Asztrológia tanfolyam (intenzív) | Önmegvalósítás.hu

Asztrológia tanfolyam (intenzív)

2010. nov. 28. 18:00
2010. nov. 28. 20:00
Kezdődik: 2010. nov. 28. vasárnap 18:00
, tanfolyam, Gál Judit

ÚJ CSOPORT INDUL: 2010. 09. 20-án kezdő, és 09.24-én középhaladó

Gál Judit asztrológus által kidolgozott intenzív, rendhagyó formájú asztrológiai képzés, a mai kor igényeihez igazítva. Kiknek ajánlom az intenzív asztrológia tanfolyamot? Ez a tanulási forma leginkább olyan hallgatóknak alkalmas, - akiknek kevés az ideje -akik nem szeretnének egy (majd még két-három) évet erre szánni, illetve akik tudják magukról, hogy a kitartás hiányzik fő erényeik közül - akiknek indíttatásuk van felfrissíteni, vagy rendszerbe foglalni már megszerzett ismereteiket - akik az asztrológiát kiegészítésként kívánják alkalmazni más tanulmányaik mellett.
Tematika

Kezdő, középhaladó és haladó részre tagolódik 3-3-5 hónap időtartamban. Mindegyik fokozatban tetemes mennyiségű jegyzetet kap a hallgató, amelyet a szóbeli anyagrészek és középhaladó, haladó szinten nagyon sok gyakorlás egészít ki.

Kezdő:

A hallgató azt sajátítja el, hogyan készítünk el egy horoszkópot: mik a kellékei, milyen jelentést hordoznak a jegyek, a bolygók, a bolygók kapcsolódásai (a fényszögek), az úgynevezett házak, és hogyan célszerű hozzáfogni egy horoszkópelemzéshez.

Megtanuljuk, hogy egy adott horoszkóphoz vagy dátumhoz milyen karmikus előzmény, feladat társul. A kezdő tanfolyam hozadéka A hallgató a kezdő tanfolyam után képes lesz alapfokon a horoszkópelemzésre, jobban elfogadja embertársait, s főként önmagát, hiszen megért és kezelni tud egy sereg olyan dolgot, amivel addig esetleg küzdött.

Az asztrológia az önismeret egyik legjobb eszköze, s ehhez már a kezdő szint is hozzásegít. A foglalkozások oldott hangulata elősegíti, hogy a hallgatónak vérévé váljon az asztrológiai (kozmikus) szemléletmód, ami tulajdonképpen egy életfilozófia. Ez megkönnyíti a nagy egészbe történő beilleszkedést.

Hogyan zajlik a tanfolyam?

A résztvevők tankönyvként funkcionáló jegyzetet kapnak. Ennek anyagát egészítik ki a humorral fűszerezett előadások, és a gyakorlás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a hallgató megtanulja értelmezni, egységbe ötvözni a különféle jelzéseket.

A jegyzetekből és szóbeli kiegészítésből álló tananyag megfelel egy tanév anyagának, mindössze 12 x 2 órába (3 hónapba; 24 órába) sűrítve.

Szükséges lesz még beszerezni Efemeridát (bolygóállás-táblázatot), valamint Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve c. munkáját. Ezekről a hallgatók egyénileg gondoskodnak.

A tanfolyam díja: 30.000.- Ft/fő/3 hónap + ÁFA. A foglalkozások időtartama: 18-20 óráig. AKCIÓ: Ha hozol magaddal még egy embert 5.000 Ft/fő kedvezményt kapsz!!

Középhaladó

Ennek a szakasznak a tematikája: bolygók a jegyekben, bolygók a házakban, s a fényszögek. Spirális körökben haladva ismét elővesszük az alapjelentéseket, de most már mélyebb, több rétegű összefüggéseket ismerünk meg.

A középhaladó szint hozadéka

Ez a szint az elemzésben való elmélyedést szolgálja, tulajdonképpen még mindig az alapokat tartalmazza, de elengedhetetlen a továbblépéshez.

Hogyan zajlik a tanfolyam?

A kurzus kezdete előtt két-három héttel egy felmérést ír a középhaladó szintre jelentkező hallgató. Ehhez a kezdő tanfolyam anyagának stabil ismeretére van szüksége, beleértve a számítások gyakorlati alkalmazását is.

A felmérés értékelése alapján dől el, hogy érdemes-e folytatni tanulmányait, vagy célszerű még egy ideig a kezdő anyagrésszel foglalkoznia.

Maga a kurzus a gyakorlás szakasza, amikor részben közismert emberek horoszkópján, részben – tiszteletben tartva természetesen az alkati sajátosságokat és a diszkréciót – a tanulók horoszkópján tanulmányozzuk, hogyan lehet adaptálni a jegyzetekben megkapott általánosított alapjelentéseket az egyéni horoszkópokra. Hogyan lehet az összefüggéseket feltárni és interpretálni. Mindenki választhat egy tetszőleges személyt, akinek a horoszkópját írásban elemzi. Az elemzést a kurzus vezetője véleményezi.

Ez is három hónapban, 12x2 ( összesen: 24) órában zajlik, az előzőhöz hasonlóan.

Díja: 30.000.- Ft + ÁFA és az előzetes felmérés díja: 4.000.- Ft + ÁFA

A felmérés díja közvetlenül annak ideje előtt fizetendő. A tanfolyamé pedig az után, hogy megtörtént a felmérés értékelése.

A foglalkozások időtartama: 18-20 óráig.

Megkérdeztem néhány hallgatómat, mi a véleménye az intenzív tanfolyamomról. Íme a válaszok:

Ha érdekel az asztrológia, de túl bonyolultnak gondolod ahhoz, hogy valaha megtanuld, feltétlenül ajánlom Gál Judit kezdő tanfolyamát: strukturált és logikusan felépített tananyagon keresztül, fokozatosan ismered meg a horoszkóp legfontosabb elemeit.

Ha szeretnél asztrológiával foglalkozni, ezért össze-vissza olvasol mindenfélét, ez a tanfolyam segít rendet tenni az egymásnak ellentmondó információk káoszában, és stabil alapokat nyújt későbbi tanulmányaidhoz.

Ha érdekel az asztrológia, de meglehetősen szkeptikus vagy mindennel kapcsolatban, amit nem lehet megfogni és megszagolni, akkor azért ajánlom, mert megismerkedhetsz az asztrológia matematikai/ csillagászati alapjaival, és megtapasztalhatod az asztrológia hasznát saját életedben.

Ha kíváncsi vagy mindenre, ami él és mozog (és arra is, ami nem), akkor feltétlenül itt a helyed.

Ha szeretnéd jobban megérteni saját magadat és a körülötted élőket, olyan eszközzel ismerkedhetsz meg, ami talán a leghatékonyabb erre a célra.

Ha éppen válságban vagy, saját problémáidat új megvilágításban láthatod, és elindulhatsz egy olyan úton, amiről korábban nem is gondoltad, hogy létezik.

És ha egyszerűen szeretnél jól szórakozni, miközben tanulsz is valamit, akkor ennél a tanfolyamnál nem is ajánlhatnék jobbat!

O.

A kurzus tömör, lényegre törő, felesleges elméleti kitérők mellőzésével az asztrológia legfontosabb elemeit logikusan felépített sorrendben átadó tanfolyam. Ajánlható mindazoknak, akik realistán látva a dolgokat tudják, hogy egy hosszabb időtartamú (több év) tanfolyam elvégzése előre nem látható okok miatt nem mindig kivitelezhető, s rohanó és kiszámíthatatlan világunkban célszerűbb egy témát több részre bontva, több egymásra épülő kurzus keretei között tanulmányozni.

Nem mellékes szempont, hogy sem az "ezoterikus" körökben jellemző fellengzősség és dagályosság, sem a "tudományos" világ száraz stílusa nem terheli az ambiciózus tanítványt - a megkapott információ-tömeget Gál Judit humoros előadásmódja segít feldolgozni és rögzíteni.

R.

Kellemes, jó hangulatban telnek az órák, jó adag humorral megfűszerezve, amellett, hogy lényegre törő, átfogó, logikus képet kapunk az aktuális tananyagról az órák során.

Judit jegyzete zseniálisan átláthatóan, logikusan összefoglalja azokat az irányelveket, alaptételeket, melyek nélkül nagy nehézségek árán tudnánk elsajátítani az adott anyagrészt.

A példa-feladatok lépésről lépésre lehetővé teszik, hogy könnyen elsajátítsuk a számolásokat, felismerjük az összefüggéseket, nagy adag sikerélménnyel koronázva. Ami nagyon fontos! :)

Személy szerint én falom a jegyzetet. Nagyon érdekes, olyan mikor elolvasom és foglalkozom az egésszel, mintha már ezt tanultam volna és csak felelevenítjük a már megtanultakat. Olyan magától értetődő, gördülékeny. Nagyon klassz! :)

V.

Kedves érdeklődő, jövendő hallgató!

Meleg szívvel ajánlom Gál Judit asztrológus kurzusát. Judit nagy tapasztalattal és tudással rendelkező asztrológus, tanfolyama kiváló és érdekes. Az előadások közvetlenek, szisztematikusan és logikusan felépítettek. Az órákon barátságos, igazi műhelymunka folyik az egyes témák megbeszélésével, gyakorlással. Az ismeretek elsajátítását jól szerkesztett, áttekinthető és tartalmas, példákkal illusztrált, Judit által írt jegyzetek segítik, igen jól hasznosítható táblázatokkal és a témákhoz kapcsolódó asztrológiai tanulmányokkal. Judit jegyzetei és előadásai számomra jelentős értéket képviselnek a magyar nyelvű asztrológiai szakirodalom területén, előadásai és jegyzetei rendkívül sok ismeretanyagot tartalmaznak.

É.

Előadó: Gál Judit


Kezdődik:
2010. nov. 28. vasárnap 18:00

Vége:
2010. nov. 28. vasárnap 20:00
Elérhetőség
Előadó: 
Dányi Andrea
Telefon: 
+3612990989
Telefon: 
+36304391470
Beküldte: | 2010. aug. 30. hétfő - 15:42

Hozzászólások

0 hozzászólás

Feliratkozás Hírlevélre