Az öngyógyítás képesség. Tanuld meg használni! | Önmegvalósítás.hu

Az öngyógyítás képesség. Tanuld meg használni!

spiritualisFejlodes.jpg

Örömmel jelentjük be, hogy egy új programmal bővül nemsokára a kínálati palettánk, ami a már meglévő vendégeink ötleteiből született meg.
Sok beszélgetés előzte meg a program elindítását, aminek áldásos eredményeképpen felismertük a titkot, ami a nagyon fontos igények mögött áll.

A program a daganatos betegek, illetve a már hosszú ideje mély depresszióban szenvedő betegek köré rajzolódott ki. Alapja a mély lélek- gyógyászat, hozzáértő szakemberek segítségével, akik nagy örömmel vállalták a bölcsességeik és a tudásuk megosztását minden érdeklődővel, aki úgy érzi, hogy elege lett és torkig van az őt kínzó betegségek, nyomasztó szenvedéseiből. A daganatos betegségből kigyógyult emberekkel is megismerkedhetnek az érdeklődök.

A program nem a hagyományos orvoslási módszert alkalmazza de nem is zárja ki egymást . Talán az a helyes kifejezés ,hogy egy hidat építünk a kettő között. Olyan információkhoz juthatnak az érdeklődők amit egy hagyományos intézetben nem kaphatnak meg . megtanulhatják a saját betegségeiket meggyógyítani az öngyógyítás ősi tudásának elsajátításával.

Minden alkalommal egyre beljebb jutunk a lélek misztériumába ahonnan a beteg képes egy világos képet alkotni a betegsége kialakulásának okairól. Itt szerzi meg a tudást az öngyógyítás módszereiről. És így az életének a további alakulását illetve a saját gyógyulását innentől kezdve már ő maga irányítani tudja.

Jó tudni, minden esetben ,hogy a betegség az információ hiányát jelenti, azaz a kellő tudás hiánya miatt hal meg annyi ember feleslegesen, miközben mindenki a teremtés óta önmagában hordozza az öngyógyítás képességét.

Akár a daganatos ,akár a depressziós betegségről beszélünk az általunk kínált módszerrel ma már nagyon sok ezerre tehető azon emberek száma akik végig csinálták, és bizony egytől –egyig arról számolnak be, hogy az életük teljes átalakuláson ment keresztül a betegségük kínálta esély által. Ugyanakkor mindenki elismeri. hogy világnézetük, szemléletmódváltás együtt jár a gyógyulással. Ez röviden az információk utáni kutatást igényli. Ha eléggé motivált az élni akarásunk nincs olyan betegség ami el tudna bennünket pusztítani. Eme rejtélyes világba szeretnénk bevezetni azon betegeinket és hozzátartozóikat akik úgy érzik, hogy a fájdalom a szeretett személy elvesztése miatt elviselhetetlenné teszi a mindennapjaikat.

Aki egyszer részt vett egy ilyen típusú, a betegség mély, lélekszintű gyógyításán, azt az így szerzett élménye élete végéig elkíséri és segíti.

Kiegészítés képen, a lélekterápia és a pszichoterápia csak a köztudatban egy és ugyanaz . A csoda, ilyenfajta félreértések mögött rejlik.

Beküldte: | 2010. febr. 15. hétfő - 00:08

Hozzászólások

0 hozzászólás

Feliratkozás Hírlevélre