Problémamegoldás | Önmegvalósítás.hu

Problémamegoldás

A jóslás fortélyaival kapcsolatos kérdésre gondoltam nyitok egy új blogot, mert a téma ennyit megér!

Az elmúlt időszakban nagyon sok rossz dolog történt velem. Előtte sose volt olyan, hogy ennyi rossz szakadjon a nyakamba. Fura volt, ezért elmentem valakihez, akit többen is ajánlottak. Ő azt mondta, hogy nem véletlen, mert valakinek a negatív gondolatai hosszú időn keresztül irányultak felém, és egy baljós átok formájában lecsapódott. Látta rajtam, és azt mondta, ameddig nem szabadulok meg tőle, addig nem ér véget a negatív periódus.

Meditációban pucolgatom le magamról, remélem ez megoldja a gondom.

Egyik este rájöttem, hogy álmodom. Csak úgy, egyszerűen. Volt már ilyen. De akkor gyakoroltam rá, most csak úgy rájöttem.

Valami furcsaság volt, valakivel labdát dobáltunk egymáshoz, és amikor nekem dobták, mindig ketté vált a labda. Álmomban mondtam, hogy ilyen nincs. És akkor beugrott: ez nem más, mint egy álom. Gyorsan elkezdtem kipróbálni, amit az életben nem tudok. Pl: kézen álltam, átmentem a falon. Más nem nagyon jutott akkor eszembe. Vajon, mit próbálhatnék még ki? ;)

Ezt a módszert kipróbáltam, bámulatos eredményeket elérve kutyákon. Ember gyógyításáról az a véleményem, hogy maga a test meggyógyítása, az energetikai rész javítása, feltöltése átmeneti eredményt ad csupán, lyukas korsóba víz öntögetése, ha a lelki ok kioldása elmarad.

Hello minden kedves forumozonak, tanacsra lenne szuksegem. Egy ferfi erdeklodik irantam es felvallalna a kapcsolatunkat, en is elvalt vagyok, es szabad, de van egy gyermekem es közöltem a ferfivel hogy en titokban tartanam a kapcsit mert akkor megoriznem a bejarasi jogom a volt ferjem hazaba, amikor a lanyom is ott van, mivel sajnos közös a gyamsagunk. A gyerek altal markaban vagyok a volt ferjemnek, mert meg tul kicsi es nem tud nelkulem lenni egy hetig az apjanal. Ez a kijelentesem vajon megalazo az uj ferfi szamara, serto e, vagy engem minosit sunyinak?

Sok éves hagyomány már, hogy nyáron Szentbékkállán, a Káli medence szívében található faluban táborozunk. Azonban bármennyire is varázslatos a környezet, és megfelelő a szálláshely, ennyi év után mégiscsak kezdjük megunni, szükségünk van a változásra, a megújulásra!

Éppen ezért, a múlt hétvégén elmentünk egy táborhely kereső kirándulásra és találtunk is két lehetséges táborhelyet. Mindkettő egy erdei tisztásra épült Erdeiiskola, amit alapvetően diákok oktatására, elszállásolására terveztek, de felnőttek is meg szoktak szállni a nyári hónapokban.

Az egyik az erdő mélyén tele felemelő energiákkal, virágok, fák, madárcsicsergés és belső nyugalom vár reánk. A másik szintén az erdőben, a Tihanyi-félsziget csendesebbik oldalán, közel a levenduláshoz és a sajkodi strandhoz. Olyan csodálatos a környezetük és megnyugtató a hatásuk, hogy legszívesebben máris odaköltöznék! : )

Én már "ezer éve" oldok többféle módszerrel (kineziológia, Hellinger, SVT, stb.) de még nincs meg az eredmény.
Sőt, maguknak a terapeutáimnak sem sikerült a saját problémájukat azzal a módszerrel megoldani, amit alkalmaznak.
Mik a tapasztalataitok? Nektek hogyan sikerült?

/Nem szeretnék nyilvánosan részleteket írni a saját ügyemről./

Tartalom átvétel