Kötődések elengedése | Önmegvalósítás.hu

Kötődések elengedése

A kötődés lehet pozitív, örömet és biztonságérzetet adó, de lehet a legnagyobb szenvedésünk forrása is, mindez attól függ, hogy tudjuk-e birtokolni, uralni azt, amihez kötődünk, vagy már elvesztettük a biztonságot adó irányítást felette.
Amikor a kötődés szenvedést hoz a szívünkbe, akkor két út áll előttünk: Vagy küzdünk érte, hogy visszaszerezzük azt, amit éppen elveszítünk, vagy elengedjük a hozzá fűződő kötődésünket.
Az embereknek általában egyik sem sikerül, ezért szenvednek annyira a múló kapcsolatoktól, a birtokok elvesztésétől.

A folyamatában levő elmúlást, vesztést és változást visszafordítani lehetetlen. "Ami elkezdődött, az véget is ér. Ami született, az meghal egyszer."
Ezért aki küzd egy kapcsolat vagy birtoklás elmúlásakor, az legfeljebb elnyújthatja a folyamatot, de előbb-utóbb szembe kell néznie a változás tényével, és akkor foglalkoznia kell majd a benne élő hamis kötődéssel! Hamis kötődéssel, mert a kötődés legtöbbször akkor is tovább él bennünk, amikor már rég elvesztettük kötődésünk tárgyát, így elmondhatjuk, hogy a kötődés nem a valóságot tükrözi, hanem az egonk önbecsapása, illúziója és reménye az örök birtoklásra és a beteljesülésre.

Amikor pedig valaki nem a régi állapot visszaállítását választja, hanem a saját kötődését próbálja feloldani, akkor bár a helyes úton jár, de mivel nem ismeri a kötődés elengedésének a hatékony módszerét, ezért csak tovább szenved tőle és idővel elhiszi azt, hogy ettől a kötődéstől nem is lehet megszabadulni.
De gondoljunk csak arra, hogy: "Ami egyszer létrejön, az meg is fog szűnni!", vagyis ha a kötődés kialakult egyszer, akkor az meg is szüntethető és nem csak a halálunkkal!

A leggyakrabban alkalmazott hatástalan módszer a kötődés elengedésére, amikor az időre vagy a felejtésre bízzuk azt. Majd az idő begyógyítja a lelki sebeket! - mondja ez a hamis szólás, de tapasztalatból mind tudjuk, hogy soha nem gyógyítja be, legfeljebb a tudatalattiba való elnyomás árán kicsit feledésbe merülnek az emlékek és az érzések. Viszont amit elnyomunk az azzal nem szűnik meg, hogy nem látjuk, sőt így a tudatalattinkból alattomos, pusztító hatást is kifejthet, miközben nem is tudunk róla!

Szokták is mondani egy-egy rég elnyomott kapcsolati kötődésre az emberek, hogy: Már nem is fáj a hiánya ... legalábbis ha nem találkozom Vele!
Ha csak úgy nem gondolunk szenvedéssel egy volt szerettünkre, ha elkerüljük a Vele való találkozást, akkor az a kötődés bizony még él bennünk, még nem vagyunk túl rajta! Ilyenkor a probléma elkerülésével cseppet sem jutunk közelebb a megoldáshoz, sőt még akadályokat is gördítünk a teljes feldolgozás elé!

A másik sokat alkalmazott hibás ál-ezoterikus módszer, amikor a kötődést egy energetikai kötésként értelmezi a szenvedő fél és a kötődés energetikai szálait próbálja elvagdosni. Ilyenkor elképzeli, ahogyan a kötődés szálai összekötik Őt azzal, akihez vagy amihez kötődik és ezeket az energia szálakat szaggatja, vágja el egy képzeletbeli ollóval.
Az elképzelés nem tűnik rossznak, csak éppen nem működik hosszútávon, ugyanis a kötődés alapvetően nem egy energetikai jellegű kapcsolat, hanem sokkal inkább érzelmi és gondolati, bár meg van az energia síkján is a kiterjedése.

Magyarán, amikor ezeket az energia szálakat elvágjuk, akkor egy "következmény-síkon" ugyan elvágtuk a kapcsolatot, de az eredeti, a kiváltó szinten nem tettünk semmit sem! Ezért ennek a tüneti kezelésnek az eredménye az, hogy a kötődést átmenetileg - pár hétig, esetleg hónapig - nem érzékeli a szenvedő, aztán az újra felépül és látszólag a semmiből előbukkanva ismét realizálódik!

Ennek a hatástalan önbecsapásnak az elkerüléséhez, meg kell ismerni a kötődés valódi természetét, működését, és annak tudatában már képessé válunk arra, hogy úgy bontsuk vissza a kötődést, ahogyan az kialakult, pontosan abban a sorrendben!
Ezzel a módszerrel képessé válsz Te is arra, hogy a legmélyebb kötődéseidet is megértsd és alapjaitól fogva feldolgozd magadban.

Képes leszel annyira elengedni a régi kötődéseidet, hogy nem kell elkerülnöd a találkozást, nem kell elfojtanod az emlékezést, a pozitív érzéseidet, és akkor sem fogsz szenvedni a kötődés érzésétől!
Nem lesz szükséged a fentebb leírt önbecsapó módszerekre sem ahhoz, hogy helyre tedd magadban az elvesztett, vagy elmúlt kapcsolataidat, birtoklásodat.

Felemelő érzés, hogy nem kell már szenvedned a kötődések negatív hatásától, mert bármelyik kötődést tudatosan el tudod engedni!

Tanuld meg a kötődés elengedésének a technikáját, legyél újra szabad a szívedben és a fejedben!

Beküldte: | 2008. jan. 14. hétfő - 09:10