Pénzáramlás, megélhetés, megoldás | Önmegvalósítás.hu

Pénzáramlás, megélhetés, megoldás

2013. június 18. kedd, 0:13 | Látogató

Nálam is elakadt a pénz áramlása.
A munkavégzés, amiről írok, a részemről nem volt hivatalos, de olyan tevékenység, amihez jól értek, jól végzem és ami munkahelyen jól is éreztem magamat, mert az ott dolgozó közvetlen kollégával nagyon jó barátok lettünk. (a baráti hangulat, a baráti kiváló és hatékony együtt működés a munkát még szebbé varázsolta)
Ebben a munkakörben, megszakításokkal, (szezonálisan), már sokadik éve tevékenykedem, és csak reméltem, hogy egy nap hivatalosan is alkalmaznak, folyamatosan és nem csak időszakosan.
Az áttörés több éves együttműködés után sem történt meg, mert lettem hivatalosan és állandóan alkalmazva.
Az idei év pedig végkép pocsék és a viaszesés miatt már nem számíthatók erre a munkára, mint bevételi forrásra, más munka pedig eddig nem akadt.
Mi a megoldás? Keresem, csak nem találom, miközben az idő szorít, mert a "csekkek jönnek".

Gábor

Angel62 képe
Tudom, hogy nem könnyű..
2013. július 17. szerda, 11:52 | Angel62   Előzmény

Kedves Gábor.!.

Természetesen nem könnyű sem az átrendezés, sem a belső átrendeződés, de a kettő együtt jár. A bennünk lévő ragaszkodás tárgyakhoz - elvekhez - helyzetekhez mindig nehezítő tényező. Ez természetes és ezen folyamat része. A térben a benned zajló folyamatok vetültek ki eddig is - ezután is. Megfontolás tárgyává azt érdemes tenni, mit szeretnénk. Még ha nehéz is. Ha a belső " világodon dolgozol" ( most éppen azt teszed ) a külső világ is rendeződni képes hozzá. Fordítva szinte sosem. Egyszerűbben: Változz, s a világ is változni fog körülötted. Talán nem újdonság ez a számodra, ha jelen vagy ezen az oldalon. Ami a maga nemében is fantasztikus. Köszönet ezért Huszti Sanyinak.
" A fehér szekrényt nem tudom máshová helyezni, ezt mással kellene ellensúlyoznom..." Nem kell áthelyezni, megteheted, hogy átfested - vagy bármi egyéb módon a zöld színt megjeleníted rajta. Ezen a részen a fal ha zöld színű az nagyon jó. S minden egyéb általad leírt kiegészítő. Bármilyen árnyalatában a zöldnek. Miután itt a kiegészítő szín a kék - fekete a szemetes színe megfelelő. Nem a ruhásszekrénybe gondoltam.. :-) Inkább azt kellene eldönteni, hogy valóban olyan fontos- e kényelmi szempont, hogy itt egyáltalán legyen ezen az életterületen " szemét".
" A fehér keretes képekkel gondba vagyok.." először is, gondold át mit is ábrázolnak ezek a képek.. Mélyedj el bennük. Számodra valóban olyan kedvesek.?. Pl. Kaptad őket, ha igen kitől - s mikor.?. Magad választottad.?. Milyen periódusodban.?. Sok információt hordoznak. S a szerint dönts mi legyen a sorsuk, amire jutsz.
A fehér polc helyét megtalálod, amint a nyomasztó érzésektől szabadulni igyekszel.. :-)
" Hogy fogom megoldani, azt hogy minden jó helyen legyen, ajaj..." Meg fogod oldani. Tudom.. Hiszen már fejben bele is fogtál.. Igaz.?.:-) Tudod : A gondolat a legnagyobb erő, ami előre visz a cselekvés, csak utána jön.
Nos.. A múltban már ha visszanéztél láthatod mit okozott ott ez a hiány. Magad is felismerted. Így dönts belátásod szerint, ezután mit szeretnél.
Nem magamat reklámozni, csak segíteni jöttem Neked " véletlenül ".. :-)
De ha szeretnéd ajánlok Neked egy olyan weboldalt ebben a témában akit nagyon jól ismerek és nagyon hiteles.

Szeretettel : Angel

Szia, Közben én is körülnéztem más weboldalakon és már
2013. július 17. szerda, 18:08 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Szia,

Közben én is körülnéztem más weboldalakon és már kapizsgálom, hogy bizony ez egy külön szakma és mennyire fontosak a részletek. Információkat gyűjtök, gondolkodom a lehetséges megoldásokon, figyelembevéve azt, hogy a szobám, az egy ház része (egy egység része), viszont csak a szobát áll módomban szabadon alakítani. Vagyis a helyiséget, ami a nappali, háló és dolgozó szobám egyben.
Apróbb tárgyakat már áthelyeztem, és van, amit elraktam, de az északi fal még mindig tökéltessen üres.
Örülök, hogy jöttél és segítettél nekem, köszönöm.

Gábor

Angel62 képe
Gábor... Örülök.. :)
2013. július 17. szerda, 21:28 | Angel62   Előzmény

Kedves Gábor.!.

Őszintén örülök, hogy érzékeled a dolgok - részletek fontosságát. Ez is egy út. Persze csak egy a sok közül, de ha elindulsz rajta sok hasznos gondolattal leszel gazdagabb. Magadról és az embernek a környezettel a természettel való szerves és elvitathatatlan kapcsolatáról. Sikeres kalandozást.. :-)
Nincs mit megköszönnöd. Szívesen tettem. Csupa jót Neked.

Szeretettel : Angel

GÁBORNAK!
2013. július 05. péntek, 18:00 | ANCSURKA (útkereső)

KEDVES GÁBOR!
KÉPZELD KB 3 ÉVE EGÉSZ JÓL MENTEK A DOLGAIM ANYAGILAG! NA NEM VETETT FEL A PÉNZ,CSAK NEM KELLETT HÓ VÉGÉN KERESGÉLNEM A KABÁTZSEBEKBEN VAGY KÖLCSÖNKÉRNEM! SŐT JANUÁRTÓL MÉG NÉHA-NÉHA KÜLFÖLDÖN IS VOLT LEHETŐSÉGEM 1-2 HETET DOLGOZNI! JAA ÉS EGYEDÜL NEVELEM 2 GYERMEKEM! GYEREKTARTÁS SEMMI!!!!!!!!!! SZÓVAL A NYÁRÁRRA FELAJÁNLOTTÁK A LEHETŐSÉGET,HOGY KINT DOLGOZHASSAK FOLYAMATOSAN !ÉN A MUNKAHELYEMEN FELMONDTAM ANNAK REMÉNYÉBEN ,HOGY A NYÁRON SOKAT UTAZOK KÜLFÖLDRE DOLGOZNI ÉS LESZ PÉNZEM !! NA EZ EDDIG OKÉ IS! DE MOST JÖN A FEKETELEVES! A RÉGI HELYEN FELMONDTAM AZ "ÚJ" HELYRE MEG NEM HÍVNAK !!!!!!!!!! MINDENFÉLE HÜLYE INDOK ÉS KIFOGÁSSAL MAGYARÁZVA!! SŐT! A KÉPEMBE VÁGVA ,HOGY KI KÉRTE ,HOGY FELMONDJAK??? HÁT NEM KEDVES A KÜLFÖLDI "FŐNÖK"? FELAJÁNLOTTA A MUNKÁT KINT ÉS ELRENDEZTEM ITTHON MINDENT ,ÚTRA KÉSZEN ÉS JÖTT A POFÁRAESÉS!!! MOST SE PÉNZ SE MUNKAHELY! DE VAN 2 GYEREK! AKIK ŐSSZEL SULIBA FOGNAK JÁRNI ÚJRA ÉS ENNEI IS KELL MINDEN NAP!!!:)))) SZÓVAL? 3 HETE CSAK KÖLC SÖNKÉREK!!!!!! SZERINTED MIKOR FOGOM MEGADNI?????

TEHÁT ,HA ELKESEREDSZ !!! NÉHA GONDOLJ RÁM IS!:)))
ÚTÁLOM A VÁLLAKOZÓKAT TERMÉSZETESEN ,MERT CSAK A ZSEBEIKET TÖMIK ÉS A DOLGOZÓRA MEG TOJNAK ,HOGY ÉLNEK VAGY HALNAK!!!! DE MEGOLDOM !!!!

JAA:)) ÉS ÉN MINDEN NAP RENDET RAKOK DE A KISLÁNYOM SZÉTRÁMOL!:)) DEEE ÉRTEM MIRE CÉLZOTT A LEVÉLÍRÓ! ISMEREM EZT A STRATÉGIÁT! :))

Szia, Gondoltam, sőt, tudom, hogy vannak nálam rosszabb
2013. július 06. szombat, 13:21 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Szia,

Gondoltam, sőt, tudom, hogy vannak nálam rosszabb helyzetben lévők, akiknek szintén hatalmas feladatokat kell megoldania. Hisz én magam is találkozom nap, mint nap emberekkel, akinek nagyon nehéz dolguk van.

Nem tudok neked mit tanácsolni, a "fel a fejel, lesz még......ne add fel" sablonos szövegeket mellőzném. És gondolok rád, ígérem, sőt! elképzelem, hogy jól élsz, minden rendben van körülötted,...... hátha valóra válik.

Az mindenkép szuper, hogy van benned tartás és helyén van az önbecsülésed, na ez az, ami belőlem hiányzik, emiatt más érzelmi állapotban éljük meg a "problémáinkat".

És, szuper, hogy beszélgettünk. A kislányodnak jó pakolást.....most még szét pakol, de egy napon.............válts stratégiát, előzd meg, pakolj szét te mindent pár hétig.......akkor mit fog tenni a leányod :-) Biztos aranyos.

G.

Angel, ha még olvasod, Különböző weboldalakról, szakértőktől
2013. július 20. szombat, 22:33 | Látogató (útkereső)

Angel, ha még olvasod,

Különböző weboldalakról, szakértőktől próbáltam minél több infot összegyűjteni, és kissé be is sokalltam a Fengshui-val.
Sok a nyitott, megválaszolatlan kérdés a fejemben és sokat gondolkodtam, miként tudnék változtatni az életteremen, a szobámon.
Az életterem, a szobám. A szoba, ami egyben a nappalim, a háló, dolgozó, és sok esetben az étkezőm is, ezért van benne szemetes, szárító, szerszámok, télen kerékpár..stb.
Tudom, a szoba, egy ház része, amihez szorosan tartozik, én mégis külön "garzon" lakásként élek ebben a szobában.
Pakoltam, rendezgettem és ugyan nincsen sok tárgyam, bútorom, de amim van, az alapos szelektálás után maradt meg a számomra. Ennyim van, (leszámítva a kerékpárom, az autóm) mint fizikai tárgyi érték, ami a tulajdonom.
Rendezgettem, de nem jutottam előrébb, nem találok jobb, praktikusabb elrendezést. Ahogy írtam, szinte minden fehér nálam, mindig is fehér bútorokat akartam. Így a kiegészítők (ágytakaró, képek és keretek, színes alátétek, függöny) és a falszín színeivel tudok változtatni.

1: De! A héten megfigyeltem a több éve házasságban élő barátaim, ismerőseim szobáit, lakberendezését, és azt kell mondjam, némelyüké még szegényesebb, szinttelenebb, rendezetlenebb, kacatokkal telibb, mint az enyém. Mégis van párkapcsolatuk, munkahelyük.

2: A múltam, a csupasz fal miért csak rám hatot negatívan? (pld,Válás) A volt nejem, miért talált azonnal (előtte) már párt magának? Hisz ketten éltünk a lakásban, neki mégis sikert hozott a csupasz fal, vagyis új párt.

Tehát elbizonytalanodtam ezzel az egésszel kapcsolatosan.

Hálásan köszönöm neked a rám szánt időt,

Gábor

Angel62 képe
Az alapok..
2013. július 21. vasárnap, 12:08 | Angel62   Előzmény

Gábor kedves.!.

A zavart a félinformációk szokták okozni az emberi fejekben. Először is két fontos irányzatot kell elkülöníteni.
Az egyik a bagua - ez átmeneti otthonokra használható, albérlet,stb ahol 2 évnél nem tervezik hosszabb távra az ott élést. Nem saját. Nincs mód szabadon alakítani a teret. Ideiglenes módszer.
A másik az iránytű iskola - olyan otthonokra alkalmazható, amit 2 évnél hosszabb időre - hosszú távra vagy végleges otthonnak szánunk. Itt már szabadon formálható színezhető - alakítható - berendezhető a tér. Akár előre tervezve is. Éppen úgy, mint az életutad. Ennek van igazi értelme.
Egy dolgot nem érdemes figyelmen kívül hagyni : - Mindenki " feng shuizik" . - Hiszen mindenki költözik - lak berendez - él valahol. A különbség csak annyi tudatosan, vagy sem. A természeti törvényszerűségek mindenkire hatnak, akkor is ha elfogadja, s akkor is ha tagadja. Lehet a gravitációt is vitatni, attól az még működni fog. Nem érdekli mit gondolunk róla.. :-)
Csupán arról szól élj az elemekkel harmóniában az otthonodban is, hogy az Téged támogasson - energiát nyerhess belőle, hogy jól működhess. Pont mint a természetben. Ott is, ha egyensúly van, minden rendben megy.
- Pl. Szeretjük a tüzet - vizet. Hasznosak a számunkra. De a pusztító erdőtüzek - árvizek már nagyon sok bajt okoznak. Ez a kibillent egyensúly. Pedig az elemek ugyan azok. Nos.. valahogy az otthonodban is így hathat, ha túlhangsúlyozod valamelyiket. Vagy kioltod.
Rengeteg dolgot tudnék most ide írni ezzel kapcsolatosan még, de felesleges. Ha ebből érzékeled a lényegét jó. Ha nem akkor meg csak untatlak a sok szöveggel.

" .. Sok a nyitott, megválaszolatlan kérdés a fejemben és sokat gondolkodtam.. " Ha van konkrét kérdésed válaszolok rá ha megfogalmazod. Akkor én sem írok felesleges dolgokról.
".. Tudom, a szoba, egy ház része,.." Bizony így van. Nem igazán lehetséges különválasztva kezelni egy helyiséget. Az egész épület egy szerves egész, ami éppen úgy hat rád.
Hol élsz most.?. Hol van ez a szoba. Erről nem írtál. Tudod beszédes itt sok minden. Ha visszatértél a gyökerekhez például, annak is megvan a magyarázata. Mint minden egyébnek.
".. De! A héten megfigyeltem a több éve házasságban élő barátaim.. " Nézd Gábor, sokan élnek olyan kapcsolatokban, amire Te például nem voltál hajlandó. S még sorolhatnám.. Van.. Látszólag, de nem látsz bele és nem látsz mögé. Újra csak azt tudom mondani: - A rumli - a káosz - a rendetlenség - stb leképezi az ott élők belső világát. Ez akkor is így van, ha az a számodra nem látható. Sokan nagyon sokáig képesek magukat is és másokat becsapva létezni.
Tudod : Elárulok valamit. Nagyon sokáig tiltakoztam a gondolat ellen régen magam is. Mert a
" látszat " mást mutatott. S hinni szerettem volna a látszatnak. Akkor még ott tartottam. Pedig:
- Akinek rend van a fejében a körül rend van - mondják a bölcsek. S ma már tudom, hogy ez így is van. S aki törekszik a rendre annak letisztulnak a gondolatai és előbb - utóbb rend lesz körülötte is.

".. A múltam, a csupasz fal miért csak rám hatot negatívan? .. " Nem a falak és nem a tárgyak okozzák.!. Azok csak megmutatják a problémát. Ezt ne felejtsd el. Abban az esetben nagy valószínűséggel a volt nejedet erősítették az ott kialakított elemek. Téged pedig gyengítettek.
Mindenki besorolható személy szerint is egy elembe. Ez a lehetséges válasz erre.
Elbizonytalanodtál, írod. Ez nem csoda. Sok - sok évvel ezelőtt én is átéltem ezt.. :-)
Tudom, hogy nehéz elfogadni, hogy a természet törvényszerűségei hatnak ránk. Nem szeretnélek erről meggyőzni. Sosem szerettem volna senkit meggyőzni. Mindenkit csak a saját tapasztalása visz előbbre. De az a saját útja. S hogy azt merre irányítja, mindig tiszteletben tartom. A Tiédet is.

Nincs mit köszönni. Szívesen teszem, ha ezzel segíthetek Neked.

Szeretettel : Angel

Angel, hálás vagyok
2013. július 21. vasárnap, 15:19 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Kedves Angel,

Igazán hálás vagyok neked, ez a legfontosabb, amit tudnod kell.

A ház a szüleimé, de úgy élek együtt velük, mintha a lakótársaim lennének. Talán önöz dolog, de azért is élek velük, mert ez a legolcsóbb lakhatási megoldás a számomra.

A szobám a ház délnyugati részészén helyezkedik el.

Amit eddig eszközöltem, mint változtatás.
- az északi falamra készítetem egy balról jobbra haladó vitorlás hajó képet. Az egész kékben ragyog, fehér keretben van.
- az északi falnál lévő tv-m mögötti rész kék háttért kapott.
-az északi falra került egy kék keretű, vízben úszó vidám hal képe is.
- a Délnyugati könyvespolcról elpakoltam mindent, csak a könyvek maradtak.
- az ágyam feletti három képből egy lekerült, egy pedig lila árnyalatúvá alakult, és kijjebb került a dél keleti részre.
- a déli falfekvésű ágyamra bordó párnákat vásároltam.
- az északi falon lévő családi kép átkerült a keleti falra.
- pár pénzügyi dolgom átkerült a délkeleti falrészre.

Sarok íróasztalom van, ami helytakarékos és praktikus, de a Fengshui szerint, minden formájában kerülendő. Mit tegyek vele?
A délnyugati párkapcsolati sarok, a legjobban "eldugott" része a szobámnak. Ott vannak a szerszámaim, fogalmam sincs, hová helyezzem őket.
Azon a részen semmi vörös nincs és a falon színén kívül, el sem tudnék ott képzelni piros, vörös szint, a szerszám tároló ládák szürkék, pirosban nem gyártják.
A délkeleti, hírnév részt szokták erősíteni, ha valakinek nincsen párkapcsolata, a párt kereső nőknek lovat ábrázoló képet ajánlanak erre a területre. De egy férfinek, aki nőt keres?
Költség hatékony megoldásokat keresek, a fal festés számomra egy olcsó alternatíva, de el sem tudom képzelni hogy pszichikailag miként érezném magamat, egy olyan szobában, ahol a falak különböző színűek. Sajnos képeket sem találtam a neten olyan szobákról, ahol a falak eltérő színüek lenének.

Egyenlőre ennyi, most hagynom kell leülepedni a dolgokat, így lehet, hogy nem jelentkezem egy darabig.

Gábor

Angel62 képe
Nagyon sok mindent tettél..
2013. július 21. vasárnap, 18:34 | Angel62   Előzmény

Gábor Kedves.!.

Látom nem vesztegetted az idődet. Így kell ezt.!. Ügyes vagy. Nem a kifogásokat kerested, hanem a megoldásokat. Jó kezdet...
" Sarok íróasztalom van, ami helytakarékos és praktikus. Mit tegyek vele?.. " Kis félreértés. Nem az a gond, ha kihasználod a teret. Hanem ha nem megfelelően. A sarokkal szembe fordított - falnak néző - ablakkal - ajtóval a hátad mögött elhelyezett íróasztal a nem megfelelő.
Tehát a helyes : Hátad mögött stabil fal rálátással az ajtóra, aránylag könnyed mozgástérrel körülötte. Színben- anyagban a kiegészítőkkel egyetemben az adott területhez igazítva. Például egy L alakú íróasztalt is nevezhetsz így saroknak. De ha jól helyezed el( nem a sarokélben ülsz), akkor már megfelelő lehet. Innen nem látom a Tiéd milyen.. :-)
A párvonzó szimbólum egy még kialakulatlan térben nem feltétlenül hozhat csak jót. Illetve nem biztos, hogy azt hozná, amire vágysz. Így én inkább nem alkalmaznám ott, ahol most élsz. De dönteni Te döntesz. Férfiaknak a méhecske szimbólum ajánlott a DNY területre.
Egy szobán belül megjeleníteni az összes színt nem járható út. Mint ahogyan az sem, hogy egy különálló részként kezeled a szobádat az egészen belül.
Most muszáj leírnom valamit. De kérlek ne bántódj meg. Csak ide tartozik.
Ha az élet visszasodor az otthonba, ahonnan elindultál az arról szól, hogy valahol legbelül még nem akarsz igazán felnőni. A nem kényszerű felelősség vállalást kerülöd, igényled a támogatást. Nehezen tűzöl ki valódi hosszútávú célokat, nagyon távolinak érezheted az oda vezető utat. Nem érzékeled még a saját felelősséged a saját életedben. Könnyen hagyhatod így , hogy " áldozattá - mártírrá " válj. S a sikertelenség - kedvetlenség csak belenyom ebbe.
Nem feltétlen vagy tudatában még ezeknek a dolgoknak. Csak arra biztatnálak, gondolkodj el kicsit ezen. S amikor már a dolgaid rendeződni kezdenek, legyen az a célod, hogy leválsz innen. S egy önálló életet kezdesz. Előbb egyedül. Rengeteg erőt és önbecsülést nyerhetsz belőle, a nehézségek ellenére. Viszont ezek olyan energiákat generálhatnak benned, amitől szárnyakat kapsz. S amikor már " készen " vagy a társ is megérkezik.
Persze ez csak egy javaslat - bár jó szándékú nagyon - azt remélem érzed..
Igen, hagyd leülepedni a dolgokat, nagyon sok minden felkavarodott benned. Ebben biztos voltam. Ez vele jár. Lassú folyamat tud ez lenni, főleg akkor, ha hosszan próbáltuk a szőnyeg alá söpörni a bennünk zajló dolgokat.
Nagyon sok sikert és kitartást kívánok Neked szívből.

Szeretettel : Angel

Angel, igazad van
2013. július 22. hétfő, 19:21 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Szia,

Már nem akartam írni, de szeretném, akarom, hogy tud, hogy külön éltem a szüleimtől (párkapcsolatban), és soha nem is gondoltam volna, hogy velük fogok ismét lakni.
Amikor annyi év után ismét beköltöztem hozzájuk, átmenetinek megoldásnak szántam a velük való együtt élést. (max fél év)
A célom akkor az volt, hogy gyorsan találok a környékben új munkát, és amint lehet, vásárolok egy kis lakást magamnak és élem az önálló életemet. Elételt fél év és nem kaptam állást 50km-es körzetben.
Ekkor úgy döntöttem ez nem állapot, ezért a következő fél évben BP-en próbáltam állást találni. Háááát, amikor állást kaptam, nem jött össze az albérlet, de még a szoba bérlés sem, mindig olyan dolgok történtek, amik meghíúsitoták ezen szándékom.
Ezzel telt el újabb fél év, elment rá rengeteg pénzem, és már éreztem, hogy nem lesz semmi a terveimből, kezdtem elkeseredni, reménytelennek látni a helyzetemet.
Ekkor jött egy helyi állás lehetőség, az egyik volt szakmámban. Mivel régen gyakoroltam ezt a szakmámat, hónapokon át tanultam rá, és sikeresen vizsgákat újitotam fel. Mert reményt adott a tovább lépésre, hisz jól fizető állásról volt szó.
Amikor sikeresen megújítottam a vizsgáimat, a szerződéskötés napján közölte az igazgató, személyesen, hogy nem alkalmazhat, létszám stop van, felejtsem el ezt a lehetőséget.
Én még pár hónapig próbálkoztam, ha már ennyit készültem rá, de nem történt előre lépés.
A költözés idejétől, már másfél év telt el, álláskereséssel, próbálkozásokkal, utazásokkal, és elvesztetem a reményt a továbblépésre, az újbóli önálló életre.
Közben az anyagi tartalékaim elfogytak és kezdtem belefáradni az egészbe, hogy nem jutok előrébb, de a lelkem mélyén vágytam az önálló életre, gyakran nézegettem a környékbeli kis házakat és megoldásokon törtem a fejemet.
Aztán elkezdtem alakalmi munkákat keresni, mert nem volt egy vasam sem, és ezekből megélni, így tölteni fel a kiürült kasszámat. Ez sikerült is, igaz kellet hozzá, bő két év, de ismét rendelkeztem pénzügyi tartalékkal.
Közben kerestem a párom, de azzal is pont ugyanúgy jártam, mint az bejelentett álláskereséssel, találással. És mivel nem kelletem egy nőnek sem, ez igencsak rombolta az önbecsülésem.
Végül, minden nemű, állás, társ keresésbe belefáradtam, semmi nem jött össze és emiatt kezdtem elnézni magamat, az idő pedig eltelt, én pedig megkeseredtem.
Közben kerestem a megoldást és ennek a keresésnek a folyamán jutottam erre az oldalra is.
Felfogtam, hogy alkalmi munkákra nem lehet jövőt alapozni.
Az önálló életre vágyom. aki abba belekóstol, mindig is vágyik rá. De tök egyedül nem akarok élni, üres lakásba hazatérni, legyen az akár albérlet. Így a szüleim házában maradtam, itt kisegítjük egymást és nem vagyok egyedül, van kihez szólni.
Persze ha lenne egy társ, örömmel költöznék el vele, akár egy sátorba is, de soha nem éltem teljesen egyedül, nem is akarok. Kell mellém a család, ami lehet szülői, vagy saját, de a saját nem jött össze:-(
Nagyon felszinessen, ez az elmúlt öt évem összefoglalása. De igazad van, most már nem akarok felelőséget vállalni, valami megváltozott bennem, nincsenek hosszútávú terveim, azok meghaltak bennem, miközben kialakult ez az életvitel, amiben most élek, ami olyan, amilyen.

Hálával,

Gábor

Angel62 képe
Nincs veszve semmi..
2013. július 22. hétfő, 23:48 | Angel62   Előzmény

Gábor kedves.!.

Köszönöm az őszinteséged, s hogy nem bántódtál meg. Hidd el nincs veszve semmi.!.
Éppen most indultál el azon az úton, ami kivezet ebből...
Annyi mindent felszínre hoztál már itt napok alatt Magadból, hogy az sok évre is elegendő lehetne másoknak. Sok mindent, amit már csak feldolgozni és elengedni kell.. Tedd meg.
Támadt egy gondolatom.: - A szüleiddel jó a viszonyod, talán meg tudod beszélni velük, hogy együttesen alakítsátok ezt az otthont. Mérd fel pontosan az irányokat. - Nézd meg a Te szobád mely zónára esik. S azzal dolgozz, hogy " elemében legyen ". Hátha kedvet kapnak Ők is.. :-) Tudod : A lényege ennek az egésznek - lomtalanítás - takarítás . A többi csak utána.. :-) Hát ha ez nem lesz ellenükre.
Ki fogsz ebből a helyzetből jutni, hamarosan. Nagyon szurkolok Neked őszintén.
( Azután majd akkora lesz az örömöd, hogy ide is megírod.!. .. :-) .. )

Szeretettel : Angel

már nincs szó amivel a hálámat kifejezhetném
2013. július 23. kedd, 22:14 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Már pedig angyalok vannak,

A családi kapcsolat nálunk olyan, hogy támogatjuk, segítjük egymást, ugyanakkor nem szólunk bele egymás életébe, életviteléve, leszámítva az extra szélsőséges eseteket.
A szüleim aktívak, de már nagyon idősek, meg vannak a kialakult szokásaik, és elég gyűjtögető ( ne dobd ki, jó lesz az még valamire) életmódot folytatnak.
Én ennek az ellentéte vagyok, nálam mindig rend van, semmi felesleges holmi, rendezettség, tisztaság. De az életem még sem rendezett.
Sok holmim nincsen, egyrészt mindek halmozzam azon dolgokat, amikre nincsen szükségem, másrészt ha költöznöm kell, akkor egy kis furgon is elegendő ahhoz, hogy magammal vigyem a holmim.

Mint az előző bejegyzésemből kitűnt, mindig cselekedtem, hogy megvalósítsam a terveimet. ezt néha görcsösen akartam, néha nem, néha szimplán lelkesen.
Kevés célomat értem el, és azokat is nehezen, kemény munkával, sok erőfeszítés árán, és amire sikerült elérni, az odáig vezető hosszú út után már nem tudtam neki örülni. (pár kivételtől eltekintve).

Jelen van az életemben egy minta, amit én úgy hívok, hogy: " mézes madzag effektus".
Ilyen események azok, amikor az élet felkínál egy lehetőséget. (Felkínálja a mézes madzagot)
Én élek a lehetőséggel, rá kapok a "mézes madzagra".
Ekkor az élet ahogy adta, elveszi tőlem ezt a lehetőséget. (elhúzta a mézes madzagot)
Számtalanszor történt ez már meg velem, ezért már nem hiszek, gyanakodva tekintek minden lehetőségre, és már nem is merek élni velük.
Ahogy most is, te hiszed, hogy lesz nálam változás, és azt íród, higgyem el nincsen veszve semmi, ez kedves tőled.
Én meg "mézes madzagnak" látom ezt az egészet.
Számomra szörnyű, hogy már öt éve nem vagyok képes kijutni ebből a helyzetből, és ennyi idő útén, talán már nem is akarok, mert bele fásultam.
Egy ideje már nem keresek társat, sem állást, mert amikor kerestem annak sem volt eredménye.
Még van bennem némi szikra, ami felvillanyoz, feldob, amikor pici lehetőséget látok az előrébb jutásra, aztán az élet "elhúzza a mézes madzagot", és még nagyobb romokból kell feltápászkodnom. Ezt már oly sokszor megtettem, de már elég volt, elfogyott az erőm, már nem akarok fel állni, "aludni" akarok ezer éven át.

Azért jó, hogy itt írhatók a bennem zajló eseményekről, magamról, kapva egy kis figyelmet, válaszokat, ötleteket.
Én bátran vállalom ezeket, magamat, így nyíltan, még akkor is ha ez másoknak nem szimpatikus.

Fengshui, késztettem egy alapajzott, meg fizetem, bár fogalma sincs mit kezdek vele, lehet, hogy semmit, de lehet, hogy a jövőben még jól jön.

De most már tényleg eltűnök és köszönöm a fórumnak, hogy a felület révén lehetővé tette, hogy ezen keresztül "beszélgessek".

Angel, már nincs szó amivel a hálámat kifejezhetném, köszönöm.

A téma, (megélhetés, pénzáramlás) a pénz, érdekes, most áramlik hozzám, köszönhetően egy szezonális munkának, tehát éhen, már nem maradok. Már csak az a kérdés, hogyan tartsam fent ezt az áramlást, hosszú távon.

Gábor

Angel62 képe
Nagyon sok tartalék van még benned..
2013. július 25. csütörtök, 13:12 | Angel62   Előzmény

Gábor Kedves.!.

Látod...... Tettél ezt - azt és megindult egy áramlás.. :-) Hogy miért.?. Hogy az álmaidat megvalósíthasd. S most már érzékeled a különbséget is, hogy ebben az otthonban - a múlt lerakódott felesleges tárgyaival a térben mennyivel nehezebb - S milyen egyszerű lesz majd a sajátodban - amit a Te életfilozófiád alakít... :-) Hogy mire lesz jó az alaprajz.?. Rengeteg mindent meg fogsz érteni a szüleid életéből is. Kimondatlanul. Így lesz egyre szilárdabb az elhatározásod a jövőre nézve. S az egy nagyon nagy erő. Mert az már cél. " Tűnj el " ha így érzed jónak.. :-) Ülepítsd le a dolgokat Magadban.
Gábor.. Nem tartozol hálával - ide érzem a gondolataidat s az nekem elegendő. Nagyon hiszek benned, mert tele vagy tartalékkal. Lenne egy kérésem hozzád : csak azt kérném, Te is bízz Magadban. Megteszed.?. :-)
Látom az utadat. A nehézségek nagy részén már túl vagy. Rázd meg Magad és csak előre nézz... Arra van a JÖVŐD..
S tudod : Minden út - a leghosszabb is - egyetlen lépéssel kezdődik. A Camino is. :-)
S mindig találsz segítőket hozzá. Itt is mennyien megmozdultak az érdekedben..
De segítséget is az kaphat, aki kéri.. Bizony.. :-)

Ha mégis úgy érzed maradt benned kérdés, vagy késztetés, hogy leírd a gondolataid, de még sem ide, akkor a csillagora@gmail.com címen megtalálsz.

Szeretettel : Angel

önbizalom
2013. július 25. csütörtök, 14:26 | linus12

Ez tényleg olyan szép és kedves! Gábor, ne add fel! Tudod, hányan és hányszor érzik azt, hogy itt a vége. Nekem is volt olyan érzésem már milliószor, hogy ez túlmutat rajtam, és nem bírom tovább. És akkor valami vagy valaki mindig átsegített a bajon.
Egyébként van egy olyan gyakorlat, hogy az ember elcsendesedik és tisztába teszi a gondolatait. Például elképzeli, milyen nőt szeretne maga mellé. Ezt nap mint nap tudatosítja (bevonzás), és előbb-utóbb rátalál az igazi.
Az meg ne zavarjon, hogy olyan sokat írtál. Szerintem én mostanság túlteszek mindenkin. Valahogy beszélhetnékem van. :)
Szóval fel a fejjel! És sok szerencsét neked!

Miért nincs folytonosság?
2013. augusztus 10. szombat, 17:08 | Látogató (útkereső)

Sziasztok,

A pénzáramlás megindult, rövid ideig, de nagy léptékben, aztán ahogy jött, úgy le is csillapodott, megszűnt. Nem panaszkodom, mert elégséges pénz lett belőle, így továbbra sem maradok éhen, vagy szomjan.
A munka hiányának előnye is van, hogy pihenhetek és van szabadidőm, ami szintén egy érték.

De, ez megy már évek óta, na meg a korábban írt "mézes madzag effektus", amit most nem fejtek ismét ki, mert korábban már megtettem.
Néha arra gondolok, hogy a francba az egésszel, eladok mindent amim még van és elmegyek innét, el ebből az országból, ahol is nem tudok érvényesülni és ahol nincs rám szüksége a munkaerő piacnak, sem a nőknek mint társra.
Kérdés, hogy ha elmennék az min változtatna? Mert felmerül bennem a kérdés, hogy mi van, ha viszem magammal ugyanezt a sorsot, mintát, és akárhová megyek, ott pont úgy nem lenne szükség rám.
Most megint itt ülök, munkára a lehetőségem épp semmi ezen a vidéken. Ezen a vidéken amit megjegyzem imádok, mert szépek a dombok, az erdők, a folyok, a völgyek és a tavak, és szeretem mindezt, csak tudnák megélni itt, ahol vagyok és találnék egy társat, aki velem élvezné mindezt. De ennyi év távlatából úgy látom, ez csak vágy álom a részemről.

Pénz, mint energia valóban csak munkával teremthető meg? De akkor mi pld a tőzsde, vagy a befektetés?
Miért van az, hogy akinek sok a pénze, az még több pénzt "vonz"? pld, Több pénz a bankban több kamat, vagy magasabb pozícióban álló személy, akinek jó a fizetése és meg tudná venni, még több jutatást kap (céges autó, telefon, lakás).

Egyébként soha nem voltam "tehetős", mindig is mint melós dolgoztam, ezt tették lehetővé a tanulmányi eredményeim, később a megszerzett szakmáim.
Mostanra valahol belefáradtam, mert már látom, amit oly sokan, hogy ebből bizony "nehéz" megélni, ha épp van munka.
Van bennem némi szemlélet váltás, ami miatt már nem hiszem, hogy csak a munkával lehet pénz szerezni, sőt! Csak még nem tudok más módszert.

Gábor

munka
2013. augusztus 11. vasárnap, 19:03 | linus12   Előzmény

Szia!
Kérdeztem már ilyet mástól is, mi a szakmád / szakmáid?

itt nem
2013. augusztus 12. hétfő, 13:22 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Szia,

Nézd, ezt itt nem szeretném megosztani, felsorolni.
A lényeg az, hogy míg mások megélnek ezekkel a "szakmákkal" addig nekem valami okból ez nem jön össze.

döntés
2013. augusztus 12. hétfő, 16:24 | linus12   Előzmény

A döntés a tiéd.

személyes adatokat
2013. augusztus 12. hétfő, 17:28 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Igen, a döntés az enyém, de személyes adatokat nyilvánosan nem osztok meg, azt gondolom, hogy ez érthető.