Fekete-Kiss Sándor
Fekete-Kiss Sándor vagyok. Foglalkozásom, hogy a zenéhez és az énekléshez vezető utat megmutassam az embereknek. Hogy megérezzék, kik ők valójában. Hogy ezáltal a boldogság forrása megnyíljon szívükben, és ezek után soha ki ne apadjon.
Mndezt zeneszerzőként, zenetanárként, hangképző tanárként, előadóművészként teszem.
Eddig Te is csak a fürdőszobában merted kinyitni a hangodat? Pedig nagyon szeretnél énekelni...
Most itt a lehetőség!
Egész életemben foglalkoztatott, hogy milyen módon tud a művészet, a zene hasznos lenni az emberi életben. Miért fontos a művészet, a szépség, az esztétikum? Vajon mit ad a katarzis (görögül megtisztulás, a művészet lélekemelő hatása) az embernek, hogy jön létre? Miért érdemes rááldozni valakinek erre a teljes életét és miért fogadhat el alkotásaiért néha csillagászati összegeket? Miért érdemli ezt meg? Vagy máskor miért nem?
A válaszokat, amiket megtaláltam, a HangDala tanfolyamokban és a Szférák Zenéje koncerteken adom át a embertársaimnak. Azzal, ahogy tanítom a zenét, a zenélést, éneklést, és ahogy alkotom a zenét - a hallgatóságommal együtt.
Az biztos, hogy a művészet, és a zene által, különösen, ha annak megszólaltatásában mi magunk is részt veszünk, egy másik dimenzióba, egy másik világba léphetünk át, ami ugyancsak mi magunk vagyunk, de ahol, úgy tűnik, meg is haladjuk megszokott önmagunk.
Ez olyan, mintha az „istenek birodalmába" lépnénk át, ahol táplálékunk nekünk is a lélek és a szellem ambróziája lesz, a zene csodálatos, beburkoló és mindent átmelegítő hangzatai, ritmusai és ívelő dallamai, a hangzás ősi óceánjának kozmikus hullámverései, aminek felszabadító légkörében kitágul a lelkünk és minden addiginál jobban rádöbbenünk arra, hogy mennyivel nagyobbak vagyunk annál, mint amit sejtettünk.
És ebben a világban, dimenzióban megtapasztaljuk azt az örvendetes tényt, hogy a létezés, tulajdonképpen öröm és boldogság. Pedig ezt a mindennapok küzdelmeiben, szorongásaiban, fájdalmaiban lehet, hogy már rég elfelejtettük.
De amikor a zenében, az énekben felragyog az arcunk, a lelkünk, akkor egy szempillantás alatt eltűnik a sötét felhő, ami létünk napját eltakarta, és újra sütkérezhetünk a zene boldogító napsugaraiban, átmelegedhet a lelkünk, felélénkül a testünk, arcunk sugárzó szépséget kap, és érezzük, hogy megérkeztünk.
Megtaláltuk önnön otthonunkat, ami nem más mint önmagunk belső szentélye, a Középpont. Ez az a szilárd pont, ahonnét ki lehet fordítani a földet sarkaiból, ahogy azt Archimédesz mondta annakidején.
Hát ezért csinálom. Hiszem, hogy csak így van az embernek esélye arra, hogy az életét igazán élhesse. Teremtő, alkotó és befogadó lényünk kibontakoztatása és élményeink megosztása által válhatunk igazán emberré. Lehet, hogy ez a boldogság?
Szakmai önéletrajzomat ezen az oldalon olvashatjátok (Klikk ide).
Hozzászólások
0 hozzászólás