Intenzív Asztrológia tanfolyam | Önmegvalósítás.hu
Program típus
Tantra este Edinával
Budapest
workshop okt. 24. 18:00
szombat
Tantra este Edinával
Budapest
workshop nov. 07. 18:00
szombat

Intenzív Asztrológia tanfolyam

2010. febr. 11. 18:00
2010. febr. 11. 20:00
Kezdődik: 2010. febr. 11. csütörtök 18:00
, tanfolyam, Gál Judit

Gál Judit asztrológus által kidolgozott intenzív, rendhagyó formájú asztrológiai képzés, a mai kor igényeihez igazítva. Kiknek ajánlom az intenzív asztrológia tanfolyamot? Ez a tanulási forma leginkább olyan hallgatóknak alkalmas, - akiknek kevés az ideje -akik nem szeretnének egy (majd még két-három) évet erre szánni, illetve akik tudják magukról, hogy a kitartás hiányzik fő erényeik közül - akiknek indíttatásuk van felfrissíteni, vagy rendszerbe foglalni már megszerzett ismereteiket - akik az asztrológiát kiegészítésként kívánják alkalmazni más tanulmányaik mellett.
Tematika
Kezdő, középhaladó és haladó részre tagolódik 3-3-5 hónap időtartamban. Mindegyik fokozatban tetemes mennyiségű jegyzetet kap a hallgató, amelyet a szóbeli anyagrészek és középhaladó, haladó szinten nagyon sok gyakorlás egészít ki.

Kezdő
A hallgató azt sajátítja el, hogyan készítünk el egy horoszkópot: mik a kellékei, milyen jelentést hordoznak a jegyek, a bolygók, a bolygók kapcsolódásai (a fényszögek), az úgynevezett házak, és hogyan célszerű hozzáfogni egy horoszkópelemzéshez. Megtanuljuk, hogy egy adott horoszkóphoz vagy dátumhoz milyen karmikus előzmény, feladat társul.

A kezdő tanfolyam hozadéka
A hallgató a kezdő tanfolyam után képes lesz alapfokon a horoszkópelemzésre, jobban elfogadja embertársait, s főként önmagát, hiszen megért és kezelni tud egy sereg olyan dolgot, amivel addig esetleg küzdött. Az asztrológia az önismeret egyik legjobb eszköze, s ehhez már a kezdő szint is hozzásegít. A foglalkozások oldott hangulata elősegíti, hogy a hallgatónak vérévé váljon az asztrológiai (kozmikus) szemléletmód, ami tulajdonképpen egy életfilozófia. Ez megkönnyíti a nagy egészbe történő beilleszkedést.

Hogyan zajlik a tanfolyam?
A résztvevők tankönyvként funkcionáló jegyzetet kapnak. Ennek anyagát egészítik ki a humorral fűszerezett előadások, és a gyakorlás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a hallgató megtanulja értelmezni, egységbe ötvözni a különféle jelzéseket.
A jegyzetekből és szóbeli kiegészítésből álló tananyag megfelel egy tanév anyagának, mindössze 12 x 2 órába (3 hónapba; 24 órába) sűrítve.
Szükséges lesz még beszerezni Efemeridát (bolygóállás-táblázatot), valamint Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve c. munkáját. Ezekről a hallgatók egyénileg gondoskodnak.

A tanfolyam díja: 30.000.- Ft/fő/3 hónap + ÁFA.

A foglalkozások időtartama: 18-20 óráig.

AKCIÓ: Ha hozol magaddal még egy embert 5.000 Ft/fő kedvezményt kapsz!!

Előadó: Gál Judit


Kezdődik:
2010. febr. 11. csütörtök 18:00

Vége:
2010. febr. 11. csütörtök 20:00
Elérhetőség
Telefon: 
+3612990989
Telefon: 
+36304391470
Beküldte: | 2010. jan. 14. csütörtök - 12:23

Hozzászólások

0 hozzászólás

Feliratkozás Hírlevélre