogy létezett olyan állapot, amelyben én test nélküli voltam, és éppen azért váltam ki az egységből, mert testbe születtem? Lehetséges, hogy egységben éltem, egy olyan világban, amelyben nincs test; test nélküli állapotban?
Amikor gondolatmenetemben idáig jutottam, hideg borzongás futott végig a hátamon: test nélküli állapotban? Olyan világban, amelyben nincs test? A “másik világban” tehát? A “túlvilágon”? Lehetséges lenne, hogy ez a “túlvilág”ténylegesen létezik? Az a túlvilág, amelyben egyáltalán nem hittem, és amelyről azt gondoltam, csak azért találták ki, hogy a “mennyország” kecsegtetésével vagy a “pokollal” való fenyegetőzéssel az együgyű embereket erkölcsös életvitelre kényszerítsék? Ebben a földi világban tehát csak a testem él? Az “énem” pedig, amely a test által elérhetetlenné tett egységet ismer,i és vissza akarja állítani, a “túlvilághoz” tartozik? Akkor tehát mi, emberek mindannyian egy másik világból származunk, ahol az egység valóság, és ettől az egységtől elkülönültünk - majd beleilleszkedtünk az anyagba, a testbe, a földi világba?… Az egykori boldogság utáni vágyakozást azonban az énünkben hordozzuk, a lelkünkben, amely nem erre a helyre tartozik, hanem “másik világból” származik. És újra meg újra elkövetjük azt a rendkívüli tévedést, hogy ezt a boldogságot, az egységet a testünkben és a testünk által, a nemiségben akarjuk elérni és átélni. Abban a testben, amely éppen az akadályt jelenti. Ó, “paradicsomból való kiűzetés”, most kezdett csak derengeni előttem, hogyan kell téged értelmezni?
Az áhított boldogság tehát csak a túlvilágon, a paradicsomban lehetséges. Mivel ezt az üdvöt nem rángathatom át az anyagi világba, meg akarom ismerni a túlvilágot, ahol a boldogság uralkodik! De hogyan? Az üres szavak nem elégítenek ki - a valóságot akarom megismerni! Tényekre van szükségem?
Ez az éjszaka fordulópontot jelentett az életemben. Világossá vált, hogy a nemiség a legnagyobb csalás. A természet valami csodálatosat, valami rendkívülit ígér, a legnagyobb boldogságot, magát a beteljesülést, közben viszont minden erőnket igénybe veszi, és abban a pillanatban, amikor már a beteljesülés küszöbén állunk, nagyobb mélységbe taszít, mint amilyenben eredetileg voltunk. Rengeteg energiát vesztünk, és utána koldusnak érezhetjük magunkat. A latin közmondás is úgy tartja, hogy ember és állat egyaránt lehangolttá válik a testi egyesülés után…
Egyfolytában tartó, maradandó boldogságot kerestem, nem azt, amit a nemiség nyújthat. Nem! Mi marad akár a legnagyobb nemi élvezetből másnap reggelre? Semmi, legföljebb fáradtságérzés! Ezt ismételjem rendszeresen? Teljesen hiábavaló erőlködés, kétségbeesett próbálkozás az elérhetetlen egység átélésére! Soha nem élheti meg az ember a vágya beteljesülését, soha nem olvadhat bele a valóságos és örökkévaló egységbe, nem merülhet el benne. Kezdetben legalább van valamilyen erő - vonzerő, amely az egymást keresőket összeköti. Amikor azonban ennek az erőnek már engedelmeskedtek, csak az üresség marad hátra számukra, egyedül maradnak, reménytelenül egyedül, örökre egyedül…
Beláttam: nem ez után vágyakoztam.
Ha azonban másra vágytam, ha a nemiség ígérete csalásnak bizonyult, akkor nem csinálom tovább. Nem hagyom magam többé becsapni! A nemiség csak a testet elégítheti ki, nem a lelkemet, az énemet! Vágyakozásom azonban arra az egységre irányult, amelyet az énemben élhetek át; ezt a kívánságot semmilyen testi kielégülés nem teljesítheti!

"""""""""""""Nem képes megadni a párjának a privát szférát és önmagának sem tudja biztosítani. Előbb-utóbb vége lesz a kapcsolatának, mivel egyikük sem tud töltődni."""""""""""""""""