Család | Önmegvalósítás.hu

Család

images.jpg

Érdekes dolog jutott eszembe:

Az Élet értelme az
hogy jobb, mint a semmi
Még mindig valami
mert ha nem lenne,
akkor semmi sem lenne,
az meg nem túl izgalmas :)

De vajon ha a semmi lehetséges,
és az lenne,
akkor én is az a "Semmi" lennék?
vagyis tudunk semmiként létezni?

Nem lennénk korlátozva semmiben se
végtelen szabadságot élveznénk
önmagadat, mint végtelent

Semmi, de Végtelen

Gyakorlatilag Isten lennénk Teremtés nélkül

de vajon van-e értelme egy Istennek világ nélkül?
olyan mint egy anya a gyerek nélkül,

sor-kicsi.jpg

Már vagy egy hete azon gondolkoztam, hogy leírjam-e ide is azt, amit a blogomba. Kétségeim voltak, például azért, mert ezen az oldalon az emberek inkább a problémájukra keresnek segítséget.

És magam is megtapasztaltam, amit egyik kedvenc költőm (Fodor Ákos) így fejez ki:

AXIÓMA
a szeretetnek
táplálék a nevetés;
a vágynak: méreg

Aztán két dolog segített a döntésben. Az egyik, „buddhanita” blogjának (világfájdalom) hozzászólásában egyik mondatrész: „…Anyámat is ellöktem magamtól,……. "

szivi.jpg

Mindannyian szeretetkoldusok vagyunk.

DSC00140.JPG

Mióta a lányaim élnek és beszélnek, sok-sok apró boldog pillanattal gazdagodott az életem. Olyan felemelő élmény megfigyelni a kis világlátásukat, szembesülni véleményeikkel, meglátásaikkal.

Imádom a kis "gyerekszájakat", amikkel kifejezik önmagunkat. Különösen nagylányom tud kreatív lenni e téren.

Íme néhány példa a meglátásaiból:

Sétáltunk hazafelé, be volt borulva az ég. Felkiáltott: "Piszkos a felhő!"

Van a környezetemben egy kislány, 17 éves. Az apja meghalt rég, az anyja alkoholista. Sokat van nálunk, jól ismerem. Ültünk a konyha asztalnál, és beszélgettünk. Minden hókusz-pókusz nélkül célirányosan belevittem egy nagyon komoly fájdalmába az anyjával kapcsolatban, ez a becsapottság és elhagyatottság érzése volt. Elkezdett sírni.
Akkor megkérdeztem tőle: - Adok energiát, felveszed?
- Igen - mondta, mert tisztel és bízik bennem, meg tud nyílni felém.
- Add a kezed, megfogom.

a 3 grácia120x83.jpg

- „Tudom, hogy változtatnom kellene, de nem tudok. Valami visszatart” – mondta az egyik kolleganőm. Amikor arról beszélgettünk, hogy az életének egyik területén gondok vannak, és erről a gyakori betegségei, és balesetei árulkodnak.

-„ Annyi eszközt ismerek arra, hogy változtassak, és mégsem teszem” – fakadt ki a barátnőm egyik őszinte beszélgetésünk közben.

_”Már olyan sokat foglalkoztam a problémámmal, azt hittem rendben van, és tegnap kiderült, hogy mégsem.”- panaszkodott egyik ismerősöm.

DSC00139.JPG

Kicsit talán intim a téma, de akkor is kíváncsi lennék a véleményetekre.
Szóval nagyjából 6 évvel ezelőtt derült ki, hogy a "hagyományos módon" nem lehet gyermekünk és akkor egyenesen az egyik lombik centrumba irányítottak engem és férjemet.

1959.jpg

Lányom 34 éves. 7 éve elhatározta, hogy pár évi munka neki elég volt, és egy 7 éves gyermekkel abbahagyta munkát. Akkor már elvált, jövedelme a gyermektartás és a családi pótlék. A Az élete így teljesen üres lett, egész napja azzal telik, hogy alszik, stámítógépezik, Azt mondja "a Fiam a mindenem". Hát kérdem én, hogy akkor, amikor még enni sem tud adni az Unokámak, ruházni sem tudja, nem tanul vele, akkor ez a mondat mennyire igaz?

szív.jpg

Érzelmi zsarolás - anyagi függőség - lebegtetés...

Mindez apa-lánya között. Hosszú évek óta ez folyik, a helyzet egyre durvább.

Tartalom átvétel