Spiritualitás | Önmegvalósítás.hu

Spiritualitás

Sok könyvben azt olvasom, hogy a magas tudatszinten levő egyénnek meg sem kell szólalnia társaságban, a többiek azonnal érzékelni kezdik a magasabb energiát. Van valakinek erről tapasztalata?
Ha ez így van, akkor Jézust sem ölhették volna meg, hiszen érezniük kellett volna a nagyságát, nem?

A karácsonyi készülődés közepette érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is jelent a Karácsony, mit ünnepelünk ilyenkor?
Habár kisgyerekkorunk óta azt halljuk, hogy Karácsony a szeretet ünnepe és ekkor született Jézus, azonban ez nem így van.

Jézus születését még a korai keresztények sem tudták pontosan, sokáig január 6.-án ünnepelték azt. Majd 325-ben az egyházfők úgy döntöttek egy zsinaton, hogy tegyék át az ünnepet a konkurens római vallás Mithrász-ünnepére, így segítve a kereszténység állam vallássá válását.

De akkor mit ünnepelünk december 25-én?

Mithrász-ünnepén (Ő a felkelő nap istene), a téli napforduló után pár nappal ünnepeljük a fény születését a sötétségből.

Kényszerbetegségre utaló jeleket látok magamon. Kézről valami oda nem illő (rossz energia) lefújása, lerázása, tárgyak többszöri megérintése, számolgatás. Kineziológusnál is voltam már, arra tippelünk, hogy lehet hogy a szellemvilággal való kapcsolatomat akarom ezzel kivédeni, mintegy lerázni őket magamról, és érintgetéssel földelni magamat, hogy ne lássam őket. Van valakinek ilyen irányú tapasztalata?

Pár éve dolgoztam ki egy igen izgalmas gyakorlatot!

Már előtte évekkel rendszeresen szerveztem DÜH feloldó napokat, amelyek nagyon sikeresek voltak.
Igen ám, de észrevettem egy különleges dolgot. Ha az illető a DÜH mellé, LELKI FÁJDALMAT is érzett, akkor ugyan a megbocsájtás megszületett a DÜH feloldás során, ugyanakkor a LELKI FÁJDALOM ott maradt.

Tapasztalat, néha szúrópróbaszerűen érdemes megnézni a megvásárolandó termékek szavatossági idejét. Néha napján belefutok egy-két "hamar lejár" termékbe .....úgyhogy, amikor eszembe jut és úgy érzem, akkor megnézegetem a termékek lejárati idejét.... tejtermékek prioritást élveznek...

Este elmentem az első "spirituális" előadásomra. Érdekelt a téma, egy fizikus beszélt a tudomány és a spiritualitás kapcsolatáról. Az előadást Andreas K. Freund tartotta, aki Grenoble-ban dolgozik egy kutatóintézetben. Elmesélte, hogy több nemzet dolgozik itt együtt, és hogy ez mennyire és mennyire érdekes. Igen, szép is ez a világ. Amikor összefogunk és együtt szeretnénk felfedezni, azt ami van.... Az előadás szlogenje megszólított.... "hinni kell a láthatatlanba, hogy meglássuk a hihetetlent".....

Képzeld el, hogy a lényed egy ház. Ha valaki elhagyott, de nem tudod elengedni, azt jelenti a lelked egy darabja egy lezárt szobában van kettesben vele. Minden félelmed, vágyad, örömöd és szomorúságod ott van abban a szobában ami összeköt Vele. Az ablak zárva. Ha beletörődsz, fogod az ajtó kulcsát és a tengerbe dobod. Beletörődtél, de nem engedted el, most már a lényed még egy része is lezárt, aki vagy a kulcsot próbálja kétségbeesetten megtalálni, vagy értetlenül áll a bezárt ajtó előtt.

Még egy visszatérő dolog az életemben, a sáska...vagy szöcske..

Az elmúlt egy hónapban, már többször előfordult velem, hogy amikor felkapcsolom a villanyt, akkor kiég a villanykörte....
Először augusztus végén, amikor külföldön voltam egy szállodában. Behelyeztem a kártyát, ami aktiválja az elektromosságot és semmi....próbálkoztam többször....semmi... úgyhogy lementem a szálloda recepcióra jelezni.... küldtek is segítséget. Nézegették, javítgatták, kapcsolgatták .... aztán egyszer csak jó lett....

Tartalom átvétel