Nem mindegy mivel töltöd a Húsvétot! | Önmegvalósítás.hu

Nem mindegy mivel töltöd a Húsvétot!

Közeleg a Húsvét ünnepe, ezért ideje elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is ünnepelünk majd és hogyan?

Húsvét a keresztények számára Jézus feltámadásának ünnepe, a zsidók pedig ekkor emlékeznek az Egyiptomból való megmenekülésükre. A pészah szó jelentése "kikerülés", Jézus kapcsán pedig a megszabadulásra, feltámadásra gondoljunk, amikor meg akarjuk érteni ennek az ünnepnek a jelentését. Mindegyik elnevezés és a mögöttük álló történetek is a halál elkerüléséről szólnak, Jézus esetében pedig ez egy spirituális felemelkedéssel is együtt járt.

Olvasd tovább >>

Vitalitás tábor - április 4-7.

Április elején, a Húsvéti ünnepek hétvégéjén tartjuk tavaszi táborunkat, ahol a természet ébredő erőit fogadjuk magunkba és egyesítjük belső energiáinkkal. Ilyenkor gyönyörű, erőt sugárzó a természet, ezért megmásszuk a Szentbékkálla melletti csoda-hegyet és letekintve a Káli-medencére magunkba szívjuk annak éltető energiáit. 

Húsvét, Jézus feltámadásának ünnepe, győzelem a halál fölött, visszatérés az életbe egy magasabb tudatossággal. Ezt a belső utat kívánjuk bejárni gyakorlásunkkal, ezért különböző újjászületést, megújulást és felébredést hozó légző- és meditációs gyakorlatokat végzünk a négy nap folyamán.

A programban lesz:

  • megújulás légzés - egy saját fejlesztésű gyakorlat
  • újjászületés terápia - magzatkor és születésélmény újra élése
  • kundalíni hívogatás - csak óvatosan, ki mennyit bír!  ;-)
  • transztánc - a belső szabadság megéléséhez
  • transzlégzés - ez a kedvencünk!
  • Síva-Shakti belső tánc - na ezt még nem tudom mi, de addig biztos lejön!
  • Univerzum erőközpont megtalálása és felébresztése
  • Önismereti gyakorlás és meditáció
  • belső örömközpontunk felébresztése - ez jobb mint a Hahota-klub!
  • NIA tánc - az élet öröméért
  • reggeli jóga - ha lesz olyan résztvevő, aki szívesen megtartja

A program nem piskóta, de mi sem vagyunk azok!  :-)

Erre a programra kezdők jelentkezését is várom!

Tudjuk, hogy egy ilyen intenzív program milyen sokat adhat a belső erő megtalálásához és az életedben való megújuláshoz. Sokszor átéltünk már hasonlót, a gyakorlatok kiválóak, a csapat pedig mindig támogatóan segít, hogy kívül is jól érezd magad!
 

Természetesen nem feledkezünk el az önismereti út fontosságáról sem, hiszen a motivációidat, cselekvésedet és erődet visszafogó gátlásokat, félelmeket fel kell oldani, hogy az energia és cselekvés szabadon áramolhasson.
Ezt önismereti oldásokkal és speciális meditációk segítségével fogjuk elérni.

Az intenzív gyakorlást rövid kirándulásokkal, sétákkal tarkítjuk, ilyenkor tudunk a természethez kapcsolódni, valamint esti beszélgetések és finom ételek teszik teljessé a négy együtt töltött napunkat.

Olvasd tovább >>

Önismereti programok

Férfi - Női szerepek - Önismereti klub Veszprémben
Deák Magdi, Huszti Sándor
klub Veszprém ápr. 02. 18:00
csütörtök
Vitalitás tábor - 2015 április
Huszti Sándor
tábor Szentbékkálla ápr. 04. 10:00
szombat
Női workshop - meditációval, tánccal - Szívcsakra
Gere Gréti
workshop Dunaújváros ápr. 10. 17:00
péntek
Önértékelés és önbizalom növelés a gyakorlatban
Huszti Sándor
tanfolyam Budapest ápr. 10. 18:00
péntek
Merre vezet az utam? Ismerd meg a sorsod, életfeladatod!
Huszti Sándor
előadás Budapest ápr. 11. 18:00
szombat
Mi a boldogtalanságod oka és megoldása?
Huszti Sándor
előadás Budapest ápr. 12. 19:00
vasárnap
Meditációs és Önismereti klub Grétivel
Gere Gréti
klub Budapest ápr. 13. 18:30
hétfő
Melyik munka(hely) a megfelelő számomra? - Önismereti klub Zolival
Szöllősi Zoltán
klub Budapest ápr. 13. 18:30
hétfő
Tantra tábor Siófokon
Huszti Sándor
tábor Balatonszéplak-Alsó ápr. 30. 10:00
csütörtök
Pünkösdi meditációs és önmegvalósító tábor
Gere Gréti
tábor Vértesboglár május. 22. 09:00
péntek
Nyári Önismereti tábor
Huszti Sándor
tábor Szentbékkálla júl. 22. 10:00
szerda
Beküldte: | 2015. ápr. 02. csütörtök - 11:26