1074 Budapest, Csengery u. 15. földszint | Önmegvalósítás.hu

1074 Budapest, Csengery u. 15. földszint

A TRIGON Stúdió 2 évvel ezelőtt magánemberek kezdeményezéséből jött létre, az asztrológiai tanítások átadására.

Feladataink, lehetőségeink mára kibővültek. Magánkezdeményezésű oktatási és művelődési műhellyé nőttünk, amely az igényes szellemi és kulturális időtöltések javát nyújtja a kerület lakosainak és minden érdeklődőnek.

Elegánsan kialakított termeinkben – saját programjaink mellett - helyt adunk mások által szervezett tanfolyamoknak, előadásoknak, fórumoknak, klubfoglalkozásoknak is.
Nagy előadótermünk - amely igény szerint két kisebbre szeparálható - 100-120 fő befogadására alkalmas,megfelelő technikai felszereléssel. Külön előadótermünk (amely mozgásstúdió is, zuhannyal és teakonyhával) 30-40 fős konferenciákat tud fogadni.
A termekről bővebbet a terembérlés címszó alatt írunk.

A hangulatos társalgó az olvasgatás, teázás, baráti csevegés színtere.
Könyvespolcaink tele vannak szellemi csemegékkel: sok érdekes és új könyv megtekinthető és beszerezhető itt.

Programjaink, illetve Tanfolyamaink menüpont alatt megtalálsz minden aktuális eseményt.

További elérhetőségeinkről, a stúdió címéről az Elérhetőségek menüpontban olvashatsz.
Bármilyen észrevételed, javaslatod, kérdésed van, keress bennünket.

Gyere el, nézz körül! Sok szeretettel várunk ! Üdvözlettel:

a TRIGON csapata

www.trigonstudio.hu

Telefon: 
+3614131390
Telefon: 
+36303256752
Telefon: 
+36303257428
Beküldte: | 2008. szep. 22. hétfő - 22:28

Hozzászólások

1 comment posted
szia!
2009. július 07. kedd, 13:33 | bubalis (útkereső)

mikor vannak az asztrológiai tanfolyamok?mennyi a tandíj?