Párkapcsolat | Önmegvalósítás.hu

Párkapcsolat

ATT00005.jpg

Mit tennél, ha kedvesedről kiderülne, hogy pszihiátriai kezelés alatt áll?
Ráadásul ezt az információt mástól tudnád meg, nem tőle.

Úgy is kérdezhetném, hogy mi a fontosabb számodra: a társ vagy az élet többi része?

Vagy: Mire van nagyobb szükségleted? Párkapcsolatra, vagy az élet más dolgaira?

alomhajo.jpg

Nagyon - nagyon régen, az emberi faj kialakulásának kezdetén voltak, akik már tudtak emberként élni és voltak, akik még nem. Ők állatokkal éltek együtt, s az utódaik félelmetes fenevadak voltak, akik komoly veszélyt jelentettek az egész emberi faj számára.
A fenevadak félig állatok, félig emberek. Nagyon gonoszak, uralkodni akarnak mindenek felett, ennek érdekében pusztítanak és ölnek, de mégis csak van bennük egy kicsinyke emberi szikra, egy parányi szeretet.

Naplemente114.jpg

Sanyi válasza , amiben leírta , hogy a szakmai sikereim helyett inkább a magánéletemmel foglalkozzak, az most a fontosabb , talált.
Szóval valamiben sikertelen vagyok ?
Pedig annyi mindent tudok, tanultam, érzek .Eszembe nem jutott, hogy a magánéletemet sikeresség szempontjából nézzem.
De jó gondolat volt, felszabadító, mert azt jelentette , hogy az egész rajtam múlik , én irányítom.
Eszembe jutott egy régi találkozás egy női tanítóval , aki szintén erre utalt . Azt mondta, egyszer emlékezni fogok őrá is a múltamból és arra is , hogy ki vagyok.

user_13650510_1223980212203_tn2.jpeg

Már egy év is eltelt, mióta leírta ezt a történetet, elgondolkodott mi változott benne ez alatt az idő alatt.
Újra elolvasta, amit arról írt, amit akkor érzett.

Már régóta figyelte őket, azt is tudta, hogy harminchat éves házasok.
Sok fiatal pár megirigyelhette őket. A kapcsolatuk nagyon is élt, volt benne szenvedély, kedvesség, humor, szavak nélkül is értették egymást, tehát mindaz, ami egy jó kapcsolatban. Valahogy több volt, mint az átlag, ahogy évődtek egymással, mintha fiatal házasok lennének.

Már sötét volt, esett az eső, a közvilágítás is rossz volt, pedig még öt óra sem volt.
Persze, novemberben ez természetes. Az eső is, hol rázendített kicsit, hol szemerkélt.
A kolléganőjétől kapott egy esernyőt, mert ő nem hozott, elvégre nincs cukorból.

0000098399.jpg

1. Az első és legfontosabb, hogy őszintén belásd társat szeretnél, unod az egyedüllétet. Még ha a bölcsek azt mondják is, hogy magányod önmagadban kell oldanod, mert a másik ember nem adhatja meg a boldogságod, a magány a lelkedben van és ha ott van, a társad mellett is magányos maradsz.

Tartalom átvétel