Szilveszteri Integrál Tábor 2013. december 27. - 2014. január 2. | Önmegvalósítás.hu

Szilveszteri Integrál Tábor 2013. december 27. - 2014. január 2.

2013. dec. 27. 12:00
2014. jan. 02. 16:00
Kezdődik: 2013. dec. 27. péntek 12:00
, tábor, Gánti Bence

Kedves Érdeklődő!

LÉLEKMOZGÁSOS tábort szervezünk ünnepi hangulattal a szilveszteri átlépésre. Az újévbe a belső énünk táncával mozgunk át. Nincs szerep. Programozó pillanatok. Az újév első pillanata lenyomat a jövő évre. Ez Önmagad éve lehet: Lélekmozgás (Shakti) a Tudatosság (Shiva) terében.

A tábor nyitott minden érdeklődő számára!
Facebook eseményoldal: https://www.facebook.com/events/176970685841099/?fref=ts

TARTS VELÜNK, S TÖLTSD 2014 SZILVESZTERÉT JÓ CSAPATBAN!

Az integrál tábor egy gyógyító és felszabadító tér, amely a fejlődni vágyó, tudatos felnőtt embereknek való. A lélektani kikapcsolódás egyik legjobb és legigényesebb formája. A kikapcsolódás az elme és a feleslegek elengedésével a lélekközéppontba való visszatalálással jön meg. Ekkor a szépség és az ember pozitív állapotainak a szentélye nyílik ki, ahol kierősődik az érzékelés, és szentté válik a kapcsolat. A latin "vakáció" "kiüresítés"-t jelent, ugyanazt, amit a japán "zen": üresség. Az egótól való megüresedés és betöltekezés a lelkünkkel. Ez a belsőleg kielégítő vakáció. Az egónk bilincseiből kioldódva lelkileg szabaddá válunk. Ezt hintjük meg egy a szilveszteri ünnepélyességgel.

Az ilyen elvonulások korábbi beszámolók szerint hónapokra feltöltik a résztvevőket.

Garantáljuk, hogy ezen 7 nap alatt
- kikapcsolódsz, fellazulsz,
- szíved felenged és megtelik melegséggel,
- hasonló emberekkel összetalálkozásokat élsz meg.

A PROGRAMOK
- 2014-re rákészítő csoportgyakorlatok majd lélekmozgás
- Megosztások, flow-folyamatok
- Meditáció és jóga
- Spirituális énekek és dobok
- Zsongás a térben, kisimult arcok
- Érintkezés természettel, szűz csend
- Termálvízben merítkezés

A tábor harmonikusan ötvözi a kikapcsolódást és az Integrál Életmódtábort, a lelki és szellemi fejlődés, és transzformáció holisztikus megközelítésében. A tábor elemei sugallatokat hordoznak: az adott programok mellett a napirend, az éjjelek és nappalok ritmusa, az evés és az együttléti formák megsejtetik az integrál élet ízét.

A TÁBORT TARTJA
A tábort és a gyakorlatokat Gánti Bence integrál szemléletű pszichológus, lelki tréner tartja, beválasztott segítők és szervezők segítségével.
Gánti Bence biztosítja, hogy a kinyílás folyamatai megtörténjenek azokkal, akik eljönnek. Bence a lélektant a magasabb emberi értékek szolgálataként látja.
Utazásai során iskolázták magyar pszichoterapeuták, buddhista szerzetesek és gyógyítók Ázsiában, holisztikus terapeuták Kaliforniában, és közép-ázsiai sámánizmust képviselő gyógyítók Eurázsiában. Egy holisztikus metódust közvetít, összhangban a globális kor igényeivel. Bence tiszta tudatosságal gyakran a pillanatból dolgozik a helyzetnek megfelelő módszert választva be a térbe az ott lévők számára. Megközelítése kompromisszum-mentes, amely az illúzió fátylait átvágja. A résztvevők belső spirituális érzékenységét és egymáshoz való kifinomult kapcsolódását segíti megnyitni. Olykor lehetőséget ad egyéni átdolgozásoknak is.

A HELY
Az Öko-Park® Panzió - Magyarország első minősített allergénmentes szálláshelye - Szarvaskőben a Bükki Nemzeti Park szívében egy idillien szép, erdők és hegyek övezte érintetlen völgykatlanban fekszik.
Szubalpin klímával, változatos élővilággal, védett növényekkel, különleges ásványokkal a Szarvaskői várrom és az Eger-patak ölelésében Eger mellett 10 km-re várja a természet szerelmeseit.

Szállás: Az Öko-Park Panzió 13 szobájában összesen 35 fő számára kínál kényelmes és egészséges elhelyezési lehetőséget. A szállás zárt parkolójában a gépjármű biztonságosan elhelyezhető, azonban az Öko-Park a tömegközlekedéssel érkezők számára is könnyen elérhető, buszmegálló és vasútállomás öt perc sétára található. Elszállásolás: 2, 3 és 4 ágyas szobákban, biomatraccal ellátott ágyakkal.
A tábor helyszínének linkje: http://www.oko-park.hu/

IDŐPONT, RÉSZVÉTELI DÍJ, JELENTKEZÉS
Időpont: 2013. december 27. - 2014. január 2., péntektől csütörtökig, 7 nap (6 éjszaka)
Létszámkorlát: 32 fő
Részvételi díj:
"Kellemes társalgó" szoba 4 ágyas 75.000 Ft/fő
"Baráti odu" szoba 3 ágyas 79.000 Ft/fő
"Privacy max" szoba 2 ágyas 84.000 Ft/fő

Az ár tartalmazza a szállás, az étkezés (beleértve a szilveszteri extra vacsorát és pezsgőt is), valamint a program díját.

A részvételi díjat két részletben kérjük megfizetni:
I. részlet - 28.000 Ft a jelentkezéssel egyidejűleg, átutalással az Integrál Impulzus Kft. 11600006-00000000-33732488 számú számlájára.
II. részlet - a részvételi díj fennmaradó összege a szobaár alapján, készpénzben a táborban.

Figyelem! A jelentkezés, ezáltal a helyed az I. részlet befizetésével válik érvényessé és lemondás esetén nem jár vissza.

Jelentkezés: érkezési sorrendben, a szabad helyek függvényében Harkai Szilvinél, harkai.szilvia@integralakademia.hu

Szeretettel: Gánti Bence és az Integrál Akadémia szervező csapata

Előadó: Gánti Bence


Kezdődik:
2013. dec. 27. péntek 12:00

Vége:
2014. jan. 02. csütörtök 16:00
Elérhetőség
Beküldte: | 2013. nov. 25. hétfő - 11:56

Hozzászólások

0 hozzászólás