Jössz a szombati gyakorlásra? | Önmegvalósítás.hu

Jössz a szombati gyakorlásra?

Szia!

Egy rövid számadás:

Az idei gyakorlásommal elértem, hogy a MUNKÁMBAN egy olyan gyökeres változásba mertem-tudtam belekezdeni, amit majd 10 évig csak dédelgettem, halogattam.
Most vagyok a hajrájában, 1-2 hónap és kiderül, mindent jól kimeditáltam-e benne?  :-D

PÁRKAPCSOLATILAG megéltem a legnagyobb mélységeket és magasságokat és köszönöm, szuperül érzem magam! Minden hullámzást és kiborulást fel tudtam dolgozni.

Talán ez volt az önismereti módszerem legerősebb BIZONYÍTÉKA számomra, hogy ha következetesen gyakorlunk a tanult módon, akkor nem csak túlélhetőek a nehéz helyzetek, de komoly fejlődés, bölcsülés is lesz belőle!

Kívánom Neked is, hogy hasonló ívű fejlődést élj meg - önszántadból!  :-D
Sanyi

  

Önismereti gyakorlás - szombaton

Az év utolsó fantasztikus gyakorlása.  Ne hagyd ki!

Az önismereti út elméletét és gyakorlatait bátran használó, nálam tanfolyamot végzetteknek ajánlom ezt a programot:

Az egész napos gyakorlás során a hozott kérdéseidre és problémáidra kapsz személyre szabott gyakorlatokat, melyekkel célzottan tudsz haladni a megoldás felé, valamint közben elsajátítod a problémamegoldás módszerét és trükkjeit is.

Ennek a programnak a hatékonyságát egyrészt a csoport energiája adja, másrészt rengeteget tanulhatsz mások problémáinak megértéséből és megoldásának útjából. 
Sokan azért szeretik ezt a programot, mert olyan válaszokat is kaptak, amihez eddig még meg se fogalmazták a kérdésüket.

Olvasd tovább >>

Szilveszteri önismereti tábor

A tavalyi nagy sikerű Szilveszteri tábort idén is megismételjük Nagykovácsiban, egy szuper-hangulatos buddhista elvonulóhelyen.
A programban lesz sok Önismeret, egy mini Évtervező tréning, Szilveszteri buli és Újévi nemeskő-meditáció is.
Nem gond, ha nem voltál még nálam önismereti programon, első érdeklődők jelentkezését is nagyon várom! :-)

Önismeret kezdőknek és haladóknak

Ha kezdő vagy, akkor itt elsajátíthatod az önismereti munka legfontosabb alapgyakorlatait: a helyes önértékelés, az önelfogadás és szeretet adás, valamint az őszinteség meditációit. Mivel ezek számunkra nem csak jól hangzó szavak, hanem hatékony meditációs gyakorlatok, ezért ha még nem tudsz meditálni, akkor pár nap alatt azt is megtanítom neked! 

Ezekkel az alapokkal aztán nekikezdhetünk egy komolyabb önismereti munkának, ahol ránézünk az életterületeidre és az azokban megbúvó elakadásokra, lehetőségekre. 
A Párkapcsolat, a Család, a Munka - Pénz és Egészség azok a kiemelt életterületeink, ahol leginkább megjelennek a belső elakadásaink.
Hatékony önismereti technikákkal viszont fel lehet számolni a tudatalattidban rejtőző negatív programokat és érzelmi elakadásokat, hogy aztán teret nyithass a boldog, sikeres életnek!

Olvasd tovább >>

Szilveszteri Tantra-buli 2018

Olyan szilveszteri programra vágyunk, ahol tudatos emberekkel lehet megismerkedni, együtt áramolni a Tantra energiákban, önfeledten táncolni vagy elmélyülni egy szeretet masszázsban. Megálmodtuk és már nagyon várjuk a Szilveszteri Tantra bulit!  :-)

Tavaly több mint harmincan voltunk, csupa pozitív és kedves ember. Találkozhatsz köztük régi tantrás ismerősökkel és sok új emberrel is megismerkedhetsz!
Az estét egy 3 órás Tantra programmal kezdjük, majd lesz tánc, masszázs és egy Újév indító meditáció is. Ezen a szuper estén Te is fergetegesen érezed magad!

Olvasd tovább >>

Beküldte: | 2018. dec. 05. szerda - 11:57