Sziasztok!

Az egyszeruseg kedveert tegezodok, de elnezest azoktol, akiket ez sertve erint!
Az en gondolataim, amiket megszeretnek osztani veletek, kicsit osszetettebbek es sok temat magukba foglalnak. A celkituzes gondolatabol indulnek ki. Eleg sok szemelyisegfejleszto konyvet olvastam, mert mindig is nagyon erdekelt az emberi gondolkodas, lelek, mi miert tortenik az eletunkben, stb. Es ezen konyvek mindegyike nagyon kihangsulyozza a celkituzes fontossagat. Es engem az zavar, hogy a sok-sok konyv elolvasasa ellenere is bizonytalan vagyok a sajat eletemmel kapcsolatosan. Sokszor arra fogom, hogy annyira kivancsi termeszetu vagyok, hogy minden erdekel, mindent magamba akarok szivni, es ezert gyakran megvaltoztatom a velemenyem dolgokrol. Van peldaul 3 honap, hogy lazban egek egy tematol es boldog vagyok a megvalositasa fele tett utamon, utana meg tortenik valami es akkor azert rajongok. Es ezt problemanak tekintem, mert amugy nagyon kitarto vagyok es ambicios, ha valamit eltervezek, nagyon sok mindent kepes vagyok megtenni erte, fokent ha latom a dolgok miertjet. De ha bizonytalan vagyok, akkor csak ide-oda szokdosom.

Sokszor belemhasit a tudat, hogy mindjart 28 eves vagyok es neha meg mindig sodrodom. Most peldaul Angliaban vagyok. Elolvastam a “Menni vagy nem menni? Kulfold kontra Magyarorszag” tema hozzaszolasait es elgondolkodtato volt mindenik... En abba a kategoriaba sorolnam magam, aki mindig is szarnyalni akart, menni, latni, tapasztalni, tanulni - a kivancsi termeszetembol eredoen is. Ez viszont csak egy ok volt. A masik ok viszont az annyit emlegetett menekules... Ezt nehez belatni sajat magamnak is, de ez is egy ok volt. Nekem otthon mindenem megvolt az anyagiak teren, de soha nem ereztem szabadnak, vagyis felszabadultnak magam. Mindig minden tettemet meg kellett magyarazzam, ha egy kicsit eltertem a normaktol, akkor mar egybol megkerdeztek, hogy hol van az eszem megis?? Eleg volt ebbol es raakartam talalni sajat magamra, akartam latni, hogy en mit erek, egyedul, szuloi segitseg nelkul. Itt teljesen mas eletet elek, sokkal nehezebbek a hetkoznapok, de a lelkemben megtalaltam a nyugodtsagot egy idore. Marmint azt a nyugodtsagot talaltam meg, amit otthon nem sikerult. Nemreg viszont egy masfajta nyugtalansag tort ram (es ezek a dolgok egyik naprol a masikra jonnek, szo szerint). Megismerkedtem egy kedves olasz fiuval, akiben nagyon vonzott az hogy olasz...:) Ezt nem tudom megmagyarazni egesz pontosan, de mindent imadok, ami olasz: az orszagot, a nyelvet, az eteleket, a zenet, az embereket. Es ez a fiu raadasul a csillagokat lehozna ertem az egbol. De ez a lazam is kezdett lecsendesedni. Kapcsolatban vagyok vele es nagyon jol egyezunk, a nyelvi korlatok ellenere nagyon jol megertjuk egymast, mert szerintem nem csak szavakban lehet kifejezni erzelmeket, gondolatokat, vagyakat. Azonban mostanaban elkezdtem gondolkodni azon, hogy olyan csodalatos nyelv ez a magyar, es valojaban most nem lenyeg, hogy magyar vagy nem, hanem az, hogy ez az anyanyelvem! Es neha ugy szeretnem, ha picit konnyedebben menne a kommunikacio, mert neha nagyon zavaro, amikor valami bensosegesebb dolgot szeretnek elmondani neki es nem talalom azt a gyonyoru szot, ami valojaban a gondolataimban van, ilyen esetben 3 megoldas szokott szuletni: vagy be kell erjem egy kevesbe odaillo szoval, viszont megerti azzal is, vagy teljesen at kell formaljam a gondolatot es ideges leszek, hogy nem tudom olyan szepen kifejezni magam, ahogyan akarom, vagy pedig nem mondok semmit, amikor nagyon faradt vagyok es nincs eleg turelmem. Kozben meg mindvegig az akcentusomra figyelek es a helyessegre, mivel a sajat magamtol elvart maximalizmusombol kifolyolag allandoan a fejlodesre torekszem. Azt nem emlitettem, de angolul beszelunk. Szoval, nehez, de viszont olyan erdekes megismerni egy mas kulturat. Nekem nagy elmeny. Szeretnem azt is, ha majd a gyerekeim kezdesbol megtanulnanak 2-3 fontos nyelvet, viszont valahol fajna, ha a szuleim nem tudnanak beszelni a parommal es ha nem otthon elnek, nem lathatnak az unokajaikat...

Olyan ossze-vissza vannak a gondolataim ezen a teren, nem tudom mi lenne a jo dontes, de ugy ahogyan az emlitett temaban egyik hozzaszolo is irta: nincsen olyan, hogy jo vagy rossz dontes, csupan dontes. Ez engem megnyugtat valamilyen fokon, de megsem tudok teljesen lecsendesedni.
Nagyon megerte ez a tavollet minden egyes nehezsegevel egyutt, mert tenyleg sokkal jobban megismertem magam. Otthon sokkal konnyebb lenne egy kenyelmesebb eletet eljek, csak nem tudom, hogy eltudom-e fogadni, tudok-e elni azzal a mentalitassal, ami otthon van. Egy kisvarosi mentalitasrol van szo egy olyan embernek, aki csak habzsolja az uj dolgokat, uj embereket, uj kulturat, idegen nyelvet. A masik kerdesemre meg en sem adtam valaszt magamnak, hogy menekules volt-e reszemrol, vagyis tudom, hogy az is volt, csak azt nem tudom, hogy milyen aranyban. Szeretnek kezdeni valamit az elonyeimmel es nem ugyanazt a dolgot vegezni, amit mindenki eltud, valahol kulonlegesnek szeretnem erezni magam, es kulfoldon ez nagyon nehez, mert mint egy kisgyerek, eloszor meg kell tanulni a nyelvet. Nekem a nyelv miatt sok hatranyom van, annak ellenere, hogy jol megy az angol, de nem olyan az akcentusom es nem tudom az altaluk hasznalt kifejezeseket. Es ezert sokszor ugy kezelnek, mintha bunko lennek szo szerint, ami annyira rossz erzes szamomra, hogy sokszor orditani tudnek. De masreszt olyan sok szabadsagot nyujt, ami szamomra nagyon fontos. Nekem mindenem a szabadsag, en utalok fuggni valamitol. De az is megfordul a fejemben, hogy ha hazamennek es kikernem a szuleimtol a sajat fuggetlensegemet, ugyanazt a szabadsagot tudnam elvezni? Ha jo anyagi korulmenyek kozott vagyok, akkor utazgathatok kedvemre es elvezhetem kulfoldet... De felek a bezart gondolkodastol, hogy magaval ragad es nem leszek boldog...
Lehet, hogy kicsit zavarosak a leirtak, meg annyi mindent tudnek irni, de egyelore ezek a fo gondolatok. Szerintem mas is jar ugyanebben a cipoben. En nem varok senki reszerol donteshozast, vagy kulonosebb tanacsot, mert az igazi dontes ugyis mindig a mienk, de olyan jo sokszor csak beszelgetni dolgokrol, sot meg az is jo, hogy csupan leirhattam. Sokszor nem vesszuk eszre es “az uton” mar megszuletik a dontes...

Udv, Agota
U.i: orulok, hogy ratalaltam erre az oldalra, meg uj vagyok itt, de biztos, hogy lesz itt sok kedvemre valo tema. :-)