Ezt a csatát csak akkor tudod megnyerni, ha be tudod őt hozni a közös dolgokba, szerintem. Be tudnád-e őt vonni a munkádba? Be tudna-e Neked segíteni (szállítani, csomagolni,... bármit, amit szívesen és örömmel csinálna)?

Ugyanis úgy tűnik, hogy ő nem jól bírja a munkahelyi nyomást, s azt valszínű kudarcként éli meg. S talán ha érezné, hogy hozzájárult a munkájával a családi kasszához, az valószínűleg az önbecsülését is segítené.

Aztán én lehet, hogy párszor letámadnám őt az ágyban, hogy többször ki tudjon kapcsolni (akár egyoldalúan is). S ezt most teljesen komolyan írtam!

Valahol nagyon szánom a párodat. Nem könnyű neki azt látni/tudni, hogy a diplomás nővérét is többre értékelik és a csodált, szeretett felesége is örül annak, amit csinálhat. Ő pedig csak elvan közöttetek.
Nagyon jó családi légkörrel, sok sok szeretettel, abszolute semmi kritikával, sok-sok tisztelettel és türelemmel lehet kijönni ebből a gödörből.

S nyilván, hogy a Fiad is "útál tanulni", hiszen inkább segítene az Apjának, akivel együttérez (ha ő is pénzt hozna haza, akkor az otthoni nyomás kisebb lenne).

Sajnos manapság hajlamosak vagyunk a pénz szerepét és értékét túlértékelni. Márpedig ez mindent megront. Ha a családi boldogságot és a pénzt külön tudjátok választani, akkor fogtok tudni megbírkózni a helyzettel, és még véletlenül sem fordítva!

Nem könnyű élethelyzet, de nagyszerű érzés lesz és sokat fejlődtök általa, ha együtt túljuttok rajta .
Majd légy szíves adj hírt róla néha, hogy hol tartanak a dolgok. Jó?

ami a gyerekkorban keletkezett nincs feldolgozva, akkor egyre lejjebb fog csúszni ebben az állapotban.

Az ivás azért van mert a világ ( apai követelményrendszer megfelelője ) túl kemény. Ez isszák puhára az alkoholisták.

Helyette Te nem tudod megoldani, viszont kereshetsz szakembert aki átdolgozza vele a depresszió okait. Minél hamarabb kap segítséget, annál jobb az esélye az örömre.

Ha valakinek nagy bánata van, akkor nem tud örülni. Fel kell először dolgozza azt. Olyan ez, mintha elrontaná valaki a gyomrát, Te pedig azzal tukmálod egyen még több tortát. A depresszió betegség, ezt nagyon fontos így kezelni.

...belefáradt kicsit az életbe. Hiányérzete van, keres valamit, amit most éppen nem talál meg otthon. A jelenlegi anyagi helyzet sem erősíti Benne a pozitív életérzést. Látszólag ez az ok, legalábbis lehet rá hivatkozni.
Én már jártam a Férjed cipőjében, és nem akarlak elkeseríteni, de az esetek többségében ilyenkor szokott betoppanni a férfiak életébe egy nő, aki "természetesen" sokkal jobb-szebb-okosabb-szexibb mint Te. És elmúlik a letargia, visszatér az életerő, a vitalitás, csak épp a házasságnak lőttek...

Szerintem most azt kéne tenned, hogy megleped valami teljesen újjal, szokatlannal. Bármivel, ami merőben más, mint az eddig megszokott otthoni sablonok.
Csábítsd el újra, vagy hagyd, hogy Ő csábítson el. Tedd szerelmessé és minden megváltozik, ha menthető a házasság. Ha pedig nem, akkor az most már hamarosan úgyis megmutatja magát...

Sziasztok!

Nem is reméltem,hogy ilyen gyorsan kapok segítséget Tőletek!
Még egyszer nagyon köszönöm!
Igyekszem megfogadni és megvalósítani a tanácsokat és a javaslatokat.
Szorítsatok nekünk! Nagyon szeretem őt!

Minden jót Nektek is!
Lili

Talán meg tudod győzni a párodat, hogy a múlt helyett a jelenre koncentráljon, veled együtt. A múltat nem lehet átírni, nem lehet visszamenni és meg nem nyilvánulttá tenni a dolgokat.
Sokan vettek fel kölcsönt, nem azon kell sopánkodni, hanem a megoldáson. A múlton való rágódás elveszi az energiát, amire most van szükség.
Lehet hogy felébredt benne a féltékenység, ha látja, hogy sikeres vagy. Amit lehet, együtt kell csinálni, hogy közös pozitív élmény legyen belőle, ami mindkettőtöket feltölt.
A nehézségeken sokszor könnyebb együtt túljutni, családi összefogással. A gyereket is bele lehet vonni, megtanítani neki, megmutatni, milyen az élet, hogy már most átlásson sok mindent, és később ne kövessen el felelőtlenül hibákat, ha lehet.
Egy gyerek is kinyílik, ha észreveszi hogy a szülei őt is figyelembe veszik. Megkérdezik a véleményét.

Az egész családnak jót tesz, ha szeretettel összeül, és meg hányja veti a dolgokat, lehetőleg a problémára koncentrálva, és kihagyva az érzelmek eluralkodását. Pénzügyi dolgokat csak reálisan és meggondoltan lehet megoldani.

Itt egy link eladósodottaknak, meg azoknak is, akik el akarják kerülni a jövőben.

http://www.tothandras.hu/blog/index/2008-12-29/hogy-masszunk-ki-a-szarbol/

Sok sikert, szia :)

Sziasztok!

Még egyszer köszönöm a segítségeteket!

Változtattam a férjemmel kapcsolatban a hozzáállásomon és már az első nap sokat javult a helyzet.Már épp eltelt pár boldogabb nap,amikor meghalt a párom nagymamája,akit mindnyájan nagyon szerettünk és Ő is,a mi kis családunkat.Ez kicsit felborította a dolgokat.

Azért volt valami "jó" is a dologban.Lelki támaszként apósom nyitott volt a beszélgetésre és olyan dolgokról is beszéltünk,melyekről nem is reméltem ,hogy valaha is beszélgetünk.Kiderült,hogy rájött,mennyire keveset törődött a párommal és nem is gondolta,hogy a szeretetének nem kimutatása milyen nyomasztó hatással volt rá, éveken át.Mondta,hogy igyekszik korrigálni a dolgokat és nem elkövetni e hibákat az unokájával szemben.
Gondolhatjátok,én voltam a világ legboldogabb embere aznap.

2 napra rá,mikor már a párom is kezdett érezni valamiféle közeledést az Édesapja részéről és ez láthatóan jól esett neki,újra történt valami,ami felborított mindent.
A fiunk,aki 16 éves,újra kijelentette a tanulással kapcsolatban,hogy bele sem kezd,mert "Úgysem fog menni"
Emiatt persze,újra szomorú és letört lett a párom.A tanulási huza-vona már felső tagozattól megy.Már minden lehetséges dolgot megpróbáltunk.Próbáltuk szigorúan,megértően,kedvesen,segítőkészen...
A segítséget elutasítja,hogy neki nem kell segítség.Próbáltunk megvonni Tőle dolgokat.A válasz:Kit érdekel!Ha nem engedtek,akkor nem megyek.
Legutóbb arra vetemedtem,hogy mikor felment a szobájába duzzogni,utána mentem és minden másnapi leckét felolvastam Neki,hátha így ragadna rá valami.Persze,megint azt mondta,hogy úgyse fogja tudni.Mikor mondtam ,hogy akár minden nap szívesen felolvasom a leckéket,a válasz:Na,azt már nem,akkor elköltözöm.
Ezzel már többször is zsarolni akart bennünket.
Most igazán semmihez nincs kedve.Nem jár edzésre.Mindig a facebookot bújja.Barátkozásairól ő maga beszél.Tehát nem titok,legyen az lány vagy fiú.Semmi kirívó.Mindenben segítőkész,időben jár haza,magára igényes.Csak a tanulást ne említsük.Akkor szent a családi béke.
Sokan mondták,hogy ez a kamaszkorral jár.Na,de meddig tart.Mi már 5 éve szenvedünk tőle.Mások azt mondták,hagyjuk,élje az életét.Most így tettünk.És az eredmény?Nyolc kettes és egy egyes.

Már arra is gondoltam,lehet,hogy neki ezt kell megtapasztalnia az életben?Na,de szülőként mindennek hogyan lehet hátat fordítani és úgy tenni,mintha minden ok.lenne?
És érdekes,hogy csak ebben nincs önbizalma.Mikor járt sportolni,a sportban verhetetlen volt.De a tanulás akkor sem érdekelte,mondván,utál tanulni.
Arról is hallottam már,hogy a gyermek visszatükrözi a szülők problémáit.
Segítsetek!
Mit akar ezzel a viselkedésével az ÉLET megmutatni nekünk?Hol a probléma?
Szívesen szembe nézünk a feladattal,csak nem tudjuk,mi az.Ezért is tér folyton vissza ,gondolom.

Égilény üzenetéhez csak annyit,hogy hihetetlenül reagál a gyerek az Élet egyéb kérdéseire.Úgy is fogalmazhatnék,hogy irigylésre méltó a kapcsolatunk.A párommal kevésbé közlékeny,de azért vele is jól megbeszélnek dolgokat.A család minden döntésben egyenjogú félként vesz részt most is és már korábban is.Mindent tud,beleértve az anyagi dolgokat is.Mindent megért,vannak tiszta elképzelései dolgokról,vannak szép álmai,is ,csak mikor az első lépéseket (tanulás)meg kellene ehhez tenni,azt már nem teszi meg.

Ha tudtok valamiféle segítséget,gondoljatok ránk!

Köszönettel:Lili

Szia Lili!

Nagyon örülünk soraidnak, hogy van változás a pároddal kapcsolatban, s nem is akármilyen. Nagyon nagy dolog, hogy az Édesapjával őszintén beszélni lehetett. Ennek fel sem lehet mérni sem a hatását, sem az értékét.

Nagy gond, ha a gyerekünk nem tanul. Sajnos ezt én is végigcsináltam és nehéz, hosszú menet volt.
Már általános 2. osztályában kijelentette, hogy "csak azért tanulok, mert Te vagy az anyukám". Utált tanulni és mindig csak ímmel-ámmal a minimumra volt hajlandó, s mindig megmondta, hogy azt is csak a kedvemért.
Egy alkalommal a kolleganőimnek panaszkodtam, mire a fiatal 18 éves kollegina azt mondta, hogy irígyli a fiamat. Döbbenten néztem rá, hogy miért? Erre ő elmagyarázta, hogy a nem tanulást csak a jó fejű, jó képességű gyerekek engedhetik meg maguknak, a többieknek ez luxus, nekik csak a szorgalom marad.

Nem lehet, hogy a Te gyereked is jófejű és most "feszegeti a határait"?

Nálunk az volt, hogy mindig erőszakolni kellett a fiamnál a tanulást. Ez bántott és bosszantott is, márcsak azért is, mert én a szorgalmas tipus voltam. Láttam, hogy ő 5 perc alatt megtanulhatná azt, ami nekem fél órámba telne, de azt az 5 percet is sajnálja erre fordítani.
Egy alkalommal többen megvitattuk (spirituális társaságban) ezt a gondomat.
A többiek azt mondták, hogy hagyjam a gyereket (de minden szinten), hogy ez az ő gondja lehessen ne az enyém.
Nagyon nehéz volt ezt megtenni, mert titkon féltem és aggódtam, hogy mi lesz és hogy tönkreteszi a jövőjét, de nem ez lett, ellenkezőleg.
Amikor én "kiszálltam" és már abba is belenyugodtam, hogy jó, hát legfeljebb majd levelezőn befejezi, akkor végül is mégis tanult annyit, hogy elvégezze.
Összességében a 4 éves középiskolát 5 év alatt végezte el, az utolsó érettségijét egy tantárgyból pedig a többiek után fél évvel hozta össze, már munka mellett, de végül is megcsinálta.
S amikor az utolsó szóbeli érettségije volt fél év múlva (a rendeshez képest), akkor felhívott telefonon, hogy "Anyu készen vagyok, sikerült és köszönöm, hogy nem hagytad rám"

Ha az a fordulópont nincsen, hogy én kiszállok, akkor lehet hogy ő nem veszi magára a felelősséget és nem csinálja végig. Szóval azt mondom, hogy nem dönthetsz helyette, mert ezzel csak az ő ellenállását növeled.
Lehet, hogy későn érős típus és inkább elmenne dolgozni és majd később fejezné be levelezőn... ezt nem tudhatod,...illetve nem tudom, hogy ő mit mond hogy képzeli el a saját jövőjét? (mert biztosan van elképzelése, ha az nem is vág egybe a Tietekével).

A saját tanulásom?
A középiskolában nem tanultam, ezért a szüleim, meg a bátyám azt mondták, hogy akkor dolgozzak.
Elhelyezkedtem egy varrodában. Majd egy idő múlva elmentem gyors- és gépíróba munka mellett, elvégeztem. Ez után elmentem közgazdaságiba, levelezőn, munka mellett. Majd egy egyetem következett munka mellett. Majd egy mérlegképes jött gyerek, férj és munka mellett. Majd német és angol tanulás gyerek, férj és munka mellett. S mostanában is tanulok ezt-azt (szakmai továbbképzést, nyelvgyakorlást).
Szóval nagyon is jó az, ha magunktól jövünk rá arra, hogy a tanulásnak van értelme és nem kényszerből, muszályból tanulunk.

Lehet, hogy más jellegű tanácsra gondoltál, de én csak ezt tudom megosztani Veled.

Nem tudom honnan jött az, hogy lehet, hogy túl nagy erőfeszítésnek érzi a Fiad a tanulást? Hogy túl soknak a tanulnivalót?... s ez elkedvetleníti... ez lehetséges?
Lehet hogy túl nagyok az elvárások és úgy érzi, hogy lehetetlen, hogy ennek megfeleljen?
(ez lehet a saját maximalizmusa, vagy tökéletességre törekvése, vagy akár Felőletek nehezedik rá túl nagy nyomás)... ez lehetséges?

... mi az amit szeret a gyerek?

Merthogy mindannyian vágyunk pihenésfélére, kikapcsolódásra is (a fiatalok még nálunk is jobban).
Ha megkapná azt amit szeret, talán kompromisszum-képesebb lenne a kötelező, útált dolgokban is... talán... de legalább a kedve visszajönne, s már ez is valami a jelenlegi helyzetben.
... Ha szeret diszkózni/táncolni, én elengedném, hogy utána legyen kedve tanulni (is).

Ha fásult, kedvetlen, akkor többet kellene a korosztálya társaságában lennie, mert csak közöttük tud visszajönni az életkedve.

Lehet, hogy egy kis környezetváltozás is jót tenne... nincs egy közeli, jó rokon, akihez szívesen/örömmel elmenne (akár kis időre is)... vagy egy jó barát, akinél néha ottaludna és jól kibeszélgetnék magukat... vannak ilyen lehetőségeitek?

Kedves Michaelita!

Nagyon köszönöm,hogy őszintén beszéltél az általad megélt dolgokról.Ez mind megerősített abban,amire már régen gondoltunk a párommal.Ráadásul,az események is ezt látszanak igazolni.

Miután már letettünk arról,hogy jó tanuló fiunk lesz és már csak azt mondtuk neki,hogy mindegy mi lesz,csak ne bukjon meg,a gyerek összeszedte magát és "csak" egy tantárgyból bukott meg ,életében először.A többiből javított.Nem örültünk neki,de azt mondtuk,új iskola,új tananyag,ha össze szedi magát,év végére még bármi is lehet.Azonban azt mondtam neki,hogy a nagyszülőknek neki kell elmondania.
Így is lett.Ugye,mindenkinek új volt ez a helyzet és éreztem,hogy szükség lehet némi előkészítésre,nehogy szívrohamot kapjanak,így elővezettem,hogy nm lesz túl jó a bizonyítvány valószínűleg,mint ahogy várják,de mi nagyon biztatjuk a gyereket,hogy ez még nem a világ vége.
A fiam nagyon sokat fejlődött a felelősség kérdésében,ha azt vesszük,hogy korábban még egy jól sikerült jegynél is azt kérte tőlem,hogy én mondjam el az édesapjának.
Miután valahogyan elmondta az egyik nagyszülő párosnak(férjem szüleinek)látszott rajta a megkönnyebbülés.Sokkal vidámabb lett.Aztán,mikor közeledett a nap és találkozott az én szüleimmel,legnagyobb meglepetésére, édesanyám spontán megsimogatta a buksiját és megölelte és hasonlót mondott neki,mint mi.Azt mesélte később,hogy ő is meglepődött magán,hogy nem tudott haragudni a gyerekre.neki elmondta a gyerek,hogy szégyelli,de ez már így alakult.
Most már ezek után vagyunk pár nappal.Úgy tűnik,mi ugyan nem,de mindenki más nagy elvárásokkal volt a gyerek felé.Ő ezt érezvén,mivel egyébként "maximalista"tudta,hogy ennek úgysem tudna megfelelni,inkább el sem kezdte.Most,hogy a kényszer megszűnt és a dolgok tálalása és a szülők reagálása Jól sült el,talán önbizalma is nőtt.Mintha kicserélték volna,jó kedvű,fel van dobva.Ha a tanulásban is jobb eredményeket ér majd el,nyilván nem egyik napról a másikra,akkor ez lehetett a baj.Közösen "szúrtuk el" de most közösen is oldottuk meg a feladatot.Mindenki tanult belőle.Remélem,ez lesz a happy end.

Még egyszer köszönöm,hogy segítettél e felismerésben!
Köszönöm!
Legyen szép hétvégéd!
Köszönettel:Lili