Vallás | Önmegvalósítás.hu

Vallás

Ki volt Jézus? Isten fia vagy egy nagy képességű tanító?

Valóban megválthatta a bűneinket? Hogyan?

Feltámadt és tovább tanított, vagy ez csak egy kitalált történet?

Húsvét.jpeg

Húsvét

Úgy tervezte, hogy a húsvétot az édesanyjánál tölti, péntekre tervezte az indulást.
Egy ünnep, amit a családja nem egyházi ünnepként tisztelt, inkább mint egy alkalom a családi összejövetelre.
Persze a nagyszülei másként voltak ezzel míg éltek, nekik fontos volt a katolikus ünnep.
A böjtöt pontosan betartották erről az édesanyjától sokat hallott, a feltámadást nagyon várták, mert akkor végre jól belakhattak a gyerekek.

Jézus_2.JPG

Efézusi levél 1/17-21.
A mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek, bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében, és világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, mi az Ő elhívásának reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének gazdagsága a szentek között. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint. Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból

1362_orangyal_gondolat.jpg

Egyik nap arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólított. Meglepődtem, mert tudtam, egyedül vagyok otthon. Ritkán ébredek ennyire magamban, s kicsit tartottam is ettől, mi lesz ha elalszom. De nem aludtam, hisz VALAKI felkeltett... bár az órája kicsit korábbra volt állítva mint ahogy nekem kellett volna, de ezt be tudom annak, hogy Ők az időt nem úgy érzik, értékelik mint mi, földi halandók. :-)
Alapvetően nincs kapcsolatom egyenlőre az angyalokkal, de most mintha mégis megszólított volna valaki... valaki, akinek a hangja nem volt se női, se férfi...

Tartalom átvétel