Spirituális elvonulás | Önmegvalósítás.hu

Spirituális elvonulás

2013. jan. 04. 09:00
2013. jan. 08. 16:30
Kezdődik: 2013. jan. 04. péntek 09:00
Balatonederics, tábor, Huszti Sándor

Régóta tervezzük már, hogy egy ütős spirituális gyakorlást tartunk, csenddel, jógával, transszal, diáddal és rengeteg meditációval, kontemplációval. Most eljött az ideje, és ha a világvégét is túléljük, akkor ez egy igazán erős kezdése lesz a jövő évnek!
Ezt az 5 napot a világtól távol, csak a spirituális fejlődésünknek szenteljük. A programban lesznek irányított részek és intuitívan megélhető napok is, amikor már kellően belemelegedtünk és belülről érezzük, hogy merre vezet az út.

Az elvonulásra csak olyanok jelentkezését várom, akik tapasztaltak már önismeretben, meditációban és nem rettennek meg a mélyebb megnyílásoktól, változásoktól sem! Akit nem ismerek korábbról, annak a jelentkezését csak egy rövid elbeszélgetés, állapot felmérés után fogadom el.
Megértéseteket köszönöm!

Ha úgy érzed, hogy Neked szól ez a program, akkor mielőbb jelentkezz, hogy a létszám alapján megtaláljuk és lefoglalhassuk a megfelelő szálláshelyet!

Az 5 napos program ára /szállás és étkezés is benne van/: 37 eFt.

Várlak szeretettel!
Huszti Sándor

Előadó: Huszti Sándor

Helyszín:
Balatonederics, Petőfi u. 29.
Térkép

Kezdődik:
2013. jan. 04. péntek 09:00

Vége:
2013. jan. 08. kedd 16:30

Helyszín:

Petőfi u. 29.
Balatonederics
Elérhetőség
Előadó: 
Huszti Sándor

A jelentkezés lezárva.

Beküldte: | 2012. nov. 30. péntek - 10:08

Hozzászólások

0 hozzászólás

Feliratkozás Hírlevélre