Tantra tábor augusztusban | Önmegvalósítás.hu

Tantra tábor augusztusban

Szia!

A legutóbbi Tantra estek szuper hangulata tényleg meggyőzött, hogy nyáron mindenképpen menjünk Tantra táborba!

Ma lefoglaltam egy augusztusi időpontot a KEDVENC HELYünkön, ahol két tantra gyakorlás között a falu melletti tiszta vizű tóban fogunk fürdőzni.

Ha kíváncsi vagy a programra, nézz bele és foglald le a helyed időben! >>

Tantra tábor augusztusban - egy szuper helyen!

A nyár a kinyílás, felszabadulás és öröm megélésének ideje, ezért a Tantra táborban is ezekre fókuszálunk az izgalmas páros tantra gyakorlatok mellett. Egy igazán csodálatos helyen tartjuk táborunkat, lesz sok tantrázás, vidámság, fürdőzés, természet szeretet, energia-áradás és megújulás.
Ha szeretnél egy igazán emlékezetes nyári programot adni magadnak, akkor gyere tarts Velünk! 

Sok mindent adhat számunkra a tantra: igazi belső megnyílást Önmagunk és mások felé, az élet szeretetének és élvezetének újra felfedezését, az intimitásunkat és szexualitásunkat elzáró gátak feloldását, valamint lelki-spirituális élményeket. Vannak, akik a lelküket találják meg, mások a nemiség, párkapcsolat terén fejlődnek hatalmasat egy-egy tantra program során. Ha vágysz a lelki kapcsolódásra, szeretnéd megismerni magadat és megérezni a másik embert, akkor ez a tábor Téged vár!

Olyan jó sikerültek a legutóbbi Tantra-estek, annyira élveztük a mély lelki és energetikai kapcsolódás adta örömöt, hogy el kell mennünk egy több napos Tantra-áramlásra!  :-)
Szeretném, ha minél többen megtanulnátok és az életetekbe, kapcsolataitokba is bevinnétek ezeket a gyönyört és spirituális élményt adó gyakorlatokat!

Akik már voltak, azóta is erről áradoznak, mindenkit invitálnak, hogy próbálják ki, tapasztalják meg a kapcsolódás új szintjét.

Olvasd tovább >>

Tantra este - máj. 20.

Esti tantra gyakorlás azoknak, akik szeretnék megízlelni a szeretetteljes tantrikus kapcsolódás mélységeit.

Sok mindent adhat számunkra a tantra: igazi belső megnyílást Önmagunk és mások felé, az élet szeretetének és élvezetének újra felfedezését, lelki-spirituális élményeket vagy akár az intimitásunk és szexualitásunk felszabadítását.
Ezen a programon a gyakorlatokon keresztül
 kaphatsz betekintést a tantra útjába, ha kíváncsi vagy rá, de még nincs róla tapasztalatod.

Szeretném, ha minél többen megtanulnátok és az életetekbe, kapcsolataitokba is bevinnétek ezt a gyönyört és spirituális élményeket egyszerre adó gyakorlást!
Ha megszeretted, magadénak érzed, akkor szerettel várlak a következő Tantra táborba, ahol még tovább haladhatsz a tantra csodálatos útján!

Olvasd tovább >>

Tantra Ismerkedős-party - jún. 3.

Várunk az egész estés éjfélig tartó Tantra-ismerkedős programra, ahol a tantra-kapcsolódós gyakorlatok után lesz még játék, tánc, masszázs, eszem-iszom és kötetlen beszélgetés is. 
A tantra gyakorlással kinyílunk egymás felé, mély, barátságos, intim közeg alakul ki, amely nagyon jó lehetőséget ad az ismerkedésre.

Ha szeretnél részt venni a partin, akkor hozz magaddal vacsorának valót, sütit vagy szendvicset és esetleg egy alkoholmentes innivalót is!

Várunk szeretettel! 

Olvasd tovább >>

Beküldte: | 2017. máj.. 12. péntek - 15:22