Energia | Önmegvalósítás.hu

Energia

tulipán.jpg

Tegnap délelőtt izgalommal készültem beteg barátnőmhöz Győrbe. Már több mint 2 hónapja nem láttam és már nagyon vágytam a vele való találkozásra. Vettem neki tulipáncsokrot, mert tudtam a kedvenc virága. Illetve, most jut eszembe, hogy nem tudtam!:-) Sőt, fel is hívtam a virágüzlet előtt a barátnőmet, sőt, nem is kellett... Döbbenet, hogy mennyire együtt rezegtem tegnap az Univerzummal! Csak gondoltam rá, hogy felhívom,hogy megkérdezzem, mi is a kedvenc virága beteg barátnénknak, de ő megelőzött és ő hívott fel, mármint a  közös barátnő.

zen077.jpg

Szerda este azt mondták a lányok ( mert csak egy férfi volt jelen ) az önismereti klubban, ez a búcsúest.
Több mint egy évig tartottuk az önismereti klubfoglalkozást a lakásomon, ahol családias hangulatban zajlottak az összejövetelek.

Márciusban, 11.-én első alkalommal, új helyen tartjuk a foglalkozásokat, így lehetőség adódik arra, hogy többen részt vegyenek a programon.

Hogy miről szól egy ilyen összejövetel.
Amit a Spirit suliban tanultam, szeretném népszerűsíteni.

"Tegnapelőtt" blogját olvasgatva a fájdalmon kezdtem gondolkodni.

(A blogot ajánlom mindenkinek: saját kis Csillag-gyermekünk igen zseniális meglátásokat fogalmaz meg a http://www.tegnapreggel.blogspot.com/ oldalon).

Nem is olyan rég még féltem a fájdalomtól. Ezzel persze rögtön két negatív érzést is gerjesztettem önmagamban. Ügyes vagyok, mi? :-))

P1100663.jpg

A húsvét előtti hétvégén, ezen év április 3-tól április 5-ig, a böjti időszakban ismét Walden napokat tartunk „a pusztán”. Kiket várunk a napokra?

A Walden napokra olyanok jelentkezését várjuk, akik számára nem teljesen idegen az a gondolat, hogy: nincsenek elvárásaim...
... Nem valamivel kapcsolatban, hanem úgy általában.
Akikhez valamennyire közel áll a „nekem mindegy” hozzáállás. Azokat várjuk, akik el tudják képzelni, hogy nem csinálnak semmit.
„-Mit csinálsz Micimackó?

A MOST hatalma cd 2.jpg

Szia! Hallottál már Eckhart Tolle-ról, a ma is élő, megvilágosodott német "spirituális mesterről" (hiszen ő is csak egy ember, mint Te meg én... ;-) ?
(A www.tudatossag.com oldal olvasótermében több írását is elolvashatod... ;-)

És 'A MOST hatalma' című könyvéről? És a hangoskönyv változatához is volt már, van Szerencséd (Domján László Agykontrollos hangjával)?
És ha igen, mesélj a Hozzá fűződő kapcsolatodról!

Avatar Planetary másolata.jpg

"Gondolkoztál már azon, mi a tudat, és hogy hogyan működik? Létezhet-e például az univerzum tudat nélkül? Ha sorban eltávolítanánk az univerzum elemeit - a napokat, bolygókat, tereket, energiákat -, utoljára a tudat maradna!
El tudnánk-e távolítani magát a tudatot? Ki vagy mi tudna róla? ha megtennénk?"

Kezdődik így Harry Palmer a Tudat Felszabadítása című könyve, mely életrajzszerűen meséli el hogy jutott el élete során a megvilágosodásig, és hogyan alakult ki az Avatár.

És mi az Avatár?

bird_snow.jpg

Amikor még a színes is szürke... IV.

Évekkel ezelőtt megállapítottam, hogy tipikus "madárlégzésem" van. Vagyis kicsiket, felületeseket lélegzem. Most elgondolkodtam rajta, mikor is jöttem rá? - Amikor elkezdtem 19 évesen énektanárhoz járni, és újra meg kellett tanulnom a hasi légzést. Akkor jutott eszembe, hogy gyerekkoromban - mint minden gyerek - hasi légzésem volt.

Tartalom átvétel