önértékelés | Önmegvalósítás.hu

önértékelés

2017. jún. 24. 09:00
2017. jún. 24. 17:00
Kezdődik: 2017. jún. 24. szombat 09:00
Budapest, workshop, Kissné Weidinger Veronika

A most követező Ön-Értékelés workhsop-on kis létszámban dolgozunk, hiszen a fő cél, hogy maximális figyelmet kapjon minden résztvevő a nap során, ezért nem lépjük túl a 4 fős keretet.

Kinek szól a tréing nap?
Ha úgy érzi, hogy még mindig küzd az elfogadásért, ha nincs tisztában azzal, hogy mely tulajdonságokra támaszkodhat a mindennapokban erősségként, ha bűntudat, vagy önmegvetés gyötri, valamint, ha az alábbi pontok közül, akár többet is felismer életében, akkor ez a workshop sokat könnyíthet a helyzetén:

- ha nem értékeli önmagát
- ha nem ismeri el az értékeit

Helyszín:

Napszikra Stúdió
Bajnok u. 1
Budapest 1062
2016. nov. 05. 19:00
2016. nov. 05. 21:00
Kezdődik: 2016. nov. 05. szombat 19:00
Budapest, előadás, Huszti Sándor

Sokan szenvednek az önbizalomhiánytól, pedig értékes, szerethető emberek, sok tudással és jósággal. Az önbizalomhiány egyrészt gyerekkori lelki sérülésekből, másrészt a hiányzó önértékelésből, önelfogadásból fakadhat.
A hiányzó önértékelésnek és a gyerekkorban elszenvedett traumáknak számos következménye lehet:

  • Nem bízol magadban, nem hiszel a tudásodban, képességeidben, pedig már sokszor bizonyítottál.
  • Hiába dícsérnek, az mintha leperegne rólad, bezzeg a hibákat egyből észreveszed és felnagyítod!
  • Mindig bevonzol egy kritizálót, akinek sehogyan sem tudsz megfelelni!
  • Habár mindent jól csinálsz, a végére csak elszúrod a dolgokat, mintha átok ülne rajtad!
  • Nem tudod megvédeni a határaidat, rendszeresen bevonzol elnyomó vagy élősködő személyiségeket. 
  • Nem találod a helyedet, nem ismered az utadat, pedig érzed, valami dolgod lenne a világban!
  • Nem érzed magad elég erősnek, nincs hited és kitartásod.
  • Kényszeresen bizonygatod nagyszerűségedet, előtérbe helyezed sikereidet, küzdesz az elismerésért.
  • Hiába a maximalizmusod és bizonyítási kényszered, még így sem érzed magad elég jónak!

Mint látod, igen sokféle módon nyilvánulhat meg az, ha nincs helyén az önértékelésed vagy sérült gyerekkorban az önbizalmad, önbecsülésed.

Helyszín:

Sóter Ezoterikus Klub és Teaház
Dessewffy u. 53.
Budapest 1066
2016. okt. 22. 10:00
2016. okt. 23. 17:30
Kezdődik: 2016. okt. 22. szombat 10:00
Budapest, tanfolyam, Huszti Sándor

A szeretet valóban az egyik legnagyobb erő, amely hatással van az emberi kapcsolatainkra és benne, az Önmagunkkal való kapcsolódásra. Evilágba leszületésünk óta ki vagyunk éhezve a szeretetre, mert ezt nem tudtuk megadni magunknak. Ezerrel kötődünk mindenkihez, akitől egy csepp szeretetet kaphatunk, vagy akár csak remélhetünk! A szeretet olyan a lelkünknek, mint a testnek a víz. Ha nem kap belőle eleget, akkor kiszárad!

Viszont ahhoz, hogy szeretni tudd magad, először el kell tudni fogadnod magad. Az elfogadás a szeretet előszobája. Nincs szeretet elfogadás nélkül és nincs önszeretet önelfogadás nélkül.

Az Önelfogadáshoz meg kell nyílnod, mert becsukott, zárt szívvel sem elfogadni, sem szeretni nem lehet.

Helyszín:

Van Egy Hely Életenergia Központ
Rökk Szilárd u. 11. 11-es csengő, bejárat az udvarból
Budapest 1085
2016. nov. 19. 10:00
2016. nov. 20. 17:30
Kezdődik: 2016. nov. 19. szombat 10:00
Budapest, tanfolyam, Huszti Sándor

Az önbizalom tartást, magabiztosságot ad, mert tudod ki vagy, mennyit érsz, mire vagy képes.
Ezáltal tudsz hinni magadban és ez az erő nagyban javítja az esélyeidet a siker eléréséhez, hiszen általa vagy képes kihozni a maximumot magadból. 

Azonban nem mindenkinek van elegendő önbizalma és a kishitűség mögött többféle ok is állhat:

Helyszín:

Van Egy Hely Életenergia Központ
Rökk Szilárd u. 11. 11-es csengő, bejárat az udvarból
Budapest 1085
2015. nov. 06. 18:00
Kezdődik: 2015. nov. 06. péntek 18:00
Szekszárd, előadás, Huszti Sándor

Az önismeret eszközével nem csak a lelki problémáinkat tudjuk orvosolni, hanem a tükrözés elvét használva és tudatos döntéseket hozva még a sorsunkat is képesek vagyunk irányítani. Aki elkezdni Önmagán keresztül látni és alakítani a világát, az bármilyen mélyen van most, ki tud mászni a gödörből és elérheti a legnagyobb céljait is.

Ehhez három dologra van szükséged: Motiváció a fejlődésre, változásra. Igaz önismereti látásmód és működőképes gyakorlatok. Sok-sok gyakorlás, az eredmények elismerése.
Azt látom, hogy aki ezeket befekteti, az pár év alatt megtalálja az élete útját, a belső erejét, tudatosságát, bölcsességét és önállóságát.

Előadásomon az önismeret legfontosabb elveiről, eszközeiról és megoldásairól fogok beszélni, valamint szívesen válaszolok a Téged érdeklő kérdésekre is.
Szeretném megtalálni azokat az embereket, akikben valóban megvan a nyitottság és fejlődőképesség erre a csodálatos belső útra!

Helyszín:

Mézesmadzag cukrászda
Béri Balogh Ádám u. 42
Szekszárd 7100

Tauszig Klára vagyok és a kineziológia One Brain ágával foglalkozom, a módszer nemzetközi okleveles hivatásos képviselője (konzultáns facilitátora) vagyok.
2005-ben találkoztam először ezzel a területtel és ez a találkozás bizony döbbenetes volt. Azonnal éreztem (a saját bőrömön), hogy a kineziológia segítségével egy-egy személyes gond milyen gyorsan és kíméletesen kezelhető. Lenyűgözött a hatékonysága, és az a hihetetlen testi, lelki és szellemi fejlődés, ami elérhető a segítségével.

Az önbizalom tartást, magabiztosságot ad, mert tudom ki vagyok, mennyit érek, mire vagyok képes. Ezáltal tudok hinni magamban és ez az erő nagyban javítja az esélyeinket a siker eléréséhez, hiszen általa képesek vagyunk a maximumot kihozni magunkból. 

Azonban nem mindenkinek van elegendő önbizalma és a kishitűség mögött többféle ok is állhat:

Helyszín:

Budapest
2015. ápr. 10. 18:00
2015. ápr. 10. 18:00
Kezdődik: 2015. ápr. 10. péntek 18:00
Budapest, tanfolyam, Huszti Sándor

Az önbizalom tartást, magabiztosságot ad, mert tudom mennyit érek, mire vagyok képes. Ezáltal tudok hinni magamban, képességeimben, tudásomban. 
Egy olyan belső erőt, bátorságot ad az önbizalom, amellyel érezzük, hogy képesek leszünk véghez vinni amibe belevágtunk. Az önbizalom által hiszünk magunkban, a saját tudásunkban, képességeinkben, teljesítményünkben. Ez a belső hit és erő nagyban javítja az esélyeinket a siker eléréséhez, hiszen általa vagyunk képesek kihozni magunkból a maximumot. 

Azonban nem mindegy, milyen áron szerezzük meg az önbizalmat!

Helyszín:

Magnetház
Andrássy út 98.
Budapest 1062
2014. dec. 07. 18:00
2014. dec. 07. 20:30
Kezdődik: 2014. dec. 07. vasárnap 18:00
Budapest, előadás, Huszti Sándor

Vannak kérdéseid az önismeretről?
Keresed az utad, nem tudod merre menj?
Konkrét tanácsokra van szükséged?
Szeretnéd megismerni magad, de nem tudod hogyan kezdj neki?

Az előadáson beszélek az önismeret útjáról, milyen módszereket használunk, valamint milyen eredményekre (és nehézségekre) számíthatunk.
A kérdésekre szívesen válaszolok, egy interaktív, beszélgetős estre számíthatsz. Ha vannak kérdéseid, de nem akarod mások előtt feltenni, akkor írd össze és az elején vagy a szünetben ideadod nekem.  :-)

Helyszín:

Van Egy Hely életenergia központ
Rökk Szilárd u. 11. Fszt. 1. (11-es kapukód)
Budapest 1085
2014. nov. 29. 10:00
2014. nov. 30. 17:30
Kezdődik: 2014. nov. 29. szombat 10:00
Budapest, tanfolyam, Huszti Sándor

Az önbizalom tartást, magabiztosságot ad, mert tudom ki vagyok, mennyit érek, mire vagyok képes. Ezáltal tudok hinni magamban. Egy olyan belső erőt, bátorságot ad nekünk, amellyel érezzük, hogy képesek leszünk véghez vinni amibe belevágtunk. Az önbizalom által hiszünk magunkban, a saját tudásunkban, képességeinkben, teljesítményünkben. Ez a belső hit, erő nagyban javítja az esélyeinket a siker eléréséhez, hiszen általa képesek vagyunk a maximumot kihozni magunkból. 

Azonban nem mindegy, milyen áron szerezzük meg az önbizalmat!

Helyszín:

Budapest
Tartalom átvétel