Tudatosság | Önmegvalósítás.hu

Tudatosság

Egy álom, vagy inkább érzés ami mindig visszatér…. éreztem, tudtam, hogy a szobámban az ágyban fekszem, hirtelen mégis egy hídon találtam magam és azt láttam, hogy a víz egyre emelkedik…tudtam, hogy most meg fogok fulladni, most megfulladhatok….egyrészt féltem, másrészt tudtam, hogy ez csak álom, most megfulladhatok …. és mégsem mertem, mintha nem mernék meghalni….felébredtem….

Ma találtam egy videót, ami olyan börtönkísérletről szól, amiben ártatlan, jólelkű, önként jelentkező fiatalok közül választanak ki rabokat és börtönőröket. Egy egyetem pincéjében megteremtik számukra a börtön-feelinget, és vizsgálják a viselkedésük változását. Röviden: a jólelkű börtönőrök hatalmaskodó, gonosz, szadista emberekké váltak pár napon belül. A rabok pedig kezdeti lázadásuk után engedelmeskedtek nekik, elhitték magukról, hogy ők rosszak, gonoszok, akik ilyen bánásmódot érdemelnek.

Ma reggeli megérzésem….
Van egy útszakasz, ahol többször volt már útszűkítés, lezárnak egy sávot…. eddig én mindig ugyanazt a sávot láttam lezárva… ma reggel is, láttam kint a táblát… útszűkítés…. Múltbéli tapasztalataimat felhasználva “tudtam” melyik sáv van lezárva, úgyhogy ügyesen át is soroltam abba a másik sávba, amelyikről azt gondoltam haladhat…. Ekkor jött az érzés…. Most tuti az a sáv van lezárva, amelyikbe épp átsoroltam….Kocsisor…halad….és meglepetés…. Sorolhattam vissza a másik sávba…

Megfàzàsom végét jàrta.... màr csak köhögtem.... ez viszont nagyon mélyről tudott jönni.... a repülőgépen voltam éppen, amikor rámtört a köhögés..... becsuktam a szemem....és köhögtem, azt vettem észre, ha becsukom a szemem és befelé figyelek, akkor a köhögési roham abbamarad.... ez a módszer többször is bevàlt....amikor becsukom a szemem és megpróbàlom kizàrni a külvilàgot valahogy megnyugszom....

Nagyon érdekes àlmom volt..... azt hiszem egy fiúval közösen építettünk egy nagy hàzat.... amikor felnéztem 3 szintet làttam.... nagy boltíveket.... aztàn làttam falépcsöt....meg teraszfélét, és éreztem, nem értem, hogyan döntött nélkülem a lépcső és terasz felépítésében..... úgy éreztem becsaptak..... és igen..... következő kép màr az, hogy kiderül.... kisemmiztek, amit beletettem a házba pénzt, elvették tőlem.....csak az a kép van az emlékeimben, hogy becsapják az ajtót az orrom előtt, nevetnek rajtam.... elvették a pénzemet....

Szombat délelött cipővàsàrlàs a gyerekekkel.... délutàn szerettünk volna elmenni a kertészetbe, venni egy-két dolgot a kertbe..... KisLàny rögtön kifejezte nem tetszését, hogy neki nincs kedve boltba menni, .... mit lehet tenni ilyenkor? ....meg tudom érteni, ha nekem nincs kedvem valamihez, én sem szívesen csinàlom, úgyhogy igyekszem tiszteletbe tartani màsok érzéseit is...

Ökokerületben lakunk.... kaptunk egy tájékoztató lapot, hogy a kerületben kecskéket fognak tenni, hogy legelésszenek és igy készitsék elö a terepet a további építkezésre.... ugyhogy kéretik tiszteletben tartani őket, nem etetni....stb.... megérkeztek a kecskék..... elkeritett területen vannak...az egyik oldalon a szomszéd kertből áthajló bokrokkal, faágakkal....

motoros turára indultunk az Úrral.... elhaladtunk a kecskék mellett....és mit látok? A kecskék az elöttük heverö csemegében gazdag terület helyett a szomszéd kertböl áthajló faágakat eszik...

X-men film…., egy-két részét màr làttam…legalábbis részleteket, a hétvégén làttam egy részt belőle…tetszik nekem ez a film… elgondolkodtatott…. Ebben a részében talàltak egy oltóanyagot, amely képes elvenni a mutánsok képességét…és emberi lényekké vàlnak…elvesztik a mutàns képességüket…. Eleve elgondolkodtató, miért az a mutàns, akinek van valamilyen képessége…. Azért mert ők vannak kevesebben? Az egyik làny kérte a szérumot, vegyék el a képességét… mikor sorban állt a szérumért olyan furcsa érzésem volt. Isten adta a képességét.

Anno, amikor külföldre költöztem arra kértem anyumat, bármi is történik a családban, bármi-bármi…csak arra kérem, legyen velem őszinte...és kérem, hogy mondja el nekem…

Januàrban kezdtünk el új albérletet keresni....... siker...... màrcius 22-töl kibéreltük az új hàzikot...... a régi lakàs felmondàsi ideje pedig àprilis 21 volt.... vállaltuk, hogy egy hónapot két helyen fizetünk..... úgy éreztük, ez így biztosabb....akkor mondtuk fel a régit , ha megtalàltuk az újat....

...... szerencsére sikerült a lakástulajdonosnak új bérlőket talàlni.....akik úgy döntöttek, hogy àprilis 15-től költöznek....hurrà, nyertünk egy hetet...4 hét helyett, csak 3 hetet fizetünk két helyen....

Tartalom átvétel