Pénz | Önmegvalósítás.hu

Pénz

Egy bemutató alkalmával ismerkedtünk meg. Akkor egy szakmai problémáját illetve pontosabban dilemmáját oldottam.
Aztán felhívott: jöhetnek-e párjával? Válaszom igen volt.

Amikor elkezdtünk dolgozni, elsősorban szakmai problémák kerültek először előtérbe. Később ezekről is szívesen írok. Mert a megoldódásaik tanulsággal szolgálnak.

Most azt a történetet idézem ide, ami egy szabadság-utazás témája köré csoportosult.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy önismerettel foglalkozó oldal, és nem is vagyok politizáló alkat. (Éppen ezért Sanyi, ha nem érzed ideillőnek a témát, akkor felhatalmazlak, hogy töröld.) Ugyanakkor mégis egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy mire tanít minket a magyar politikai és gazdasági helyzet? Mit kéne nekünk, "kisembereknek" másképp tenni, milyen dolgok tudatosítására lenne szükség, hogy ebben is változás álljon be? Egyáltalán kell-e a változás ezen a téren szerintetek?

Az egymilliárdos lottó nyeremény kapcsán egy régi kérdés jutott eszembe tegnap: Vajon mi lenne, ha az emberek egyenlően osztanák el a megtermelt javakat?
Milyen változást hozna ez az afrikai szegények életébe, vagy az amerikai gazdagabb rétegnek?
Mit kezdenének a többlet pénzzel a szegények?
Hogyan dolgoznák fel a forrás csökkenést azok, akik már hozzászoktak a kényelemhez, biztonsághoz?

Vajon mennyit keresnénk mi magyarok? Többet vagy kevesebbet az átlagnál?
Kezdjük is egy kis számolással:

/ Nem sok közgazdasági ismeretem van, így lehet, hogy nagyon mellé számoltam. /

"Follow the money" - Kövesd a pénz útját és meglátod, hogyan épül fel az egész világra kiterjedő hatalmi struktúra, mely mindent áthat. Lehet, hogy egyike vagy azoknak, akiknek eddig fogalma sem volt erről vagy éppen Te nevetted ki azokat, akik bármiféle háttérhatalomról, irányítókról vagy Illuminati-ról beszéltek Neked. Ez a film valamiféle megoldást is próbál kínálni.

Azt álmodtam, hogy egy tetszetős új laptop táskát kaptam.
A következő éjjel meg egy piros és fekete hátizsákot.

Mit jelenthet ez?

Tudom ma, hogy sok fajdalom forrasa a penzhiany.
95% aki pszihologushoz megy, vegulis penzhianyba szenved es ha penze volna, nem volna szuksege terapiara, gondoljunk csak a sok asszonyra, aki kulönköltözne bantalmazo ferjetol, ha penze volna, ehelyett sokszor hibasan közelitik meg a problemat a lelekbuvarok, hiszen többseguk maga is nyomorban vergodik.

Egyre gyakrabban hallani, olvasni, hogy a magyar a népek tanítója, és ez talán most kezd kibontakozni a valóságban is.
Nem vagyok Orbán fan, és azt hiszem, már nem is leszek politikuskedvelő semmilyen szinten, mégis úgy érzem, hogy valami nagy dolog van készülőben, s ehhez valamilyen formában szükség van a jelenlegi miniszterelnökre.

Alig vergődtünk egyenesbe anyagilag, /még nem is igazán sikerült/ és már itt a következő probléma!
A legidősebb fiam három gyermekével hazaköltözött, mert a felesége a gyermekei füle hallatára megfenyegette, hogy ha éjjel elalszik, akkor megöli.
Ezt nem csak úgy mondta, mert máskor már történt olyan, hogy neki esett a fiamnak, ütötte, ahol érte. Félti a fiam a gyermekeit.

Nem beszélve, arról, hogy a tizenöt évnyi házasság alatt, a menyemnek nem volt még munkaviszonya soha.

Tartalom átvétel