Halzer Dorottya | Önmegvalósítás.hu

Halzer Dorottya

forest.jpg

Halzer Dorottya
okleveles Feng Shui tanácsadó- szakíró- oktató

Budapesten születtem, 1970. szeptember 16-án, Halzer Edit Mária néven, melyet 2003-ban módosíttattam.

Családi neveltetésemtől és személyes érdeklődéstől vezéreltetve 1989 óta intenzíven foglalkozom különféle gyógyító technikák elsajátításával, ismeretszerzéssel. Könyvtárnyi szakirodalommal rendelkezem, számtalan tréningen, önismereti kurzuson vettem részt. 1995-ben Szőke Lajosnál tanultam radiesztéziát és e tudomány szellemi hátterével is megismerkedtem eközben. Több évig foglalkoztam aktívan tai csi-val. Ferencsik István és Váradi Tibor életmód és antropozófia előadásait látogattam. 1995. januárja óta vagyok vegetáriánus. 1996-ban a Phőnix Stúdióban végeztem el a kineziológia One Brain ágának hat tanfolyamát, majd 1997-ben Carol Hontznál a továbbiakat egészen az oktatói szintig. Touch for Health tanfolyamokra is jártam. Kaló Jenőnél hallgattam nyugati asztrológiát. Különféle masszázs technikákat sajátítottam el. 2003-ban szereztem okleveles Bach virágterapeuta képzettséget. 2007-ben pedig a francia-magyar MODART Divatiskolában szín-és stílustanácsadó képzésen vettem részt és tettem sikeres szakmai vizsgát.

A Feng Shui számomra ötvözete a szellemi önismereti útnak, a lelki átalakulásnak és a fizikai szintű cselekvésnek. Azon elvekkel összhangban dolgozom, melyek szerint magam is élem mindennapjaimat.

Több alkalommal jártam Kínában, Tibetben, Hong-Kongban, Nepálban és még számos más ázsiai és távol-keleti országban. 1992 óta vállalkozóként dolgozom, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezem a mai magyar üzleti élet valóságáról, melyek garanciát jelentenek üzleti vonatkozású munkáimban. 1999-ben végeztem a Szilvásy Judit által vezetett Feng Shui Akadémiát. Majd a Magyar Természetgyógyászok Szövetségénél vizsgáztam kiváló eredménnyel és kaptam Feng Shui tanácsadói oklevelet. 2000-ben a Pa-bo Bt. szervezésében működő Feng Shui kurzust is látogattam.

1999 óta rendszeresen dolgozom Feng Shui tanácsadóként magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt.

2000-től vezetek Feng Shui tanfolyamokat, tartok különféle speciális kurzust vállalkozóknak, ingatlanos szakembereknek. Ez időtől jelennek meg cikkeim napilapokban, magazinokban. Állandó Feng Shui szaktanácsadóként írok a Feng Shui Magazinban és a Life Magazinban. Tagja vagyok a Magyar Újságírók Szövetségének (MUOSZ). Rendszeresen szerepelek televíziós műsorokban, rádióban.

2001-ben jelent meg a Feng Shui Mandalák című könyv (akkori nevemen Halzer Edit Mária). E könyv népszerűségét mutatja, hogy immár 3 kiadást ért meg.

2004-ben került kiadásra az általam írt Feng Shui Jóskönyv, mely ismét ötvözi a több, mint 5.000 éves Ji King és Feng Shui ősi tudását mai korunk emberéhez szólóan.

2005-ben jelent meg Feng Shui Iskolák titkai címmel összefoglaló gyűjteményes könyvem a Feng Shui gyakorlati alkalmazásáról. A kötet olvasmányos jellegét a számtalan mai magyar történet adja, szemléltetve miként is működik a mindennapokban a Feng Shui.

2007-ben született az Energiát adó mandalák az év minden napjára- Öröknaptár ötletem és aktív közreműködésem mellett.

Életfeladatom részének tekintem, hogy megmutassam mindazoknak, akikkel sorsom összehoz, hogy tárgyi környezetünk, lakásunk és munkahelyünk jóval több és más, mint a véletlen műve. Kódolt formában mutatja fizikai, lelki és szellemi állapotunkat. Azt az eszközt kívánom átadni, amivel e kódolt üzenetet megfejthetjük - ez pedig a Feng Shui tudománya, alkalmazva modern korunkra.

Média szereplések

Állandó

Feng Shui Magazin üzleti rovat-vezetője
Life Magazin Feng Shui rovat-vezetője
2003-2006 Meglepetés újság Feng Shui szaktanácsadója
2003-2006 Polgári Otthon Feng Shui rovat-vezetője

Alkalmi

Napi Magyarország, 1999. október 11. - Bruce Lee nem törődött a Feng Shuival
Napi Magyarország, 1999. október 18. – A csinél nincs fontosabb
Downtown News, 1999. október – Feng Shui
Downtown News, 1999. december – Életterünk, mindennapjaink, ünnepeink
Manifesztum, 2000. április – Tavaszi nagytakarítás
Manifesztum, 2000. november – Szívcsakra erősítés Feng Shuival
Manifesztum, 2001. február – Növények a lakásban
Manifesztum, 2001. március – Állatok a Feng Shui világában
Manifesztum, 2001. szeptember - Tértisztítás
RTL Reggeli, 2001. március 9. - Beszélgetés
XIII. Kerületi Önkormányzat lapja, 2001. április - Interjú
ATV Fecsegők, 2003. október 11. - Beszélgetés
VIVA Plusz Interaktív, 2003. október 20. - Interjú
Radio Extrem, 2003. november 3. - Riport
TV 2 Lazac, 2003. november 20. - Beszélgetés
ATV Fecsegők, 2003. december 19. - Beszélgetés
Radio Extrem, 2004. január 30. - Beszélgetés
Fix Rádió, 2004. augusztus 3. - Beszélgetés
Hálózat Tv, 2004. december 26. - Beszélgetés
Átló, 2005. május - Feng Shui alkalmazása a munkahelyeken
Radio Extrem, 2005. augusztus 20. - Beszélgetés
Pesti Divat, 2005. szeptember - Feng Shui a hálószobában
BpTv, 2005. október 21. - Nap embere a nézők szavazatai alapján
RTL Fókusz, 2005. december 15. - Középületeink a Feng Shui szerint
Budapest Rádió, 2006. március 21. - Színek, öltözködés, Feng Shui
Info Rádió, 2006. december 27. - Tőzsdei előrejelzések és a Feng Shui
BpTv, 2007. január 12. - Könyvbemutató interjú
Blikk Nők Egészség Extra, 2007. szeptember - Egészségerősítő Feng Shui
5 csatorna, 2008. március 27. - Beszélgetés
RTL Klub, Csak csajok 2008. július 2. - Feng Shui és az étkezés

Rendezvények, fellépések

Asia Center
Budapesti Nemzetközi Vásár
Egészség, életmód Fesztiválok
Stella reklámkampány
Vital World

Elérhetőség

Várom mielőbbi jelentkezését!

Halzer Dorottya
06-20-942-7748
info@afengshui.hu
www.afengshui.hu

Telefon: 
+36209427748
Beküldte: | 2008. júl. 14. hétfő - 08:22

Hozzászólások

0 hozzászólás