Sirály csomagok | Önmegvalósítás.hu

Sirály csomagok

Problémák megoldására szinte naponta van szükség, ezért jól fog jönni ez a néhány problémamegoldó gyakorlat, melyeket éveken keresztül teszteltem és állíthatom, nagyon hatékonyak!

Némelyikkel már-már a csoda határát súrolva sikerült megoldani helyzeteket, de vannak közöttük egyszerűbb, "hétköznapibb" felhasználásúak is. Megértve a világ működését, meglehetősen könnyen tudunk hatással lenni bármire, csak tudjuk, hogy mit is akarunk igazán!

A gyerekkori lelki sérülések feldolgozása az egyik legtöbbet használt alapgyakorlat, amelyet itt teljes mélységben megtanulhatsz.

A tudatos úton-járás mindkét módszerét bemutatom ebben a Sirály csomagban. Mind a két módszert érdemes elsajátítani, tudatosítani, így az adott élethelyzetben el tudod dönteni, hogy éppen melyiket alkalmazzad.

1. A céltudatos, irányított életvitelben gyakorlod és fejleszted:

Vágyak és félelmek bonyolult szövedékében éljük az életünket. A vágyaink megvalósításért kiáltanak, a félelmeink elől menekülünk, ... ha így folytatjuk, sosem lesz nyugtunk! De a vágyak és félelmek csak azért okoznak ekkora káoszt bennünk, mert nem tudjuk kezelni őket, nem vagyunk elég tudatosak bennük!

Érzelmeink közvetlenül hatnak a közérzetünkre, így azok mély ismerete és tudatos kezelése elengedhetetlen a harmonikus élet megteremtéséhez!

Érzelmi tudatosodásod során megismerkedsz a pozitív és negatív érzelmekkel, és keletkezésük okait megértve eljuthatsz a teljes feloldásukhoz is!

Életenergia kell nem csak az életünk fenntartásához, hanem az önismereti gyakorlatok hatékony végzéséhez is. Ezért az energetika klasszikus tanításaival is megismerkedsz, mint az:

Elfogadás és szeretet, két szó, két lelki tett, amelyekkel megválthatnánk a világot, megválthatnánk Önmagunkat, ha tudnánk és alkalmaznánk őket! De nem tudunk elfogadni, képtelenek vagyunk szeretni, mert senki sem tanított meg rá, nem volt kitől jó példát vennünk!

Ebben a témakörben az őszinteség, igazság, hazugság, szégyen, felelősségvállalás, önámítás, tisztaság, szókimondás és becsületesség fogalmakat fejtem ki és megmutatom a fejleszthető erkölcsiség eszközeit is!

Az őszinteség a tiszta tudás, az igazság megtalálásának az eszköze.

Íme, a  lelki fejlődés elindításához szükséges legalapvetőbb elméletek és gyakorlatok:

  • A tükrözés elve, a Hermészi tanítás: ...ahogy bent, úgy kint, ahogy fent, úgy lent...!?
  • Érzelmeink és gondolataink megfigyelésének alaptechnikája, a tudatosság kezdete.
  • A belső középpont és lelki egyensúly megtalálása és megtartása.

Ezen gyakorlatokkal és a hozzájuk tartozó előadásokkal megkapod azokat a legfontosabb alaptanításokat, amelyekre az összes későbbi elmélet és gyakorlat felépül!

Az eredményes önismereti gyakorláshoz és lelki oldásokhoz gyakran kevés, ha csak az éber tudatállapotban gondolkodsz önmagadon és problémáidon. Ezért mielőbb sajátítsd el az elmélyülés, koncentráció és meditáció alapgyakorlatait!

Az általam használt módszer hihetetlenül eredményes, még olyanok is megtanultak meditálni, akik évekig sikertelenül próbálkoztak vele!

A titok, a kis lépésekben rejlik:

Tartalom átvétel