Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

2000 Km-es távolságra, fénysebességnél gyorsabban

"A tanfolyam után kipróbáltam, amit a tanfolyamon gyakoroltunk, tehát a távolbalátás technikáját vettem elő, mivel Izraelben élek, gondoltam eléggé távol van Magyarországtól.

Katonai képzéseim alatt többször oktatták az intuíciót, amit főleg éles lövészetben kell alkalmazni, amikor nincs idő precízen célozni, de olyan részletesen, ahogy most tanultam, még sosem hallottam senkitől.

Spirituális, ezoterikus utakat szervezek Egyiptomba, melynek során a résztvevők be tudnak jutni a szent helyekre és energiaszintjük ugrásszerű emelkedését lehet elérni.

Például a Kheopsz piramis királykamrájában az aura fényképezőgépen látható energiakapu alá állhatnak és töltődhetnek. Hasonló utak vannak tervbe véve Mexikóba, Peruba, Indiába és Ausztráliába is.

Katival leveleztem egy mostani betegségem lehetséges okáról, és megbeszéltünk, hogy a fórumon válaszolja meg a legutolsó kérdésemet, mert szerintem ez egy mindenkiben felmerülő, tehát közérdekű kérdés.
Nagyjából az alábbi beszélgetést folytattuk le eddig:
K: Ez a mostani nem a fő sérülés, hanem egy régire való rásérülés.
P: Akkor hogy a búbánatban van, hogy nem AKKOR volt betegségem, hanem most?
K: azért, mert a lelked akkor nem várta el, hogy kezelni tudd, hogy tanulj belőle
most jött el az idő, most értél be rá
P: Ahá! Tehát ha betegek vagyunk, az jó jel!:)

SMS-ben tudsz érdeklődni, az V. kerületben tudunk talalkozni, a díjazas az általam elfogyasztott kóla vagy kávé. Tel: 0620 320 9192

A blogot azért szeretném megnyitni, mivel ismerőseim között szétnézve, nagyon kevesek adódnak, akik tényleg szívből, tettvágytól eltelve mennek a munkahelyükre.
Munkájukról inkább úgy beszélnek, mint valami kellemes időtöltésről.
Míg a nagy többség, csak azért jár be, mert most más nincs, bár mást, jobbat szeretne, de ilyen-olyan oknál fogva nem teheti meg.

Amióta az eszemet tudom, halogatok. Néha úgy is hívom magamat magamban, hogy: Halogató művész. Szomorú, de ezen még nem tudtam változtatni, pedig nagyon kellene már. Sok munka, sok feladat kezd a fejem fölé nőni és ez csak egyre rosszabb lesz, ha tovább halogatok.

Tavaly történt velem vidéken, a szüleimnél. Olyan szélvihar lett, amelyet nagyszüleim sem láttak még soha. A készülődő felhők színéből lehetett érezni, hogy ez most nagyon nagy vihar lesz, talán jégeső is. Próbáltunk a kertben mindent elpakolni, autót letakarni pléddel, mégse verje meg nagyon a jég. Eső, szél…a vihar megérkezett. Félelmetes volt. Bentről a házból néztük végig.

“Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének a legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása önzés, legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.” (Tatiosz)
Ma találkoztam a fenti idézettel és azt hiszem meg is tapasztaltam az igazát. A mai nap egyébként is komoly felismeréseket hozott nekem, de ha jobban belegondolok szinte mindegyik az önzésre vezethető vissza.

Én utálom a politikát, a politikusokat.Úgy gondoltam, nem megyek szavazni, mert mire szavazzak: a szarra, vagy a kakára. Nem mindegy?? :-((

Bunna Gábor reflexológus, gyógymasszőr barátunk hívta fel a figyelmünket arra a nagyszerű kezdeményezésre, hogy a Szívesség háló oldalán önzetlen segítséget, vagy tárgyakat tudunk felajánlani másoknak és ha valamire szükségünk van, akkor azt is megkaphatjuk itt!
Segíteni másoknak nemes dolog, és akik ehhez internetes felületet és szervezést biztosítottak, azok munkája szintén dicséretes.

Hálás vagyok ha visszanézek, ha visszagondolok azokra a körülményekre ami pontosan egy éve még a valóságomnak tudtam,és az akkori reményeim és vágyaim szerények ahhoz képest ami most van ha körülnézek.
Hálás vagyok önmagamnak hogy mertem hallgatni a belsö vezetöre és hálás vagyok mindazoknak az eröknek amik bölcsebbek mint én primitív ember és jobban tudja mi nekem a legjobb,és megértetni próbálja az én szintemen a spirituális igazságokat amit ha nem félek átülteni a gyakorlatba akkor a csodák természetesen történnek az életemben.

Voltál már pénzmágnes tanfolyamon?

Ha igen, mi volt az, ami hiányzot?

Milyen hatással volt életedre, anyagi helyzetedre?

Nekem szó szerint így lett házam, állásom, munkám, bevételem. Kezdetben szkeptikus voltam, nem akartam a pénzzel foglalkozni, mert a kép élt bennem, hogy egy Mester ne rendelkezzen vagyonnal.