Játszma az önbecsülésért
A piacról hazafelé sétálva, az egyik kereszteződésben belebotlottam egy kerékpáros fickóba, aki igen hevesen szidta az autósokat, hogy azok mennyire figyelmetlenek, és akár még el is ütnék, ha Ő nem vigyázna magára!
Próbált engem is bevonni a játékába, hogy szidjuk együtt az autósokat, de én inkább tovább álltam és csak utána gondolkodtam el azon, hogy vajon mi is volt ennek a közjátéknak az értelme, a jelentése?
Először arra gondoltam, hogy szegény fickó, láthatná pozitívan, vagy reálisan is a világot, ehelyett csak a negatívumokat látja. Biztosan annyi rossz tapasztalata volt már az életben, hogy emiatt elvesztette a pozitív látásmódját, már képtelen hinni az emberek jóságában, az autóvezetők előzékenységében.
Már majdnem megsajnáltam szegény párát, amikor valahonnan beugrott, hogy nála ez nem a rossz tapasztalatokból alakult ki, hanem Ő maga alakította úgy a látásmódját, az életét, hogy abból az egojának nyeresége legyen!
De mit nyerhet vele az ember, ha mások csak bántják, rosszul bánnak vele?
Az egyik klasszikus játszma, amikor azért tüntetjük fel magunkat áldozatnak, szerencsétlen elesettnek, hogy azután sajnálhassuk, vagy másokkal sajnáltathassuk magunkat. A sajnálatból aztán a szeretethez hasonló energiához juthatunk, ami így időlegesen csillapítja a szeretet éhségünket.
De az Ő játszmája másról szólt!
Ő nem a sajnálatra hajtott, hanem zsörtölődésében lenézte, szapulta a többieket, a világot. Vagyis mindenki rossz, csak én vagyok a jó!
Mire jó egy ilyen világnézet? Mit nyer vele az egoja?
Minden játszma, szerep, hitrendszer, valamilyen kibillent, hiányos állapotot próbál meg pótolni, megjavítani a maga tudatlan módján. Ha a sajnáltatással a szeretet hiányunkat pótoljuk, akkor a mások lenézésével, önmagunk felértékelésével az önértékelés és önbecsülés hiányunkat pótolhatjuk.
Ha nem érzed magad elég jónak, értékesnek, elfogadhatónak, akkor az ego egyik buta megoldási eszköze az lehet, ha másokat leértékelve többre tudod magadat értékelni, értékeltetni.
Mivel ez a felemelkedés nem valós önértékelésen alapul, így időről-időre meg kell erősíteni, újra le kell nyomni valakit, hogy ettől többnek érezd magad. Ebből a rendszeres gyakorlatból aztán könnyen világképeddé lesz, hogy: "Mindenki hülye, csak én vagyok normális!".
Eric Berne, a tranzakció-analízis "szülőatyja", az Emberi játszmák című könyv szerzője szerint, már egy kisgyermek is rendelkezik bizonyos meggyőződésekkel önmagáról és a körülötte lévő emberekről. Ezek a meggyőződések vele maradnak élete hátralévő részében és a következőképpen foglalhatóak össze:
- Én oké vagyok.
- Én nem vagyok oké.
- Te oké vagy.
- Te nem vagy oké.
Ezeket a meggyőződéseket minden lehetséges kombinációjában összevetve a következő négy megállapítást kapjuk magunkról és másokról (életpozíciók):
- Én oké vagyok és Te is oké vagy.
- Én nem vagyok oké, te oké vagy.
- Én oké vagyok, te nem vagy oké.
- Én nem vagyok oké, te nem vagy oké.
Azonban ezeket az életpozíciókat és meggyőződéseket nem a tapasztalatai alapján építi az ego, hanem a belső hiányosságait ellensúlyozandó használja a megfelelő világnézetet, amihez aztán be is szerzi a megerősítéséhez szükséges tapasztalatokat!
Vagyis pontosan olyan helyzetekbe keveri magát, illetve bármely helyzetet képes úgy megítélni, hogy abból a korábban beállt meggyőződése és életpozíciója megerősítést nyerhessen.
Biztosan Te is ismersz olyan embert, aki minden eredményét és sikerét a véletlennek, vagy másoknak tulajdonítja és nem hajlandó feladni az önmagáról alkotott szerencsétlen énképet. Vagy olyanokat, akik bármilyen kudarcot is szenvedjenek el, képesek abban is meglátni a saját nagyságukat, tehetségüket.
Ők nem akarnak reálisan látni, értékelni, mert az életpozíciójukhoz igazítják az önértékelésüket. Nem érdekük, hogy ebből engedjenek, mert akkor elveszítenék a sajnálatból kinyerhető szeretetpótlékot vagy a felértékelésből nyerhető önbizalom megerősítést.
- Most őszintén nézz magadba és a fentiek alapján határozd meg::
- Te milyen életpozícióba kapaszkodsz?
- Milyennek látod a környezeted?
- Mi a Te meggyőződésed?
- Milyen játszmákat szülsz ezek fenntartására?
- Vajon milyen hiányosságod van mindezek hátterében?
Várom hozzászólásodat, kérdéseidet!
Hozzászólások
16 hozzászólásNagyon Tetszik az írás. Milyen gyerekkori belyzet alapján tud kialakulni az ok vagyok-ok vagy érzelmi állapot?
tengelyén tudja a szülő az oké/oké állapotot kialakítani.
Ha a szülő okénak látja a világot, akkor a gyerek is. Mitől oké a gyerek? Ha a gyerek hiányosságai, képtelenségei és képességei mind a helyükön vannak kezelve, ha jól körülhatároltak és ésszerűek az elvárások. Ezek alapkövetelmények, a gyereknek jól kiismerhető határokra van szüksége az oké érzéséhez. És szükség van az átlagon felüli képességek kibontására, egy áttekinthető és érthető rendező elvre, ahol a gyerek tisztában van azzal, hogy miben gyenge, közepes és átlag feletti. De a legfontosabb az, hogy a szerethetősége nem ettől függ. Hanem ez a születése jogán jár(na).
Nyilván tökéletes szülő nem létezik, de az önismeret arról is szól, hogy elfogadjuk, miért is vállaltuk be a szüleinket. A minták a helyes önértékeléssel, önelfogadással átírhatók, a szeretetet és az elfogadást nem csak a jelenben kell megadnunk magunknak, hanem a gyógyító folyamatok akkor indulnak be, amikor ezeket az energiákat tudatosságunkat felhasználva visszairányítjuk a múltba.
Ez szerintem nem függ a neveltetéstől, sokkal inkább az ember tudatosságától. Azon belül is az önértékelés helyességétől és a minden körülmények között való elfogadás képességétől.
Ha az önértékelésen keresztül megtanulja az ember, hogy mindenki csak a képességei, tudása és motivációi szerint képes cselekedni, vagyis mindig a legtöbbet hozzuk ki magunkból, akkor senkit nem ítélhetünk el tettei, vagy azok elmaradása miatt.
Ez a látásmód segíthet az elfogadásban, de ettől függetlenül is kifejleszthető, hogy az elfogadás ne keveredjen az értékeléssel. Vagyis mindent annak és olyannak fogadjunk el, amilyen, még ha nem is értünk egyet vele, vagy nem értékeljük sokra a teljesítményét.
Az elfogadás mindennek kijár, nem teljesítmény függő.
Ha ezek működnek belül, akkor OK vagyok, OK vagy.
De őszinte leszek, a kérdésekre nem tudom a válaszokat:-(
Néha oké vagyok , néha nagyon nem.A környezetem dettó.
Ja, én a biciklistákat szoktam szidni, mert életveszélyese közlekednek, az autóból nézve, nyilván KRESZ ismerete nélkül nehéz:-)
Zseniálisan és egyszeruen levezeted!!Gratulálok!!Marika
egy érdekes játszmára a Facebookon. A meg nem értett magányos hős, a tiszta lelkű lovag játszmája. Aki persze tele van félelmekkel, meg elfojtásokkal, pláne nem dolgozta még fel hogy annak az egy csajszinak bármilyen szuper ő még sem kellett. Pedig ő aztán nagyon OKÉ csak a világ nem oké...
Na de ez az ő játszmája, mi dolgom nekem ezzel?
Hosszas kutakodás után megtaláltam azt a részemet, aki igenis szeretné ha meg lenne mentve, sokallja a szenvedést és a tanulnivalót :-) Szeretne ölbe tett kézzel igazi hedonista módra csak élvezni az élet napos oldalát, a francba az árnyékkal meg az árnyoldal tudatosításával.
Valamiben ennek a részemnek is igaza van, ezért jelentkezett. Elfáradtam, ennyi az egész, tempót és életmódot kell váltani, ez a tanulsága.
Kati, de sokan nem tudják, hogy mit kezdjenek a játszmáikkal, kisebbségi érzéseikkel, félelmeikkel... Egyrészt, szerintem azért, mert nem tudja, hogy ezzel kezdhetne valamit, vagy mert nem találkozott olyan technikával, Más részt, meg (ha tudja is) nem is akarja, mert "kényelmes" még a roncs kocsiba dideregni. Szóval, mondogatni másnak, hogy dolgozza fel, az szép meg jó, csak ha nem tudja, akkor az olyasmi, mint konzervet meg nyitót adni egy kutyának, hogy bontsa ki egye meg. Ha meg nem tudja, akkor milyen hülye! :) Másrészt meg tükör jaja, meg megértem a fickót is, mert "hasonló" cipőben járok... (mármint, az észrevételed alapján)
mondtam annak az embernek semmit a játszmáival kapcsolatban. Ha valaki megvan róla győződve hogy ő Isten csatornája, akkor csak annyit mondhatsz ámen :-)
Nem értek egyet viszont a kutyasággal, kutyaság ellen önértékelés helyretételével kell foglalkozni. Feltettem egy nlp-s gyakorlatot a facebookra alázat témájában, hiszen a túlzásba vitt alul értékelés is visszaveti a fejlődést.
A legnagyobb gond persze a félelem. A félelem pedig át lesz törve, ha a szenvedés elviselhehetetlenné válik, vagy ha a vágyak átveszik az irányítást.
Vedd észre, Te becsülöd alá saját magad, van egy részed aki egyre elégedetlenebb azzal, ahol tartasz. Ezért ajánlgatom az nlp-t nem kell hozzá tudni profin meditálni. De legjobb lenne mégiscsak ha nem egedül akarnád megoldani, keresnél hozzá segítséget.
Sokan úgy gondolják ez a gyengeség jele, pedig inkább bátorság és őszinteség kell hozzá, hogy egy idegennek megnyílj, legyőzd a szégyen érzeted, megnyisd a lelked.
,,keresnél hozzá segítséget...Sokan úgy gondolják ez a gyengeség jele, pedig inkább bátorság és őszinteség kell hozzá, hogy egy idegennek megnyílj, legyőzd a szégyen érzeted, megnyisd a lelked.''
Ezzel nagyon egyetértek. Ahhoz ,hogy az ember teljesen egyedül ,segítség,vezetés nélkül tudja
felismerni és kezelni a saját problémáit...hááát...
Nem véletlenül van ,hogy még profi gyógyítók is ha valami komoly gondjuk van,bizony nem szégyellnek egy másik gyógyítótól segítséget kérni,vagy legalább is átbeszélni vele mindig az aktuálisan felmerülő problémákat.
Az ember ha benne van egy szituációban,nagyon is szubjektíven lát mindent,és ezért borzasztó nehéz objektíven teljesen kívülről rátekintve szemlélni a dolgokat. ...Szinte lehetetlen.
Én most egy régi tanárom vezetésével csinálom a ,,belső munkámat'',és végre haladok is.
Nem csiga lassúsággal,és nem topogok egy helyben ahogy sokáig.
A segítség,és az elfogadás,hogy megbízok valakiben ,aki nálam többet tud,lát,
/hihetelen/,de éveket lendített rajtam. És legfőképpen azt köszönhetem ennek ,hogy végre kilendültem a holtpontról,amire már évek óta nem voltam képes.
Nem csak a magam példája miatt,hanem egyébként is minden útkeresőnek ajánlom a számára megfelelő módszert és segítő ember kiválasztását, elfogadását,ha nem akar hosszú évekig a saját sarában dagonyázni:)
Mit értesz alatta? ( Majdnem úgy kezdtem beírni a címsort, hogy Miau ) Üdvözlettel : felacso
erre a hasonlatára
olyasmi, mint konzervet meg nyitót adni egy kutyának, hogy bontsa ki egye meg. Ha meg nem tudja, akkor milyen hülye! :)
A hasonlat azt tükrözi, hogy a mostani problémáit ilyen súlyosnak érzékeli...
A kutyaság mint emberi tulajdonság azt jelenti, ebben a megközelítésben, hogy kiszolgáltatott vagyok, nincs döntési lehetőségem, a gazdámon keresztül és általa meghatározva létezem.
Ül és szemez a konzervvel.
Akár a kutyának akár az embernek van cselekvési lehetősége. Az embernek van hite, építeni kell az önbizalmát, félelmeket kell feloldani, segítséget kérni.
Kutyaság magyarul átadni az irányítást, embernek lenni pedig megteremteni a saját világomat.
A macskák inkább teremtik :-)
Szerintem ez csak figyelem,éberség kérdése. Erre való a környezet ,a ,,külvilág''.
Ha már több helyről ugyanazt a visszajelzést kapom,akkor arra már oda kell figyelnem ,mert ott nem stimmel velem valami.
Ha az emberről nem peregnek le ezek a visszajelzések,és nem hárítja azzal,hogy mit beszél ez nekem,nem is ismer,stb...hanem elgondolkodik rajta,hogy nincsenek véletlenek,már a sokadik helyről jön ugyanaz,akkor mégiscsak én lehetek a hunyó:).
Ha ilyenkor az ember őszintén megvizsgálja az adott dolgot,rá fog jönni a szerepjátszására.
Sőt,ha igazán őszinte magához és elszánt, nem csak arra a szerepre ébred rá,hanem nagyon sok mélyebb okra is,ami miatt abba a szerepbe került.
Ez nem ördöngösség,csak hát őszinteséget,alázatot igényel az embertől saját magával szemben.
Meg azt ,hogy szeresse magát,mert akkor nem fél,ha bármi is kiderül. Mert az ember többnyire ezért hárít. Fél a következményektől... De ,ha szeretem magamat ,akkor nem büntetem magam,és nem szenvedek,nem csinálok lelkiismeret furdalást magamnak,hanem megbocsátok.
Ha nincs félelem lehetek őszinte magammal. Ez ugyan nagyon nehéz,de kitartással el lehet érni.
Vagyis úgy tapasztaltam ,hogy igenis lehet mit kezdeni a játszmáinkkal.
Fel lehet göngyölíteni egy egész ok-okozati csomagot,és akkor már az embernek csak arra kell figyelni,hogy vissza ne essen a szerepébe.
Én most itt tartok, /a saját problémámnál/ ,mert a gyökér ok a legnehezebb felismerés! És azt még csak kapisgatom. /Gyanítom,a halál:)/
Addig pedig amíg az nem tiszta, /a gyökér ok/,az ember bármikor visszaeshet,és panaszkodhat, hogy mindent megtettem ,és hiába.
Pedig nem hiába.Elszántsággal ,őszinteséggel,elfogadással utána lehet járni a dolgoknak.
Ennyivel tartozik az ember saját magának:)
Ez jutott eszembe most a játszmáinkról,és hogy mit kezdhetünk velük,merthogy éppen nagyon aktuális téma nálam /is:)/
...,,megtaláltam azt a részemet, aki igenis szeretné ha meg lenne mentve, sokallja a szenvedést és a tanulnivalót :-) Szeretne ölbe tett kézzel igazi hedonista módra csak élvezni az élet napos oldalát''
Hmm...hmmm...hányszor kaptad ezt meg itt két év alatt az oldalon?
Hogy ne légy már olyan szigorú magadhoz,és néha pihenj is?:)
Ahogy persze én is megkaptam sok mindent,és látod előbb utóbb rájön az ember maga is,hogy mi az igazság,és valószínű pont akkor fogadja ezt el,amikor épp itt az ideje:)
/Ahogy ez velem is ugyanígy megtörtént/:)/
Jól elgondolkodtam, hogy mi az én gumicicám, amibe kapaszkodom, amivel azonosítom magam. Arra jutottam, hogy én vagyok az, akinek úgyse sikerül semmi, az alap kiindulópontom az, hogy úgyse lesz jobb. Mondhatnám, hogy "rosszindulatú" vagyok :) negatív szándékkal kezdek bele mindenbe. Vágyom a jólétre, de kizártnak tartom, hogy azt megkaphatom. (Háborúzok a béke mellett. - Jó ez a webmester.) Ezt eddig észre se vettem. Legalább is ennyire még nem tudatosult bennem.
Bármire vágytam az életben, úgy indultam neki, hogy az úgyse lehet az enyém, csak sóvárogtam vagy bosszankodtam. Van a Sanyinak egy olyan meditációja, hogy a vágyak/félelmek gyökerének megtalálása. Megcsináltam erre a dologra. Azt láttam, hogy valamikor régen, egyszer kitaszítottak, elfordultak tőlem, és én ezt alap felállásnak elfogadtam, nem is kutattam a gyökerét, csak ott maradtam egyedül, és szenvedtem. A meditáció elvezet oda, amitől elfordultam, és ott visszataláltam bele. Hát kijönni se akartam onnan. :))
Szóval a lényeg, hogy ez ismétlődik az életemben. Akárhányszor eljövök a szüleimtől, mindig ezt élem meg, és az utóbbi tízenkét évben tizenegyszer költöztem. Vagy a nagyobbik gyerekem lassan három éve ovis, és minden reggel szorítja a kezem, és sír, hogy ne hagyjam ott, ugyanúgy, ahogy én is gyerekkoromban. Vagy a párom külföldön dolgozik, és folyton el kell válnunk egymástól hosszú időre. De biztos találnék még rengeteg ilyet.
Ezt az elszakadást kell elfogadnom, és aztán azt, hogy bármikor visszamehetek, nem vagyok kitaszítva. Ja, és az utaztatós élmények is ezt adták, csak akkor nem értettem, hogy miért vagyok egyedül minden életemben. Na szóval ez a gumicicám, már hogy a kutyás-macskás hasonlatoknál maradjunk. :)
Ui.: Az Érzelmek és oldások, és a Vágyak és félelmek Sirály CD-ket ajánlom mindenkinek, aki még nem hallotta! Nekem sorra gyúlnak ki a lámpácskák az agyamban a hatására. :)
oka, hogy sem magunkat sem a világot nem tudjuk elfogadni.
A leggyakoribb szerintem amikor a nem vagyok oké ember keres valakit, akit irigyel és keres valamit amibe beleköthet. Még a megvilágosodottakra, Istenre is képesek fröcskölni. Hibát mindenkiben lehet találni.
Ha belekötök a másikba és lenyomom, akkor rövid ideig jól érzem magam, mert a belső feszültséget kiadtam.
Hosszú távon viszont visszaüt, mert egyrészt a karmája visszaköszön, másrészt, hárítva van a belső önvizsgálat és a felelősség felvállalása. Megrekedést okoz, az illető saját magát zárja a negatív gondolatai börtönébe.
Ugyanez a helyzet a sajnáltatós-mártír játszmákkal. Más az előjel, de a végeredmény ugyanaz, aki be lett húzva, a játszma elején még jól érzi magát, a végén már csak kifacsart szivacs.
A megoldás: megadni saját magunknak a szeretetet és az elfogadást. Ezen minden ember végig megy. Ha nem szereted magad, a világtól is csak ezt kapod.
A Sirály csomagokból alap az őszinteség növelése is, ajánlom mindenkinek, aki egy helyzetet egy másik emberrel akar megoldatni. "Ha Te ilyen és ilyen lennél", vagy "ha ezt meg ezt tennéd...", "akkor lenne nekem jó", na ha ezt fülön csíped, lehet torokcsakrára gyúrni.
Még visszatérve az elfogadás fontosságára, azt is el kell fogadni, hogy a személyiség átalakítása bizony évekbe telik, pl az elszakadás elfogadása és feldolgozása is. Nem véletlen a szülői környezet hatása, hiszen azt nem kapod meg, ami nélkül meg kell tanulnod élni, abból is jó sokat kapunk, amit eddig elhárítottunk, azt az élet bizony lenyomja a torkunkon. A torokcsakra, az igazság felismerése, a kommunikáció fejlettsége szükséges ahhoz, hogy tudjam az igazságot, utána jön a szív a feldolgozással, elfogadással.
Hát ez kutya rosszul esett Kati, de minden szavaddal egyetértek. Dobott az egóm pár morzsát, és a játszmákat valahogy elfelejttette velem. Valahogy elterelődött róluk a figyelmem. Valóban ezek a játszmák társulnak a "nekem úgyse lesz jobb" alapállapotomhoz. Már azzal is tisztában vagyok, hogy ezeket önszeretettel orvosolhatom, és valóban nem két perc az elfogadás.