Álomösvény, mint az önismeret forrása
régi korok emberei nagy becsben tartották az álmokat. Tudták, hogy az álom szövetét táplálni kell figyelemmel, megértés iránti vággyal, és ekkor hatalmas bölcsesség forrásává válhat.
Elődeink tisztában voltak azzal, hogy álomban a bennünk élő isteni résztől kaphatunk fontos üzeneteket. Ezért az álmok megfejtését fontosnak vélték, az álomfejtőket pedig nagy becsben tartották. Freudnak hála - aki ismét felkeltette az érdeklődést a lélek eme csodálatos alkotása iránt - mára már egyre több ember fordul ismét érdeklődéssel az álmok világa felé.
Hitem szerint bárki képes megtanulni az álmai értelmezését. Sőt álmaink legtökéletesebb értelmezői csakis mi magunk lehetünk! Az emberiség rendelkezik egy kollektív szimbólumrendszerrel, ami az ember ős-pszichéjéből táplálkozik, de ezen felül mindenkinek van egy személyes, csak rá jellemző szimbólumrendszere is, melynek képei a személyes indivídumból fakadnak. Ez az a rész, amelyet más nem fejthet meg helyettünk.
A tanfolyam célja, mindenki számára elérhetővé tenni a képi gondolkodást, amely a szimbólumképzés alapja. Mivel az álmok, képekkel, szimbólumokkal és metaforákkal dolgoznak, először meg kell tanulni eligazodni ebben a világban. Ezután már nincs más dolgunk, mint megbízni a belső hangunk üzeneteiben és értelmezni a kapott képeket.
A tanfolyam anyaga az elmélet mellett főként gyakorlati oktatásra, az elsajátított tudás alkalmazásának lehetséges módszereire épül. Ezért a részvételt megelőző időben szükséges néhány álom leírása, hogy legyen mivel dolgozni a foglalkozásokon. A tanfolyam keretében elvégzünk olyan vizualizációs gyakorlatokat is, amelyek egyrészt nagyobb önismerethez juttatják a résztvevőket, másrészt, a vizualizáció útján kapott képek értelmezése modellként szolgál az álomképek értelmezéséhez is. Az első nap főként elméletből, míg a második inkább gyakorlatból és a különböző álomértelmezési módszerek bemutatásából áll.
A csoport ideális létszáma 5-10 fő. A tanfolyam időtartama egy hétvége. Ára 25000.-/fő
A tanfolyam felépítése:
1. nap:
1. Mi az álom? Miért fontos álmaink tudatosítása és értelmezése?
2. Történeti áttekintés.
3. Freud, Jung, Perls
4. A tudat térképe és a psziché szerkezete
5. Archetípusok, szimbólumok, metaforák.
6. A mítosz a mese és az álom kapcsolata.
7. Gyakorlat: Egy mese értelmezése
8. A vizualizáció, az éber álmok és a meditáció összefüggései. Kapcsolatuk az álommal.
9. Alvás - álom ébredés
10. Az álmok csoportosítása.
11. A jelentősebb kollektív szimbólumok megbeszélése.
Gyakorlat: Fa vizualizáció (Hogyan integrálódom a környezetembe?) A kapott szimbólumok leírása, értelmezése.
2.nap:
1. Gyakorlat: Ház vizualizáció (Ki vagyok én?) A kapott képek leírása és értelmezés.
2. Az álomnapló szerkezeti felépítése. Az álom értelmezés lehetséges módszerei.
3. A saját álomszótár elkészítésének és alkalmazásának a mikéntjei.
4. Rajz technika bemutatása (A korábbi ház vizualizáció rajzának elemzése).
5. Gyakorlat: Erő-állat vizualizáció. ( Erősségeim és gyengeségeim.)
6. Munka egy saját (friss) álommal az eddig tanultak alapján.
7. Az egyes szerepszemélyiségek felismerése, megerősítés Symbolon kártya segítségével.
8. Az álom üzenetének értelmezése. Megerősítés a Tarot kártya segítségével
Honnan jött az álomfejtő tanfolyam ötlete?
Meggyőződésem, hogy az álmok üzenetének megértése az egyik legerőteljesebb önismereti forrás. A helyes értelmezés elsajátítása egyenes ösvény, amely gyógyító erővel bír, kiteljesíti személyiségünket és segítségével az út végén eljuthatunk legbelső ön-magunkhoz. Ezért nagyon fontosnak tartom az álomvilág képi megjelenésének feldolgozását, az álomszimbólumok értelmezését Az álomvilág a szimbólumok kiapadhatatlan tárháza, így egzakt tudományos módszerekkel nem bontható szét apró elemeire, hanem az emberhez hasonlóan élő, folyamatosan változó egészként kell kezelni. Korábbi olvasmányaim, a saját tapasztalatom, és a három év alatt összegyűjtött tudás szintézisével kialakítottam önmagam számára egy jól alkalmazható módszert az álomban megjelenő metaforák és szimbólumok, értelmezésére. Az elmúlt időszak alatt többen kértek tőlem segítséget álmaik megértéséhez. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a legtöbben kész megoldásokat várnak. Kevesen veszik a fáradságot, hogy értelmezzék belső üzeneteiket. A legtöbb ember nem hajlandó megdolgozni ezért a tudásért, amely - véleményem szerint - megszerezhető, hiszen belőlünk fakad. A célkitűzésem az, hogy másokat is rávezessek a képi gondolkodásra, ezáltal a saját szimbólumrendszerének a megértésére. Ezért összeállítottam egy olyan tanfolyami anyagot elmélettel és gyakorlattal, mely segítséget nyújthat abban, hogy ismét rátaláljunk erre a nyelvre. (Hozzá kell tennem, hogy ez a módszer csak az egészséges pszichével rendelkező emberek számára lehet megoldás. Pszichés zavarokkal küszködő embertársainknak mindenféleképpen szükséges egy analitikus segítsége.)
Hozzászólások
0 hozzászólás