Aurafotózás és elemzés | Önmegvalósítás.hu

Aurafotózás és elemzés

2009. márc. 28. 10:00
2009. márc. 28. 18:00
Kezdődik: 2009. márc. 28. szombat 10:00
, tanácsadás, Bognár Tas

BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES!
Az aura egy nagy mennyiségű információt tárolni képes elektromagnetikus hologram., melynek egy része folyamatosan változik különböző érzelmek és gondolatok, illetve fizikai életmód hatására, mégis nagyobb része állandó marad, mint a tenger. Gyakorlatilag érzelmi és gondolati mezőnknek is hívhatjuk, melyben helyet kapnak bizonyos testi információk is. Ezért az aurafotó olyan egyedi mint az ujjlenyomat, vagy méginkább mint tenyerünk barázdái, amiből nemcsak a múlt olvasható ki, de utalhat a jövőnkre is.

Információkat közöl testünk, lelkünk és szellemünk együttműködéséről ugyanúgy, mint személyiségünkről és csakráink töltöttségi állapotáról. Kiderülhet, milyen rejtett lelki vagy egyéb okok vezettek betegségeinkhez, megoldhatatlannak tűnő -és gyakran visszatérő- problémáinkhoz, majd figyelemmel kísérhetjük gyógyulásunk folyamatát is újabb elemzés segítségével.

Az egy órás személyes találkozón nem egyszerűen csak fotózásról és elemzésrõl van szó. "Átnézzük" a testi-lelki-szellemi erősségeket, gyengeségeket, blokkokat, és életmódbeli hiányokat. A mélyrehatoló elemzéshez használt speciális technikáim keleten és nyugaton elsajátított tanításokból és gyakorlatokból ötvöztem össze több éven keresztül. Tibeti mesterek és nyugati tudósok évszázadokon át kitapasztalt gyakorlati tudását hoztam haza Ázsiából, és használom azt a mindennapokban, amikor szükséges, és amikor dolgozom.

A Polaroid képet készítõ több millió forintos, 20 kilós szerkezet nem összekeverendő a plázákban és vásárokon látható webkamerás "aurafotózással". Webkamera elemezhető aurafotót nem készít. Az eredeti Polaroid fotón látható és elemezhetõ 2800 lehetséges konstelláció -mint auralátó- tudom, hogy egészen más képet mutat a számítógépes printer által rajzolt képhez viszonyítva.

A valódi aurafotó speciális Polaroid kamerával készül, az elemzés egy órán át tart.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy bár tudom, hogy a fotó eléggé hitelesen leképezi az aurát, de nincs a földön olyan szerkezet, ami igazán le tudná fényképezni azt...még a Kirlián fényképezõ sem, mivel a színeket nem tudja hitelesen visszatükrözni! Ellenben a Progen technológia erőssége, hogy jobban kiemeli a leg meghatározóbb színeket, ráadásul a fotóval jobban dokumentálható az aura, mint egy látóval. Egy aurafotó kielemzése auralátóval hitelesebbnek mondható, hiszen a kétdimenziós kép soha nem adhatja vissza tökéletesen egy többdimenziós, többrétegű és intenzitású, folyamatos mozgásban lévő valódi aurának látványát, ezért auralátó nélkül az elemzés kicsit hiányos lehet. A keleti technikáknak köszönhetően pedig még mélyebbre hatolhatunk a test, a lélek és a tudat rétegeibe, illetve néha még azokon is túl, ha szükséges.

VÁROK MINDENKIT SZERETETTEL!

Bognár Tas

www.auraszakerto.hu

Visszajelzések:

"Szépséges napot Tas!
A találkozásunk óta markáns változások indultak meg bennem, olyan belső események, amik végre a küszöbön túl löknek. Az ajtóban álltam már hosszú évek óta, de nem léptem....mert nem tudtam, merre tegyem...s senki más sem tudta helyettem.
Szeretnék beszélgetni Veled a Tanításról, a Lehetőségekről, a Célról s Mindenről.
Kérlek, írd meg, hogy mikor engedné ezt meg az időd. Legyen csodálatos heted! Szeretet. Ölelés."

"Nagy hatással volt rám az aurafotózás... amit elmondhatok: nagyon érzékeny, pontos és természetesen szinte természetfölötti az a látás, amellyel adsz. Ebben úgy érzem nem kevés munka is van, az adottságaidon túl...bár számomra nem elképzelhetetlen, hogy "át lehessen látni valakin", mégis, ahogy megélem mindezt, az az ámulás...úgyhogy köszönöm, hogy ilyen konkrétan rávilágítottál a lényegre."

"nagyon sokat adott nekem a tegnap esti másfél órás beszélgetés, köszönöm szépen, hogy az utamba kerültél!! :-)))"

"Te egy Kincs vagy! Köszönöm!"

"Bevallom őszintén, először hitetlenkedve hallgattam, amint ánézted testem röntgen szerűen, de mivel elküldtél természetgyógyászhoz, hát elmentem. És valóban, minden amit mondtál -műszerek által mérten- beigazolódott. Ennek hatására nekikezdtem az általad és a gyógyász által is javasolt Hydro-Colon terápiának...azóta szárnyalok. Tisztelettel és köszönettel tartozom! Ági"

"Nagyon jó volt az aurafotózás, örültem, hogy megismertelek, amiket mondtál abszolút valós volt! Köszi még egyszer! Igyekszem a tanácsaidat betartani!"

&8220;Köszönöm szépen, hogy fogadtad az öcsém ...Nagyon sokat kapott tőled - ő mondta ezt -, és én is azt láttam, hogy az a lelki teher, amivel érkezett, jócskán eltűnt róla. Most már képes a történteket sokkal tárgyilagosabban, mégis a szívén át látni. Nem akarok nagy szavakat használni, de nekem úgy tűnt, hogy a megbocsátás megszületett benne. 3 hét múlva jön újra haza vizsgázni, újra fel akar keresni téged - ha lehetséges. szóval, köszönöm. szép napot kívánok"

&8220;Isten adta képességeddel/tehetségeddel mindent elmondttál rólam, nem csak lelkileg és szellemileg, de testileg is CT szinten láttál a csigolyáimba...nem tudom hogy csináltad. DE nagyon köszönöm, hogy megerősítetted az orvosok véleményét, miszerint a gyomordaganat biztosan nem rosszindulatú...ezért nem kell műteni! Tisztelettel! Laci."

&8220;Azon kívül, hogy minden korábbi sérülésem, aktuális betegségeim, és jövőbeni betegségekre való hajlamaim elmondtad, történt egy nagyon érdekes dolog. Elmondtad hogy nézett ki korábban elhunyt apukám, majd kapcsolatba lépve vele, elmondtad őszinte érzéseit. Ez nagyon megmozgatott érzelmileg, egyben feloldotta vele kapcsolatos rossz érzéseimet valamelyest. Nemcsak látó, de médium is vagy, ha nem tudnád! Köszönöm!"

&8220;Még decemberben nekem azt mondtad, hogy a könyvbemutatón látsz mellettem egy külföldi férfit, akkor azt mondtad, hogy úgy érzed, hogy fáj a keze az illetőnek. Még előtte megkérdezted mitegy mellékesen, hogy internetet használok-e.
Azóta az történt, hogy interneten megismerkedtem most egy hete egy magyar férfival aki Thaiföldön van most, de igazából Svájcban él. Hirtelen nagyon közel kerültünk egymáshoz így a neten keresztül. Kiderült, hogy egy betegsége
van, ami elég komoly. Egy autoimmun betegség ami az összes izület kopását eredményezi.
Szóval ténylegesen fáj a keze. Ez az egyik tünete a betegségének. Minden jel arra mutat, hogy az ő jelenlétét érezted. Akkor azt is mondtad,hogy látsz egy jövendő gyermeket mellettem, de mintha nem ez a férfi lenne az apja (most még lehet gyereke, de egy idő után a betegség előre haladásával ez már nem valószinű)."

&8220;Nem csak az aurám -és baráti köröm aurájának- átnézése volt teljesen pontos, de ugyanazt elmondtad, amit korábban a belgyógyászom, így most már ennyi megerősítés után tényleg nekikezdek az orvos ajánlotta terápiáknak. Köszi, Üdv, Sanyi"

&8220;Régóta depresziósnak tituláltak, de Te rámutattál, hogy itt inkább érzelmi instabilitásról lehet szó...és tényleg. Nem tudom hogy köszönjem meg, nagyon nagyon sokat segítettél! Köszönöm!!! Csókollak, Évi (ui.: azóta a gyökércsakrám erősítésével tényleg erősebbnek érzem magam a szivcsakra okozta érzelmek hatásainak elviselésében!)"

&8220;Kedves Tas, remélem nem okozok klientúra visszaesést, ha a következő rendezvényemre jövőknek azt mondtam, hogy itt "élve boncolás" lesz? Remélem nem értették félre :)"

&8220;...hát előtted nincs titkolni valóm :) ..."

&8220;Nekikezdtem az általad ajánlott ... tudatalatti tisztításának, és azóta a hangom is megváltozott, a levegő is csak úgy ömlik be a légcsövemen. Véleményem szerint itt nem csak amolyan tisztogatásról van szó, hanem az ezzel egybekötött testi, fizikai dolgok is kezdenek a helyükre kerülni. Azóta édesapámmal is meglágyult a kommunikáció....remélem társkapcsolataimban is megmutatkozik ez majd!!! Fantasztikus vagy! Szia, Gabi."

&8220;...leginkább az volt döbbenetes, hogy évre pontosan megmondtad melyik sérülést milyen sporttal szereztem. A kézilabdás sérülésemet, amit 4 évvel korábban szereztem, meg tudtad különböztetni a lovaglással szerzett farokcsonti sérülésemtől. És TUDTAD mi-mikor történt és hogyan. Nem értem hogy csinálod, de ettől az egésztől kiráz a hideg..."

&8220;Szkeptikusan ültem be hozzád, de "hívőként" léptem ki. Amikor fiamat átnézted, megemlítetted, hogy egy kerekes sport (görkorcsolya) és egy labdajáték (foci) okozzta a térdsérüléseit. Utána már csak tátott szájjal figyeltem, és jegyzeteltem az elhangzottakat, amik a betegségekre való hajlamokat illeti. Azt gondolom, mindenkinek, akinek gyereke van, el kéne menjen hozzád, mert idejekorán felmérni a gyerek betegségekre való hajlamait azthiszem (biztos vagyok benne) igencsak betegségmegelőző hatású! És örülök, hogy nem kerteltél, őszintén megmondtad neki gyengeségeit, és erősségeit is. Jó hogy nem csak mindig tőlem hallja a dolgokat, bár igazad van, erősítenem kéne az erősségeit is, nem csak a gyengeségeit :)
Sok sikert kívánok!"

&8220;Jó hírekről szeretnék beszámolni. Az a lány vagyok, akinek az aurafotoját a türkiz kristály kapcsán kitetted a homepagedre. Októberben jártam nálad először, februárban utoljára. ... képzeld amióta nálad jártam, tanácsaid betartásának következtében tavaly december óta megszüntek a menstuációs görcseim, ami majd 20 éve kínozott minden hónapban. Volt, hogy az első napon olyan rosszul voltam, hogy összeestem, vagy haza kellett mennem a munkából. Ugyhogy most ez nekem nagyon nagy előrelépés! Nagyon köszi mégegyszer és kellemes húsvétot!"

&8220;Nagyon szépen köszönöm, amiket Édesanyámnak és Nekem szombaton mondtál. Mindkettőnknek önbizalmat adtál! Küldtem is hozzád egy újabb delikvenst :-)"

"...teljes pontossággal tettél leírást rólam;a szakadt foltocska
begyógyult aurámon, megtaláltam a párom,összeköltöztünk..."

Előadó: Bognár Tas


Kezdődik:
2009. márc. 28. szombat 10:00

Vége:
2009. márc. 28. szombat 18:00
Elérhetőség
Telefon: 
+3612990989
Telefon: 
+36304391470
Beküldte: | 2009. márc. 20. péntek - 11:21

Hozzászólások

0 hozzászólás