Lélekpár | Önmegvalósítás.hu

Lélekpár

A párkapcsolati fejlődés során eljutnak a lelkek abba a stádiumba, amikor megérzik lelkük hiányzó felének hívó szavát és ezért elkezdik felkutatni Lélekpárjukat.
A Lélekpárok létéről számtalan egymásnak ellentmondó eszme jelent meg, ezért ebben szeretnék fényt mutatni saját tapasztalataimmal és gyakorlataimmal.

Az Isteni útmutatást követve és meditációs gyakorlatokkal kísérletezve jutottam el a Lélekpár-kapcsolatok bevonzásának és kezelésének ősi titkához, amely nem is annyira misztikus, mint inkább komoly önfeltáró és én-tisztító munkát igényel.

A Lélekpárok bevonzása, találkozása, megtartása, a feszültségek oldása a fő témája ennek a tanfolyamnak, de foglalkozunk még az örök hűség, a tantra és a lélekpárok közötti spirituális egyé válás gyakorlataival is.

A Lélekpár témakör megértéséhez az alapokat a Párkapcsolat csomag tartalmazza. Teljes elsajátításához nélkülözhetetlenek azok a meditációk, amelyeket én is évekig gyakoroltam és általuk jutottam el a Lélekpárok megismerhetőségéhez!

A Lélekpár csomag tartalma:

  • Lélekpárunk bevonzása
  • Miért is keressük a lélekpárunkat?
  • Lélekpárunk megtalálása
  • Női, férfi, párkapcsolati én tudatosítása meditáció
  • Női, férfi, párkapcsolati én és minták tudatosítása meditáció
  • Párkapcsolati sérülések
  • Párkapcsolati sérülések feloldása
  • Sérülések feldolgozása meditáció
  • A tökéletes párkapcsolat
  • Van e tökéletes párkapcsolat?
  • A tökéletes párkapcsolat megélésé meditáció
  • Információszerzés a női, férfi, párkapcsolati énünkről
  • A Lélekpárok energetikája
  • Saját nemiségünk feltöltése energiával
  • Női és férfi energiák gerjesztése
  • Ida - Pingala feltöltése
  • Tudatos fejlődés a lélekpár megtalálásához 

15 előadás, 7 meditáció, összesen 7 óra 40 perc hosszúságban.

Ezzel a tanfolyami anyaggal, a meditációk gyakorlásával megtalálhatod és megtarthatod a Lélekpárodat, amihez már most sok boldogságot kívánok!

Szeretnéd megtalálni a Lélekpárodat?

Beküldte: | 2008. júl. 20. vasárnap - 16:08

Hozzászólások

8 hozzászólás
lélekpár
2008. szeptember 17. szerda, 14:53 | Névtelen (útkereső)

Szia, remélem nem baj, hogy ma már másodszor is jelentkezem!

Köszi, de még mennyire hogy szeretném megtalálni a lélekpáromat! Érzem, hogy nincs is olyan
messze tőlem , mert én már rég keresem és érzem is egész közelről,csak nem tudom ,hogy mit
tegyek.

Mióta rátaláltam erre az önmegvalósításra, azóta rengeteget fejlődtem, de még mindig sokat
kell tanuljak. Alig várom, hogy megvehessem a sirály csomagot!

üdv mindenkinek!
palma49

IKerlelkek Lélektárs ?
2009. július 19. vasárnap, 22:44 | Dondo (útkereső)

A széválasztás elött Teremtésben a 2 nem faj egy test,lélekben volt mint Lemúria Atlantiszban férfias,női én.Szerv.Egység rend volt aztán jött a káosz.Robbanás szétválasztás a föld kialakúlt szárazföld természeti csapások,átalakulás ,föld szeletjeire hullott vándorolt.
S hozzá jött idegen vér Dns,vérrel ,egyedek,fajokkal állatok,Angyal keveredett emberi vér faj, rokonnal elszakadt az isteni tiszta szent forrás s tudástól ide kel hazatérnünk ezt keresi mindenki.
"Amíg a kettőt eggyé nem teszitek bizony mondom néktek nem mentek be a mennyek országába.ez az Eredeti Kezdeti 1 Tökéletes Állapotról beszél,ikerlélek ikertárs való egyesülés szex,házasság tudás érzelmek.Elszakadtunk,szétválasztás a fejlődésünk,tanulás tapasztalás reinkarnáció,leszületés újraszületés miatt.szellemi szinten magasabb tudatosság ,értelem képességek,érzelmi ,lelki szint,jellem vonások,természet,technikai szintre érjünk más legyen a fontos mint az érzelem a duáltársunk,család otthon,pl munka,pénz anyag tudomány technika ,utazás szenvedélyek sport.
lélek ,test és szellem egyesülése adja az egészet.
A nő keresi önmaga tükörképét hasonlatosságát férfi nemben ivarszervvel ,lélek szív és szellemben.a leszületéskor ő lehet már néger vagy Arab,Indiai ,kínai sárga ,roma bőrben más város országban más a kora,korban más a nyelv,körülmények kultúra,környezet körülmények identitás s vallás akár.
ezért nem látjátok,lelitek meg ismeritek fel.Mivel a karma leszületések út próbatételein mi is vétünk.
Ezért lehet hogy karma őt ellenség barát rokonunk,feleség testvéri testébe küldi hozzánk körénk közelbe de nem ismerjük fel hogy megtaláljuk,segítsen és hogy rendezzük a karmát mi vagy ők felénk,helyrehozzunk tanuljunk.,az is lehet hogy valaki állati, testbe növény ,kő,fa, születik nem ebbe a korba,szintre tér,dimenzió,bolygóra, és világba.
Amikor a tudati szintünk fejlődünk magasabb lépcsőfokra érünk életünkben ,vagy lejjebb is esünk megrekedünk ,ez nem látszik és következő élet folytatása,meghosszabbításai ismétlések dezsavu,próbatételei,hasonlatosságok ismerős érzések,hegyek,szereplők hozott nem tanult képességek,emlékek jellemvonások ezzel magyarázhatók.
Ezért vagyunk itt mind a többi egy járték tér pk figyelnek,és minden más csak eszköz ezt szolgálja társak,barátok,gépek eszközök,pénz karrier munka,pk kívülről szemlélik a térből mint egy film mozi mi vagyunk a dobozban.
minden egyed,növény faj állatnak ami a földön van egy jele,kód száma hisz ők alkottak,dns minta.Test a léleknek,szellemünk és tudásszintünk,emlékeink előző életbeli hibák,próbatételek megtanultak,megtanultak erények,jótett is fel van írva.Akasha Énok Krónika Léta vize Poszeidon temploma ahol őrzik,mindegy hogy hívják.
Mi csak egy bolygó faj porszemek vagyunk az univerzumban ők vannak voltak itt előbb régebb őta ismerik kivülről befelé az egészet
Ez ki tudja hányadik kor,világ föld és nap,2 volt hányszor lett elpusztítva é onnét számoljuk a kort,napok,időt évek hisz ha nem marad ember ki él,jegyzi akkor ki számolta,jegyezte fel szerintetek.az idő most lehet épp ezért a föld születése teremtésétől számítva ki tudja mennyi.A pusztulás után új kor új faj,egyed újabb kör napár indúlt .
Amikor haza vágyunk Istent keressük ,boldogtalan magányosan, egyedül vagyunk,valójába az ikerlelkünk a tiszta eredeti egység állapotot a romlatlant az egység állapotát ,tökéletességet 1 test 1 lélek.1 cél 1 érzés gondolat vágy.A rendet.
Kezdetben volt a föld az ég és azon csak víz,a tiszta forrás fénylények kék színben úsztak,átlátszó test,erezet jók ,vidámak tisztaszívűek,lelkűek ,kedvesek kreatívak voltak mentesek önzés harag gonoszságtól.Aztán jött egy űrhajó,idegenek Lilit,és az idegentől a gyerekek, beavatkozás a teremtésbe fejlődésbe és lesüllyedtek,a tenger elérhetetlen mélységébe ahol nem látjuk védve voltak,barlangokba tavakba ,hegyek tetejére,fába,delfinek Szíriuszról ,Nibiru élő vizes bolygójáról lehulló törmelékek,élőlények jöttek,tudtak beszélni állatok emberel,idegennel,értetük őket a 3.szemünk s sok képesség megvolt a dns kód ,emlékezet időutazás levitáció,embert segített.
Ádámot Erez bolygón mi sivár volt teremtették.
ék tanították az idegenek állatok.
csabakiralyfi.hu
dudus.hu atlantisz kártya és könyvek.

Az élet ne itt fejlődött ki társteremtés volt miben idegenek gyorsítás genetika dns csavar lánc beavatkoztak kezdtek klónozni,egyedek létrehozni anyagot ásványok szövet gyűjteni késöbb ők hozták ide a matematikát,zenét művészet, csillagászt,orvoslást tudást cserébe elvártak megkövetelve dolgokat míg ott voltak megfigyelni,tanulmányozni és anyagot gyűjteni bányászni.
Ez magyarázza a szervezettséget ,Mérnöki pontosság terv.technika,kidolgozottság matematikai láncolat modellt felépítést az építészetben növények,állat és emberi faj ami odáig nemvolt.
megtervezett fajok.pl dinoszauruszok,ember.
lassú volt az Isteni teremtés és szerződés révén megegyezés beavatkoztak társteremtés gyorsítás.A vér ott romlott el,rontották el ők.
Az állati ösztönök,tulajdonságokat vágyakat,önzést harag nem ismerte addíg a tiszta forrás se birtokot,enyém,tiéd gyilkolást,háborút,rossz jellemet acsarkodást hazugság s rablást.óriások,angyalok,démonok,dínók,idegen faj ,állati vérrel,óriások, keveredett ,hált az emberi faj.
Egyiptom piramisok fáraóinál olvashatod.
olt aki férfi volt nőies fáraó kiszedett szemöldök csupasz test ,pacsuli,onnét a homo és bisexulaitás az idegenek szolgái ,stb voltak.
Lemúria is tiszta forrás, társadalom volt.

Búrákban hatalmas, nagy, kisebb nyitható üvegezett fém,zárható kapszullák ,házak,egységek,hozták le az egyedeket amiket figyeltek hogy viselik a klímát ,éghalat viselkedést beilleszkedés egymást tápláléklánc nem ment csak úgy hogy ők beprogramozták átalakították magukat a változó éghajlati viszonyokhoz,stb hisz az idegenek se bírtak ki piramis,űrhajó ruha nélkül meglenni,kint lenni,öregedtek.Ezer évekig éltek ők kint ahonnét jöttek.
Sok faj megvadúlt elfajzott ,megsérült elpusztult egymást felfalta ,támadta ,össze vissza keveredett önkényesen,mutálódott,el agreszívabb lett ,bántották elűzték egymást ,elvéve területét,kicsinyét táplálékát,a békés együttélés ott se ment.szóval lassú volt a véglegesen kialakult bevélt egyedek szintje száma és az összeszoktatás folyamata sok világ,faj egyed pusztult el addíg sok kor volt.
Ré kellett nézni a teremtésre gondoljatok bele ha több a gaz mint a gyömö9lcs ha több a romboló egyed mérgező növény,ragadozó romboló ember száma mint a hasznos,építő ,teremtő pl lepke,méh,delfin,vagy az agresszív falánk dinoszaurusz és az túl sokat eszik,túl szaporodik vagy a másik fajé akkor kibillen az egyensúly beáll a krakk pusztulás . S eltűnnek örökre végleg egyedek ,fajok végleg velük a táplálékuk áltatok,növények klíma minden megváltoztatnak.A többiből túl sok lesz,az mutálódik fajzik fejlődik tovább viszi tovább az Evolúciót.
Azóta is ránk néznek.felügyelik a rendszerünket az övéket hisz ők alkották mint Társteremtők.
A Biblia ,Egyház szép mesét adott be de a logika talált dolgok,látottak miket érintünk a tények a kézzel fogható valóság itt van.
Az eredet,kezdet tökéletes isteni tiszta jóságos makulátlan cseppje magja tengerben lett elrejtve óceán a föld méhében.mélyén barlangokban,járatok,épületek piramisok,a jég alatt el van dugva emberi szemnem láthatja szét lett szórva.növények egyes állatok onnét megmaradtak.így pár madár delfinek,bálnák ,tengeri lények fajok az 1 teremtés része.a föld a víz az ég is.Ami kidolgozottabb matematikai rendszert képvisel az az 2.idegenek munkája.A légkör a szárazföld annak növényei a tudás technika épületek minden más tőlük való,ered.Remélem segíthettem.
hogy megértsük megismerjünk másokat elöbb magunkat kell a történelmet születést a kezdetet.Ennek a fényében másképp látok ma dolgokat .
Már értem az mi ma bánt ,rossz látni,érezni,kapni olvasni hallani dolgokról mit az ember tesz,okoz csinál,mond szól,alkot meg okozata következmény hisz belőle indúl ki,ered s ott ér véget, rossz nem most lett alakult ki erőszak,zsarnokság lopás ,kegyetlenség,önzés hazugság ártó romboló természet érzések,gondolatok,szavak és hatások,a sok meleg,bisex homo,perverzitás ká ,hanem vissza lehet vezetni az evolúcióba történelem Egyiptomtól.
dondo

tévedés
2010. augusztus 15. vasárnap, 18:59 | luci (útkereső)   Előzmény

A lélekpár nem tükörkép hanem kiegésziti a másikat. Együtt alkotnak egy egészet. Ami az egyik fél gyengesége az a másig erőssége. Igy erösitik egymást igy tudnak fejlödni. Folyamatosan tanitják egymást. Egymásbol táplálkoznak. Nincs szügségük családra teljeseg és egészek gyermek nélkül. Nem érzik egy harmadik hiányát.

tévedés
2010. augusztus 15. vasárnap, 19:02 | ghjl (útkereső)   Előzmény

A lélekpár nem tükörkép hanem kiegésziti a másikat. Együtt alkotnak egy egészet. Ami az egyik fél gyengesége az a másig erőssége. Igy erösitik egymást igy tudnak fejlödni. Folyamatosan tanitják egymást. Egymásbol táplálkoznak. Nincs szügségük családra teljeseg és egészek gyermek nélkül. Nem érzik egy harmadik hiányát.

Tévedés?
2010. október 11. hétfő, 9:38 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

A tükörképem nem olyan mint én, hanem pontosan az ellentétem, ha nekem a jobb oldalam tökéletes, és a baloldalamon van egy szépséghibám, akkor a tükörképemnek pontosan a bal oldala tökéletes, és a jobb oldalán van a szépséghibája, tehát ketten együtt vagyunk egyensúlyban, kiegészítjük egymást.
Abban a pillanatban, amikor rá találok a lélektársamra, nincs szükségem sem szülökre, sem barátokra, sem gyerekekre. Mondom abban a pillanatban. De ez nem egy állapot, hanem egy folyamat, ami szüntelenül mozog, kavarog, változik. A kettőböl három lesz, utána vagy négy, ami kétszer kettő, vagy újra lecsökken kettőre. Müller Péter ezt nagyon szépen leírta az egyik könyvében.

Ugyanolyan de mégis különböző. Ugy érzem megtaláltam.Mellette
2010. december 11. szombat, 18:18 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Ugyanolyan de mégis különböző.
Ugy érzem megtaláltam.Mellette önmagam lehetek. Érdekesen találkoztunk. Menekültem előle. Sok megoldandó feladatom volt, de már az Úton voltam.
Menekültem, az égiek folyamatosan visszavittek. Max 10 naponta belebotlottunk egymásba.
Reinkarnációkon vettem részt, mert házasságomat meg akartam érteni.
Megértettem. Angyalok megmutatták hogy a nagy problémák a gyerekkoromban vannak.
Ott is elkezdtem a megbocsátást utazások alkalmával.
Közben olyan problémák jöttek, hogy hozzá menekültem.
Mióta magamtól keresem, nincsenek problémák.
Tudni kell házasok vagyunk, 3-3 gyerek.
soha eszünkbe nem jutott, más arcot mutatni, őszinték voltunk.
Rájöttünk a gondolkodásunk ugyanaz.12 évvel idősebb. 5 nappal van később a szülinapja.
Állandóan dicsér, de őszinte. Néha egóm még dolgozik, a multkor meg akartam győzni magam, nincs rám szüksége, elvégre családunk van. Hagyott küzdeni, mert érezte. Délben villámcsapásként jött békés hangulat, első gondolat, várom, lássam.
Soha nem beszéltem neki ikerlélekről, ne kavarjam be. Mit keres bennem, azt mondta: Önmagamat, aki pont olyan mint én.
Viszont különbözünk sorsban. Tele volt az életem problémával, a gyerekkor is.
Ő burokban nevelkedett.
Azt hiszem ez az, amikor nem kell mindent párhuzamosan megélni, mert így mind a két féléről van tapasztalat.
A folytatást nem tudom. Borítani nem is akarunk, ikerlélek ikerlélekért amúgy sem hagyja ott a párját.
Remélem az angyalok ezt is megoldják, ahogyan mindig visszavittek hozzá. Fél évig.

Ez az én véleményem, lehet, hogy nem igaz.
2010. október 11. hétfő, 10:09 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

"az is lehet hogy valaki állati, testbe növény ,kő,fa, születik nem ebbe a korba,szintre tér,dimenzió,bolygóra, és világba."
Biztos, hogy ember ezen a bolygón, és a közelemben van, ha úgy döntött, hogy testbe születik, de lehet, hogy most nem kisért el. Az is lehet, hogy azonos nemű, és a testvérem. Az nem lehet, hogy azonos nemű és a párom. Előre megválasztjuk a szerepeket, lehet hogy ebben az életünkben nem akarunk boldogan élni amíg meg nem halunk, lehet, hogy sokat akarunk tapasztanli, tanulni, sok a ledolgozni valónk, a lelki párunk úgy segít, hogy bánt minket.

Az enyém már megvolt
2012. november 13. kedd, 13:36 | Látogató   Előzmény

Már bocsánat, de még életemben nem olvastam ekkora butaságot! Hogyan tudnánk sorsfeladatainkat megoldani egy faként? , hacsak nem a türelmet tanulod több száz éven keresztül ... :)
Elsődleges feladatunk a demonium legyőzése, vagy érzelmi gátjaink feloldása a megértésen keresztül, de aki magába néz és logikusan átgondolja, úgyis tudja...
A lélekpárok megérzik és felismerik egymást. A másikban nem bántani akarják önmagukat,hanem szüntelenül emelni...
Én az enyémet még tizenéves kölyökként láttam, de már előtte 2 héttel megéreztem a "valami jelentős dolog fog történni"-t. Öröm, kíváncsiság, majd ki bújtam a bőrömből, csak nem tudtam a helyére tenni. Amikor megláttam azonnal felismertem, annak ellenére hogy azelőtt sosem láttam. (Az ember egyszerűen tudja,nincs tévedés.) Külsőre is hasonló mint én,de egyikünk sem volt felkészülve. Komoly trauma ért amikor elment. Sok év telt el mire szembe tudtam nézni ezzel, ráadásul nekem is vannak még problémáim, de már keresem, mert "belülről kell", annak ellenére hogy nem akarom! :)