Életkérdés | Önmegvalósítás.hu

Életkérdés

Sziasztok!

Nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre egy témában.
Nem tudom, hogy volt-e már erről szó, ha igen, elnézést az ismétlésért.

Azt látom magam körül, hogy a tradicionális családmodell nem működik túl jól. Se otthon, se ebben az országban, ahol élek. Viszont új modell meg nincs.

zen003.jpg

Felébredt, háromnegyed kettőt mutatott az óra. Úgy érezte teljesen kialudta magát.
Tegnap fáradtan ért haza és korán nyugovóra tért. Még eszébe jutott a tegnapi Hamvas Béláról készült megemlékezés.
Újra olvasta az idézetet:

„A szeretett lénynek nemcsak javát akarom, hanem azt, ami jó neki, azt tudom is. Az önzés ugyan az énnek javát akarja, de sejtelme sincs arról, hogy mi az igazán jó. Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem. Miért? Mert szeretem. „

Régóta foglalkoztat a gondolat, vajon miért imitálja néhány nő az orgazmust? Életem során megtapasztaltam néhányszor a színlelést.
Akadtak, aki szinte tökélyre fejlesztették a látszatot, de náluk általában a mindig pont ugyanolyan hang- és mozdulatsorok tették hiteltelenné a történetet.
Érdekelne fiúk, tapasztaltatok-e már hasonlókat, és ha észreveszitek, sért, bánt-e benneteket vagy derültök rajta?
És Ti lányok, hazudtatok-e már orgazmust, s ha igen, akkor miért?

paragliding2.jpg

A megvilágosodott embernek van hobbija? Vagy "nincs szüksége" ilyen élményekre?

Milyen hobbit választunk? Mi alapján választunk hobbit? Elvárás? Belső kényszer? Szülői programozás? Ego befolyása, hogy milyen menő lenne?

Mit szimbolizál a hobbi? Mit tudhatunk meg valakiről, ha ismerjük milyen hobija van?

Pl.: Miért jó horgászni? Miért jó olvasni?
Mi a helyzet az "adrenalin-pumpa" sportokkal?

Miért vágyunk arra, hogy repüljünk?

Miért szeretne valaki búvárkodni?

Hogy lehet hobbi az olvasás?

aura.jpg

"A legtöbben teljesen azonosulnak a fejükben hallható hanggal – az önkéntelen és kényszeres gondolatfolyammal, illetve a gondolatokat kísérő érzelmekkel –, így azt mondhatjuk róluk: az elméjük megszállta őket. Amíg erről mit sem tudsz, azt hiszed, hogy te a gondolkodó vagy. Ez az egós elme. Egósnak nevezzük, mert ez esetben önmagad, éned (egód) tudata van minden gondolatodban, minden emlékedben, minden értelmezésedben, véleményedben, nézőpontodban, reakciódban és érzelmedben. Ez – spirituális értelemben – tudattalanság.

Véleményem szerint a felesleges kritikának két oka lehet:
- a másik lenyomásával az egóm szárnyalni kezd,
- erőből szeretném megemelni a másikat, ez is az én felsőbbrendűségemről szól, pont az ellenkező hatást érem el...vagy lenyomom vagy jól orrba vág...veszekedésbe fajul...

A mindent elfogadás még messze van...

Hol a helye és milyen az építő kritika az életetekben?
Lemondani róla és mézes ego cukorban úszkálni nem szeretnék...

Galamb.jpg

Arról, mi az élet igazi élménye

Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése.
A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos;
önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb
találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint
megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a
világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról.

Olvasgattam bejegyzéseket, és eközben jutott eszembe az alábbi gondolat:
meddig /ha lehet ilyent, hány éves korig / felelős az ember a családtagjai, szülei érzelmeiért? Meg egyáltalán, hány éves korig, miyen mértékben "jó" a megfelelésre törekedni?
Másokkal való kapcsolatainkban nyílván felelősek vagyunk egymásért, és törekszünk megfelelésre. De én itt azon a téren próbálok tapogatózni, hogy hol a határ?
Örülnék, ha megosztanátok velem véleményeiteket!
Szeretettel!

Kérlek segítsetek, mert nem látom a fától az erdőt!

Már harmadszor kapom meg az élettől ugyan azt a leckét és még mindig nem tudom mi lenne a feladatom, mit kéne meglátnom, megtanulnom belőle.

Két éven belül ez a harmadik kapcsolatom, ahol a partnerem anyagilag, szellemileg(ötlet, hogy hová menjünk, mit csináljunk), figyelemmel (meghallgatom a másikat, odafigyelek rá) nincs benne a kapcsolatban. Milliószor tettem fel magamnak a kérdést, hogy vajon én sem, de teljesen őszintén, látva a saját "hibáimat" is nincs így.

gyermek.jpg

Úgy tapasztalom, hogy valamennyiőnkben ott él - kortól függetlenül - belső gyermekünknek az az aspektusa, amelyik önérvényesítésre törekszik.
Akár tudatosítjuk, akár nem ott él bennünk, általunk és - a maga sokszínű és eltérő módján - érvényesülni igyekszik a világban.

Tartalom átvétel