Hogyan különböztetheted meg a megérzésedet az egód hangjától? | Önmegvalósítás.hu

Hogyan különböztetheted meg a megérzésedet az egód hangjától?

Sokan küzdenek azzal a problémával, hogy már működik valamelyest az intuíciójuk, vannak megérzéseik, hallanak vagy látnak, de kételkednek benne, hogy nem-e az egójuk „szavát” hallják csak.

Tapasztalatuk szerint időnként rajtakapják magukat, hogy az egóból fakadó vágyakat, félelmeket is megérzésnek tartották és ilyenkor csúfos elbukást okozott ez a tévedésük!

Bizony sokszor jogos ez a kételkedés, hiszen az egónk mint egy szekrénybe zárt rosszcsont gyerek kiabál és nem gondolkodik! Úrrá lesz rajta a pánik, mihelyst megjelennek a félelmei, vagy ha a nehezen kiharcolt hatalmát – vagyonát veszve érzi.
Ezért mindent elkövet, hogy rá figyeljünk és bizony ilyen döntési helyzetben nehéz is megkülönböztetni a két forrást egymástól!

Most két módszert is javasolok erre a problémára:

1. Még nyugalmi állapotban érdemes begyakorolni, hogy meg tudd különböztetni a két különböző forrásból érkező információkat egymástól.
Minden információt körít annak a lenyomata, ahonnan származik.
Ahogy az anyai szeretet két különböző anyától nem ugyanaz, vagy a szülinapi tortán érezhető, hogy szeretettel készítették vagy csak úgy megszokásból, úgy az információn is érezhető, hogy az egótól jött vagy a megérzésedből!

Ezt a különbséget figyeld meg amikor egy kicsi jelentőséggel bíró dologról kapsz információt. Érzékeld, hogy milyen minőségű az az energia, amelyik körbeveszi, ezt jegyezd meg és amikor már biztossá vált, hogy honnan érkezett, akkor kapcsold össze az érzetet és a végső bizonyosságot!

Így, össze fog gyűlni egy csomó tapasztalatod arról, hogy mikor jött az információd az egódtól és mikor a megérzésedtől és erre a tapasztalat halmazra már biztosan támaszkodhatsz!

2. Ez a módszer a probléma végső megoldása felé vezet, de nehezebb is és tovább tart a megvalósítása.

Az egód azért dumál bele a mikrofonba, mert:

  • vannak vágyai, amelyek kivetítése, akarása fontosabb számára, mint a valóság érzékelése, felfogása
  • vannak félelmei, amelyektől a frász jön rá, elveszíti az önkontrollját és csak óbégat a világvégéről
  • és vannak hiedelmei, tévképzetei, világnézete, amelyeket megvalósítani akar, nem pedig elengedni, hogy a valódi világot meglássa!


Ha nem vágyna, nem félne és nem tervezne, akkor annyira elfogadná a tapasztalt világot, hogy nem szólna bele az érzékelésbe sem, így minden bejövő információnál biztosak lehetnénk abban, hogy ez a valóságról szól!

Ehhez el kell engedni vagy meg kell valósítani az összes vágyat, félelmet, tervet, hiedelmet, előítéletet, stb. – ami nem kis munka. De hát ezért élünk, ez a spirituális megvalósulásunk, megtisztulásunk egyik alapkövetelménye, tehát ezen máris lehet dolgoznunk!

Elérve a vágy, félelem és elképzelés nélküliséget, tisztán a valódi világot és igazi Önmagunkat látjuk majd, így ekkora a megérzések a hagyományos érzékeléssel azonos hitelességűvé válnak.

Érdemes mindkettő módszert gyakorolni és alkalmazni, mert az első rövid távon hoz javulást, a második pedig a végső megoldáshoz vezet.

Vágyak és félelmek feldolgozásához kattints ide!

A belső látásod fejlesztéséhez a Sirály - Belső látás I. tanfolyamot ajánlom.
Beküldte: | 2008. jan. 31. csütörtök - 09:39