Szituációs homeopátia | Önmegvalósítás.hu

Szituációs homeopátia

2010. dec. 11. 09:00
2010. dec. 12. 17:00
Kezdődik: 2010. dec. 11. szombat 09:00
, tanfolyam, Árendás László

A krónikus állapotok homeopátiás kezelése.
Szerválasztás az ásványi, növényi és állati létből fakadó szituációk és érzetek visszatérően hibás értelmezésének megvilágítása alapján.
A királyságok Materia medica-ja.

Hahnemann jól tudta, hogy a megfigyelések alatt álló tüneteket nem a betegség okozza, hanem az „emberi belső egészség működésének megváltozása, rendellenessége”.
Azért, hogy e változás lényegét pontosabban megfogalmazhassa, bevezette az „életerő” fogalmát:

„Az egészséges emberi szervezetben szabadon működik a materiális testet, organizmust is átható, szellemi természetű, dinamikus életerő (autokrácia).”

Az életerőn tehát olyan „energikus struktúrát” értünk, amely minden emberben létezik, és „belülről”, mint valami láthatatlan erő, az összes életműködést irányítja: ennek következtében az ember addig egészséges, amíg az életerő az emberi belsőt egyensúlyban tartja.
Ha kívülről túl sok erős, zavaró hatás éri az életerőt (pl.: pszichés faktorok: bánat, düh, csalódás; vagy fizikális sokkhatások: elesés, sebesülés, időjárás változás) akkor bomlik az egyensúly.
Ez az „elállítódás” kívülről csak indirekt módon, betegségi tünetek formájában jelenhet meg (pszichikai, vagy fizikai közérzetváltozások formájában).
A hirtelen fellépő félelmek, féltékenységi rohamok, az önbizalom hiánya, a heves dühkitörésekre való hajlam, de ugyanúgy a fejfájás, hasfájás, hasmenés, a lábak elnehezedése és sok más tünet, mind – mind a belső zavar jelei.
Az egészségről, erről a ritka kincsről csak akkor beszélhetünk, ha a beteg teljes „egészében” jó érzi magát, teste, lelke és agya összhangban működik. A homeopátiás szerek az életerőre hatnak. Az életerő fogalma nem áll ellentétben a klasszikus orvostudomány elképzeléseivel, hanem lényegesen kiterjeszti azt.

Így például a klasszikus homeopátia szerint, a betegséget kiváltó ok nem elegendő ahhoz, hogy valaki megbetegedjen, a betegség csak akkor lép fel, ha ezek a tényezők az életerőt mélyen megzavarják.

„Csak a megbetegedett életerő képes előhívni a betegséget az emberi szervezetben”

Írja Hahnemann, és ezzel megmagyarázza azt a gyakran előforduló jelenséget, amikor egy édesanya egészséges marad annak ellenére, hogy influenzában szenvedő családját ápolja. A szervezet ellenállóképessége tehát nem más, mint az életerő megnyilvánulása, s így szoros kapcsolatban áll magával az élettel. A halott testnek nincs már ellenállóképessége, sem pedig életereje, s újra „kémiai alkotórészeire” bomlik fel. Az ember ezért több, mint pusztán a teste, miként az egész is több, mint a részek összessége, tehát az ember nem más, mint a testében működő életerő megnyilvánulása.
A mai orvostudományban az uralkodó szemlélet az embert, mint anyagi lényt fogja fel, és ez annak a világképnek a jellegzetessége, amelyet a klasszikus fizika, a newtoni törvények alakítottak ki. A modern fizika, amely megváltoztatta világképünket – s aminek már nem az anyag áll a középpontjában - , segíthet nekünk abban, hogy az életerő fogalmát pontosabban meghatározhassuk.

Előadó: Árendás László


Kezdődik:
2010. dec. 11. szombat 09:00

Vége:
2010. dec. 12. vasárnap 17:00
Elérhetőség
Előadó: 
Árendás László
Telefon: 
+36305801315
Telefon: 
+36309484360
Beküldte: | 2010. aug. 22. vasárnap - 16:37

Hozzászólások

0 hozzászólás