Önismeret | Önmegvalósítás.hu

Önismeret

A repülőgépen, melyre Angliában szálltam fel, két idősebb hölgyet kaptam útitársamul.

Az utazás alatt próbáltam folyamatosan nyitva tartani magamat, ami fantasztikus volt, de néha muszáj volt egy kicsit szüneteltetnem, mert különben végigsírtam volna a több, mint 5 órás utat. Nagyon mélyen megérintett a hatalmas víztömeg látványa és átrepültünk Franciaország felett, ami csodálatos volt. Így érthető, hogy folyamatosan a könnyeimmel küzdöttem. Még most is kicsordulnak, ahogyan ezeket a sorokat írom.

Menetrend szerinti járatokkal repültem a szigetre, azért írom többes számban, mert Angliában át kellett szállnom. Tehát fapadossal utaztam és az elmúlt pár hónapban volt alkalmam az ilyen típusú járatokat üzemeltető légitársaságokkal és azok szabályaival megismerkedni. Pár hasznos infót leírok, hátha jól jön még valakinek.

A párkapcsolati fejlődés során eljutnak a lelkek abba a stádiumba, amikor megérzik lelkük hiányzó felének hívó szavát és ezért elkezdik felkutatni Lélekpárjukat.
A Lélekpárok létéről számtalan egymásnak ellentmondó eszme jelent meg, ezért ebben szeretnék fényt mutatni saját tapasztalataimmal és gyakorlataimmal.

női box.jpg

Három nappal ezelőtt, egymást követő két estén is,  komoly tanításokat kaptam. Az egyik tanítást a tarot kártya mutatta meg, a másikat pedig egy kedves ismerősöm.

Az első kiütős tanítás az volt, mikor ezt a mondatot hallottam: " Te mindig valakinek a valakije vagy."

A Belső látás első részében elsajátított képességeket itt még tovább fokozzuk, hogy ne maradjon számunkra megoldhatatlan feladat:

alom_szerelem.jpg

Itt járt nálam egy tanítványom a napokban (Éva) és meséli, hogy a munkahelyén a kolléganője már többször is szóvá tette, hogy ugyan miért elégedetlenkedik a párkapcsolatával, hiszen másnak se jobb! Nézzen csak körül és láthatja, hogy mindenki ilyen sz.. kapcsolatban él. Ez van, ezt kell elviselni!

Ezzel persze Éva nem értett egyet és elmondta, hogy szerinte léteznek sokkal jobb kapcsolatok, és Ő hisz benne, hogy azokat el fogja érni! Erre a kolléganő csak ezt mondta:

Már 2 és fél éve elkezdtem foglalkozni a spiritualitással, kezdődött a Prána Nadival és aztán az érdeklődésem kiterjedt, egyre nagyobb figyelemmel fordultam a spiritualitás és az önmegismerés felé.

Életünkben kiemelt jelentőséggel bír a párkapcsolat, a nemiség és a szexualitás, ezért mi is ilyen figyelemmel közelítünk ehhez a témához!

A párkapcsolati életünkben megjelenik szinte minden erényünk és hibánk, nagyon erős tükröt tartva nekünk, hogy hol kell még fejlődnünk. A nemiségünk tudatosítása és a múltban ért ilyen témájú sérelmek feldolgozása elsődleges szerepet kap abban, hogy kifejlődjön bennünk az egészséges nemi önértékelés és önbizalom.

Tartalom átvétel