Miskei Anikó | Önmegvalósítás.hu

Miskei Anikó

Mindannyian, miután megszülettünk, elsajátítottuk környezetünk szűrőit, melyekkel észleljük a valóságot. Kialakulnak hiedelmeink és nézeteink, melyek meghatározzák, hogy egy eseményt miként látunk, miként éljük meg azt. Szüleink, illetve azok, akik felneveltek, alapvető mintákat nyújtanak későbbi kapcsolatainkhoz.

Folyamatosan azt tapasztalom, hogy ezek a korai történések sok szinten kihatnak életünkre. Így ahhoz, hogy teljesebb életet élhessünk, elengedhetetlennek tartom, hogy tisztában legyünk vele, milyen automatikus programok futnak bennünk. Így fokozatosan eljutunk oda, hogy észrevesszük, az adott helyzetben mikor reagálunk a múltunk szerint vagy mikor éljük meg a jelen pillanatot. Bármilyen problémával küzdünk most, pl. párkapcsolat, munkahelyi konfliktus, krízis, az okot a hozott mintákban és a hitrendszerekben kell keresni.

Rendkívül felszabadítóan hat, amikor rájövünk, hogy melyek azok az elvárások, melyeknek nem kell megfelelnünk és egyre inkább képesek vagyunk meghallani belső hangunkat. Az önismeret útja néha nehéz és nem 2 hét alatt hozza meg az eredményt. Nem olyan dolog, ami megtörténik velünk, mi is kellünk hozzá. De ha komolyan szeretnénk tenni a boldogságunkért, akkor véleményem szerint az egyik legjobb befektetés.

Szeretettel várom személyes konzultációra, hogy együtt tegyük meg a lépéseket a harmonikusabb életért.

Miskei Anikó
pszichológus

Beküldte: | 2012. máj.. 10. csütörtök - 20:25

Hozzászólások

0 hozzászólás