Önismereti utunkon rendkívül fontos, hogy mindig őszinték legyünk magunkkal szemben. De vajon a külvilág felé is mindig őszintének kell lennünk? Mindenkor vállaljuk és mondjuk ki az igazságot, még akkor is, ha ezzel hatalmas fájdalmat okozunk szeretteinknek? Hogyan vállalhatjuk ennek felelősségét és ki viselje a lelki terhet?
Ugyanis amikor kimondunk egy igazságot (vélt igazságot), akkor annak feldolgozási terhét is átadtuk a másik embernek. Mit kezd vele? Tud vele mit kezdeni? Fel van készülve a teher vállalására? Képes feldolgozni a vele járó fájdalmakat? ...és ha nem, az mennyire a mi felelősségünk?
Lehet-e úgy őszintének és tisztának maradni az úton, hogy ezzel a legkevesebb kárt okozzuk a környezetünkben?
