A hazug partner kezelése | Önmegvalósítás.hu

A hazug partner kezelése

Miért hazudik a szemembe a partnerem? Miért mindig ilyen kapcsolatot vonzok be?

Járt nálam a napokban egy haladó tanítványom és a segítségemet kérte, hogy mondjam meg, merre folytassa önfejlesztését, meditációs gyakorlását.
Mivel tudtam, hogy a párkapcsolat az az egyik terület, amellyel sokat dolgozott az elmúlt években, mégsem jutott áttörő eredményre, ezért arról kérdeztem.

Elmondta, hogy már nagyon pontosan meg tudja fogalmazni magában, hogy milyen férfira vágyik, és ennek eredményeképpen be is tudja azt vonzani, de ezek a férfiak mégsem megfelelőek neki, mert nagyjából ugyanazzal a jellemhibával rendelkeznek: hazugak, terelnek, nem őszinték.
Néha teljesen nyilvánvaló dolgokban hazudnak szemrebbenés nélkül, de még olyankor is, amikor semmi sem kényszeríti erre őket.

Második lépésként azt is felismerte, hogy ez egy tükör számára. Önmagában kell helyre tennie a hazugsághoz fűződő viszonyát, ezért már sokat dolgozott azon, hogy elfogadja, ha hazudnak neki.

Ez oly annyira sikerült is, hogy már alig zavarta a hazudozás, nem szólt érte, elfogadta azt is, hogy ezek a férfiak így élnek. Csak azt nem értette, hogy miért?!
Miért jó ez nekik, miért nem mernek őszinték lenni, amikor mellette ezt tényleg megtehetnék?

Eddig jutott, és nem tudta, hogyan léphetne tovább, merre találja meg a megoldást?

Megoldás

A története alapján, több helyen is hiányzik még belőle a teljes tudatosítás.

1.  Azt ugyan már pontosította, hogy milyen férfira vágyik, de azt teljesen kihagyta, hogy milyenre nem vágyik!
Fel kell mérnie, hogy milyen férfi típust, tulajdonságokat utasít el, irtózik, vagy tart gusztustalannak. Ezt ugyanúgy pontról pontra össze kell szednie magában, hogy lássa, mit akar elkerülni.

De az kevés lenne, hogy csak tudja. El is kell fogadnia ezeket a minőségeket!
Ugyanis ha csak ismeri, de továbbra is fenn áll az elutasítása, akkor éppen hogy be fogja vonzani azokat, mint ahogyan ez meg is történt!

Vagyis, ahogyan a vágyainknál is kevés csak megfogalmazni, hogy mire vágyunk, azt át kell élnünk, eggyé kell vele válnunk, úgy ezt az elutasított minőségekre is el kell végeznie, akkor fog teljesen helyére kerülni benne!

2.  Meg kell vizsgálnia, hogy Ő maga hazudozott-e így valamikor? Ha ebben az életében nem talál rá emléket, történetet, akkor az előző életeiben kell tovább keresnie.
Amit talál saját korábbi élményt, azt fel kell oldania, ennek pedig az első lépése a megértés.

Vagyis meg kell értenie, hogy Ő miért hazudott, mi vitte rá, mi tartotta benne a hazugságban, és az okokat megértve máris könnyebben tudja majd elfogadni önmaga korábbi hazug énjét, és az azt ma tükröző férfiakat.

Ezek a férfiak csak arra jelzések, tükrök, hogy Ő Önmagában sem érti és nem tudja elfogadni a hazugságot, ezért nem szereti Önmaga korábbi hazug énjét sem. Ha végre megérti a hazugság működését és el tudja azt fogadni, akkor helyére kerül a hazugság, belül és kívül egyaránt!

Agresszió

3.  De ehhez kell még egy másik oldás is:
Egy probléma megoldásához legalább két irányba kell elmozdulnunk. Az egyik az elfogadás, a másik a változtatás.

Ebben a történetben Ő egyáltalán nem alkalmazta a változtatás, cselekvés eszközét, amit a beszélgetésünk közben egy történetben el is mesélt:
Van egy „barátnője", aki rendszeresen piszkálja, valamiért mindig beleköt. Legutóbb például társaságban a szemébe vágta, hogy: „Te most hazudsz!"

Egyrészt nem hazudott és nagyon megalázónak érezte a helyzetet. Másrészt agresszívnak, támadónak tartja a barátnőjét, ami már azt is jelzi, hogy mivel van dolga!

Igen-igen, a változtatás módjára kapott jelzést, mégpedig hogy neki is ilyen agresszíven, lehengerlően kellene a férfiak szemébe vágnia, hogy hazudnak! Le kell alázni, kellemetlen, kényelmetlen helyzetbe hozni őket, ha már ezt érdemlik.

Erre azt mondja, hogy Ő volt régen ilyen is, de megfogadta, hogy soha többé nem viselkedik ilyen durván az emberekkel, mert akkor nem fogják szeretni. Ezért azóta igyekszik jó, alázatos és figyelmes lenni másokkal, és inkább önmagában intézi el a problémáit, mintsem hogy szóljon miatta!

Hát ez itt a probléma!

Nem kellett volna az agresszív viselkedést, mint eszközt elnyomnia! Ezzel ugyanis az okot, az elégedetlenséget, a felháborodást és az el nem fogadást nem szüntette meg. Viszont elvette magától az egyik jól működő eszközét, az agresszív, támadást.
Erre az eszközre pedig ilyenkor szüksége lenne, mert a hazudozós férfiaknak olyan durván kell a szemébe vágnia, hogy hazudnak, mint ahogyan azt a barátnője tette Ővele!

De hát ha már nem zavarja annyira a hazugság, akkor minek bántaná meg őket? -kérdezte.

Visszajelzés

Nem azért kell visszajelezni, hogy megbántsa őket. A bántást ők már megtették akkor, amikor hazugságra vetemedtek. Önmagukat és másokat is megbántják a hazugságukkal, és a tiszteletlenségüket fejezik ki.

Akit szeretünk, tisztelünk, annak nem hazudunk.

Egyrészt, ha már hazudtak, akkor nehogy már Őket védjük meg a megszégyenüléstől!

Másrészt ,nem bántani akarjuk a hazugat, hanem tanítani! Ha senki sem jelzi vissza nekik, hogy tudjuk, hogy hazudnak, akkor ugyan mitől veszik majd észre önmagukat, mitől fognak majd megváltozni?

Az ember nagyrészt állat, ezért főleg abból tanul, amire kap visszajelzést. Ha nem kap negatív visszajelzést a hazugságára, akkor sosem fog megtérni, nem látja be, hogy nem éri meg hazudnia.
Ezt az esélyt megadhatjuk a fejlődésre, és bár Ő kellemetlenül fogja érezni magát a rápirítástól, de nem miattad, hanem saját maga miatt! A saját hazugsága miatt fogja szégyellni magát, nem a Te igazságod miatt.


Ezért azt javasoltam a tanítványomnak, hogy amellett, hogy megérti és elfogadja Önmaga hazug énjét, kifelé gyakorolja az agresszív visszajelzést, nyugodtan pirítson rá a pasikra, amikor azok hazudnak neki.

A két irányú oldás meg fogja hozni az eredményt, ebben biztos vagyok!

 

A fentebbiek megvalósításához ezeket a Sirály csomagokat ajánlom:

  • Hazugság feltárása, megértése Önmagunkban: Önértékelés
  • Hazug én megtalálása előző életünkben: Problémamegoldás II. - hamarosan.
  • Hazugság elfogadása: Elfogadás és szeretet
  • Vágyak és elutasítások pontosítása, feldolgozása: Vágyak és félelmek
  • Agresszió megélése, helyes cselekvés: Problémamegoldás II. - hamarosan.

 

 

Beküldte: | 2009. nov. 12. csütörtök - 11:27