Nyitottság és Nőiség fejlesztése | Önmegvalósítás.hu

Nyitottság és Nőiség fejlesztése

Az alábbi két írásom azoknak szól, akik szeretnék fejleszteni a nőiségüket és a megnyílás képességét, de nem tudják merre induljanak el.
Ha pedig kész vagy a tettek mezejére lépni, gyakorlással gyorsítani a fejlődésedet, akkor várlak a hétvégi Tantra táborba vagy a nyári önismereti táborba! 

Miért jó nyitottnak lenni?

Vannak, akik szerint jobb nem kinyílni a világra, mert onnan bántás és fájdalom jöhet, viszont ha zárva tartjuk a kapukat, akkor belül sokkal biztonságosabban túlélhetjük az életet.

Ez részben igaz, azonban akik így döntenek, a zárt lelki falak mögött sokkal szegényesebb életet kénytelenek élni, hiszen nem csak a rossz dolgokat zárják ki, hanem a jókat, a szépséget és az örömöt is!

A zárt falakon át nem csak az örömforrásokat nem látják meg, amelyekért érdemes lenne élni, hanem a problémáik megoldásához szükséges információk is nehezebben jutnak el hozzájuk, így a saját életüket nehezítik meg. A bajt pedig tovább tetézi, hogy az állandó védekezés és félelem annyi negatív energiát termel, amelytől lassan elmegy a maradék életkedvük is és innentől egyenes út vezet a leépülés felé.

Olvasd tovább >>

Mitől nő a Nő?

Gyakori kérdés ez manapság, hiszen elvesztettük az évszázadok óta biztonságot adó kereteket a nemi szerepeinket és most mindenki keresi, hogy valójában mit jelent nőnek vagy éppen férfinak lenni.

Régen az emberek felvettek nemi szerepeket, megfeleltek a társadalmi elvárásoknak mind kinézetben, mind viselkedésben. Például, ha valaki hosszú hajat viselt, az elfogadott női öltözködést követte, úgy viselkedett ahogyan az Anyjától látta és csak olyan dolgokat cselekedett (dolgozott), ami egy nőnek volt joga és feladata, akkor ettől mindenki elfogadta, hogy Ő egy nő! Ehhez kétség sem férhetett és mivel ezeket a szabályokat mindenki elfogadta, így ez egy biztos kapaszkodót adott az identitását kereső énnek.

Azonban ahogy változott a világ, felrúgtuk a hagyományainkat, kiléptünk a keretek közül, azonban ezzel együtt elvesztettük a kapaszkodóinkat, a nemi szerepeinket is.

Olvasd tovább >>

Tantra tábor - Pünkösd hétvégéjén

Téged is vonz a Tantra? Szeretnéd megtanulni a páros tantrikus gyakorlatokat, a szexuális energiák áramoltatását, a lelkek örömtáncát? Jó lenne felszabadítani a benned szunnyadó életörömöt, boldogságot és határtalan szabadságot?
Ne csak vágyódj rá, hanem tegyél is érte! Tanuld meg a Tantra lelki egyesülést segítő technikáit, gyakorold a szexuális energiák áramoltatását!

Milyen Tantra?

A Tantra elsősorban spirituális út, azonban a tudását felhasználhatjuk hétköznapjaink, párkapcsolataink jobbítására is. A "szexuális tantra" tárháza olyan gyakorlatokat tartalmaz, amelyekkel az együttlét élményét emelhetjük magasabb szintre, mert olyan mélységeit tapasztalhatjuk meg a kapcsolatnak, az eggyéválásnak, amit addig elképzelni sem tudtunk!

Ezen belül is létezik egy populárisabb és egy spirituálisabb irányzat. A populáris verzióban a testen, érzékeken, mozgáson és pózokon van a hangsúly, amivel a szexuális kultúránkat tudjuk színesíteni. Ez klassz.

A spirituális irányzat a lelki és energetikai eggyesülésre helyezi a hangsúlyt, ahol a testek nem is érintkeznek, mert a kapcsolódás az energiatestekkel és a lelkekben történik meg.
Ennek a gyakorlásnak komoly hatása van a spirituális fejlődésünkre is, hiszen aki képes megnyílni egy másik ember, lélek felé, az egyúttal Önmaga felé is megnyílik.

Márpedig, amikor a másik ember felé megnyílunk lelkileg és energetikailag, akkor a partner elfogadása és szeretete árad felénk, ami segít feloldani blokkjainkat, bezárkózásunkat. Ebben a tisztító folyamatban egészen odáig el lehet eljutni, hogy a személyiség burkok teljesen leomlanak és a két lélek egyesülésében egy hatalmas spirituális eggyéválás, egység élmény születik meg!

Emellett természetesen szexuális energiák is megjelennek a gyakorlás folyamán, amelyeknek egyrészt örülünk, hiszen magasabb szintű élvezetet élhetünk meg, másrészt ezt is megtanuljuk tudatosan irányítani.

Mit nyerhetsz a Tantra gyakorlással?

  • megtanulod tudatosan megnyitni magad lelki és energetikai szinteken
  • irányítod az energiáidat, kinyitod a csakráidat, feléleszted az energiaáramlást
  • megtalálva nemiséged központját, képes leszel növelni nemi-tudatosságodat
  • tudatosan fel tudod ébreszteni magadban a szexuális energiákat
  • összekapcsolódhatsz a gyakorló partnereddel energetikailag
  • nemi és szexuális energiák küldése (titkos tantrikus technika)
  • körkörös energiaáramoltatással emelitek egyre magasabb szintre a rezgésszinteteket
  • megnyíltok egymás felé egészen a lelki minőségekig
  • a lelkek örömtánca előzi meg a végső lelki eggyéválást
  • a megnyílás, szeretet és eggyéválás új spirituális élményeket hoz az életedbe
  • a tudatos kinyílás, lelki és energetikai kapcsolódás által sokkal gazdagabb szexuális élményed lesz a partnereddel

Hogyan folyik a gyakorlás?

Pünkösd hétvégéjét ennek a gyakorlásnak fogjuk szentelni, nők és férfiak először külön-külön, majd páros gyakorlatokban sajátíthatják el a lelki-tantra gyakorlatait.

FONTOS tisztázni, hogy ezen a gyakorláson nem lesz "kötelező szex gyakorlat" vagy bármi olyan helyzet, amiben kellemetlenül éreznéd magad!
A gyakorlás végig ruhában történik és ügyelünk rá, hogy mindenkinek tiszteletben tartsuk az intimitás határait!

Természetesen, ha valakivel szimpátia alakul ki, azzal a gyakorlás után szabadon randizhattok, ismerkedhettek tovább, sőt akár egy gyümölcsöző párkapcsolat is születhet, ahogyan erre már jó pár példa volt táborainkban!

Kikkel gyakoroljuk a Tantrát?

A táborba jöhetsz a pároddal, de jöhetsz egyedül is, hiszen a páros gyakorlatoknál a résztvevők, megérzésük és szimpátiájuk által vezetve találják meg gyakorlótársukat.
A sok nap alatt több partnered is lesz a gyakorlásban, így sokszínű tapasztalatot szerezhetsz a kinyílás és lelki kapcsolódás terén.

A tábor hangulatát a szeretet, a megnyílás, az öröm és érzékiség hatja át. Ha szeretnél ebben megmerítkezni, ne habozz sokáig, jelentkezz mielőbb!


Nyári Önismereti tábor

Nyári önismereti és spirituális táborunkat július 22-26-ig tartjuk Szentbékkállán, a Balaton-felvidék leghangulatosabb falujában.
Az önismereti táborban a belső munka, tudatosodás és problémamegoldás mellett helye lesz egy kis nyári örömködésnek is: fürdőzés a Balatonban, kirándulás szent helyekre, hangulatos esti beszélgetések egy pohár bor és tudatos emberek társaságában.

A tábor célja többrétű:
A kezdőknek lehetőségük nyílik elsajátítani az önismereti munka legfontosabb alapgyakorlatait, mint a helyes önértékelést, önelfogadást és szeretet adást, valamint az őszinteség növelését. Mivel ezek számunkra nem csak jól hangzó szavak, hanem hatékony meditációs technikák, ezért aki még nem tud meditálni, az a meditációt is könnyedén megtanulhatja a pár nap alatt!

A haladó önismereti úton járóknak segítséget nyújtunk a felvetett életproblémák mélyebb megértésében, majd célzott gyakorlatokkal elindulhatnak a megoldás útján. Ehhez személyes tanácsadást, konzultációt kapnak minden esetben, mert így lehet a leghatékonyabban fejlődni, változni.

Amikor pedig elfáradtunk az önismereti munkában, akkor energetikai gyakorlatokkal töltjük fel magunkat és spirituális meditációkkal érünk el lelki mélységeket, szent találkozásokat Lelkünkkel, Istennel és az Ősökkel.

A mozgás sem marad ki a programunkból: lesz reggeli jóga, tánc, kirándulás a hívogató hegyekre és úszkálás a hűsítő Balatonban. 

Transztánccal, transzlégzéssel, természet meditációkkal, valamint rövid kirándulásokkal tesszük még tartalmasabbá a programot. Az önismereti és spirituális programok szüneteiben pedig teszünk egy-egy sétát a faluban, vagy megnézzük a közelben fekvő varázslatos Kőtengert. Hosszabb kirándulásaink során megérezzük a Hegyes-tű hegy gyökér-csakra nyitogató erejét és a zalaszántói buddhista Sztúpához is ellátogathatunk!


Ha szeretnél tanulni - fejlődni, szükséged van egy kis töltődésre és már kész vagy a megújulásra, akkor gyere el!
Az önismereti gyakorlással sok problémádtól megszabadulhatsz, kérdéseidre végre megkapod a válaszokat és mindezt egy varázslatos helyen, lelki emberek társaságában. - Kell ettől jobb?


Beküldte: | 2015. máj.. 19. kedd - 22:37