Ez a meditációs módszer egy belső utazás a tudat mélyebb rétegeibe. Ott előző életeink eseményei, ill. azok emlékképei raktározódtak el úgy nevezett „lenyomatok” formájában. Regressziós utazás során ezek a tudatszintek is elérhetővé válnak. Ezeknek a „lenyomatoknak” az információtartalma megfelelő irányítással és módszerrel felszínre hozható. Jelen életünk eseményeire – pl.: gyermekkorunk élményei – könnyebb vissza emlékeznünk mint az elmúlt életeink történéseire mivel azok a tudatosság szintje alatt találhatóak. Az ott tárolt információk feldolgozhatóak, átalakíthatóak.

Az Istenmegvalósítást legmagasabb szintje nem a kölcsönös szeretet, hanem a szerelmi viszony. Azok, akik csak a materializmus szűrőjén keresztül képesek szemlélni (és nem látni) a jelenségeket, ebben éretlen túlzást éreznek, aki viszont már volt szerelmes, pont az ellenkezőjét látja. Ő tudja azt is, hogy a szerelmi viszony páratlan élménye nem a szexualitás, hanem a tánc. A szerelmes elfogadja Isten felkérését és táncol az Istennel. Lelke könnyekbe borul, elméjét a szerelem eksztázisa ringatja révületbe.

Egy ideje olvasgatom, az írásokat, kritikákat, véleményeket és egyre jobban felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon itt hányan tudják tudatosan, hogy mit is akarnak valójában?

Ha a megalázott mesterek nyomában jársz, nagy valószínűséggel ugyanarra a sorsra jutsz te is. A megalázott mesterek olyan tanítók, filozófusok, költők, zenészek stb., akikről a kortárs, szakmai elit nem vett tudomást, kirekesztette őket. Hogy miért nem? Mivel hétköznapi magaslataikban is jóval meghaladták saját korukat. A későbbi elitek, és a közvélemény miután felnőtt hozzájuk, persze előszeretettel és alázattal tárta fel újra őket, hogy aztán a maga számára begyűjthesse tudásukból nyert kincseit.